Évközi 2. vasárnap

Évközi 2. vasárnap

A mai három szentírási szakasz három különböző módját mutatja be annak, hogyan segíthet egyik ember a másiknak meghallani és megtenni Isten akaratát. Az Olvasmányban az egyik generáció segít a másiknak: Héli, az öreg és megalkuvó pap, aki ugyan már egész nemzedékével együtt süket Isten hangjára, még nem annyira romlott, hogy le is tagadná, hogy van Isten és szólhat hozzánk, s eligazítást ad a kis Sámuelnek, hogyan feleljen az Úr szavára. Az Evangéliumban András szól testvérének, Simonnak, hogy megtalálta a Messiást. A harmadikfajta segítség Isten akaratának keresésében és teljesítésében pedig az, amit Szent Pál nyújt nekünk, amikor a paráznákról szólva a „modern” közfelfogás és közízlés ellenében kérlelhetetlenül kimondja a valóságot, Isten ítéletét.

Azoknak a keresztényeknek, akik ma nem értik, miért nem hallják Isten szavát, s hogy miért nem fognak tüzet, mikor testvérük megosztja velük Krisztusra találásának örömét, talán éppen erre a segítségre van a legégetőbb szükségük. Hiszen az emberi szeretet legfőbb tette pontosan az, hogy megosztjuk testvéreinkkel, amit Istentől kaptunk, mert végső soron a szeretet Isten-osztozás. Nem is nevezhető szeretetnek, ha két ember mindent megoszt egymással, csak a legnagyobbat, az isteni életet nem. A paráznák, akik testüket a kicsapongásnak adva lerontják Isten templomát, látszatra ugyan szeretik egymást, de a testek egymásba fonódása, kétségbeesett összeolvadni akarása nem egyesülés, hanem örök elválasztás és pokoli szakítás, hiszen az emberi személyeket egyesítő Lelket, Isten Szeretetét zárják ki, űzik el kapcsolatukból.

Urunk Istenünk, olyan korban élünk, ahol nem tagadják egyértelműen létedet, csak épp személyes szólításodat vonják kétségbe, amikor kozmikus erőként, világenergiaként beszélnek Rólad. Add kegyelmedet, hogy meghalljuk és megértsük nekünk szóló hívásodat, s nemcsak szavunkkal, hanem egész életünkkel tanúságot tegyünk Rólad testvéreink és a Téged nem ismerő világ előtt.