Szent Hilarius
[január 14.]
[január 14.]
Hilarius annyi, mint ‚vidám’ (hilaris),
mert Isten szolgálatában igen vidám volt, avagy annyi, mint alarius, a
magas (altos) és az erény (ares) szavakból, mivel kimagasló volt
a tudományban és erényes volt életében. Vagy Hilarius neve a hyléből
jön, ami annyi, mint ‚ősanyag’, mely homályos volt, miként műveiben is nagy
homály és mélység figyelhető meg.
Hilarius, Poitiers püspöke Aquitánia vidékéről
származott, és mint ragyogó hajnalcsillag fényeskedett a csillagok között.
Eredetileg volt felesége és leánya, de világi öltözékében szerzetesi életet
élt, s végül korban és tudományban előrehaladván püspökké választották. Amikor
tehát Szent Hilarius nemcsak városát, hanem egész Franciaországot védelmezte az
eretnekek ellen, két, eretnekségtől megrontott püspök sugalmazására a császár,
maga is az eretnekek támogatója, Eusebius vercelli püspökkel együtt
száműzetésbe küldette. Végül amikor már az ariánus eretnekség mindenütt
felütötte a fejét, a császár engedélyt adott, hogy a püspökök mindnyájan
egybegyűljenek, és a hit igazságáról vitatkozzanak. Miután Szent Hilarius
megérkezett, az említett püspökök követelésére kénytelen volt visszatérni
Poitiersbe, mivel nem viselhették el ékesszólását.
Útközben Gallinaria szigetéhez ért, amely tele
volt kígyókkal. Partra szállt, s puszta tekintetével az összes kígyót elűzte. A
sziget közepén levert egy karót, és megtiltotta, hogy annál tovább
merészkedjenek, mintha csak a sziget e része nem is szárazföld, hanem tenger
lenne.
Amikor már Poitiers-ben volt, egy csecsemőt,
aki keresztség nélkül halt meg, imádságával életre keltett. Sokáig feküdt
leborulva a porban, majd egyszerre keltek fel: az öreg imádságaiból, a csecsemő
a halálból.
Amikor leánya, Apia férjhez akart menni,
Hilarius hosszasan oktatgatta és megerősítette a szent szüzesség szándékában.
Eltökéltnek látta ugyan leányát, de attól való félelmében, hogy egyszer
meginog, kitartóan kérlelte az Urat, hogy vegye magához, és ne hagyja tovább
élni. Így is történt. Leánya néhány nap múlva az Úrhoz költözött, s ő saját
kezével temette el. Ezt látva Szent Apia anyja is kérlelte a püspököt, hogy
neki is járja ki azt, amit leányának. Az meg is tette, és imádságával
előreküldte a mennyországba.
Abban az időben az eretnekek hitszegésétől
megrontott Leó pápa zsinatot hívott egybe, ahol a meghívottak között,
hívatlanul Hilarius is megjelent. A pápa ennek hallatára megtiltotta, hogy
bárki is felálljon, és helyet adjon neki. Midőn Hilarius belépett, így szólott
hozzá a pápa: „Te vagy Hilarius, a gall kakas?”* Mire ő: „Nem vagyok gall kakas,
hanem galliai, azaz nem Galliában születtem, de galliai püspök vagyok.” Erre a
pápa: „Ha te a galliai Hilarius vagy, én Leó, a római szék apostola és bírája.”
Mire Hilarius: „Bár Leó (oroszlán) vagy, de nem a Júda törzséből való, és
jóllehet ítélsz, de nem a Felséges trónusán ülsz.” Ekkor a pápa méltatlankodva
felemelkedett s így szólt: „Várj egy keveset, amíg visszajövök, és megadom
neked, amit érdemelsz.” Mire Hilarius: „Ha nem térsz vissza, ki fog helyetted
választ adni nekem?” Erre a pápa: „Rögtön visszatérek, és gőgödet meg fogom
törni.” Miután kiment a dolgát végezni, vérhas támadta meg, és belei kifolyván
nyomorultul bevégezte életét. Közben Hilarius látva, hogy senki sem áll föl
neki, türelmesen a földre kuporodott, mondván: „Az Úré a föld” (Zsolt
23,1). A föld, ahol ült, isteni intésre megmozdult, és a többi püspök székének
magasságáig emelkedett. Mikor bejelentették a pápa szánalmas halálát, Hilarius
felállt, a püspököket a katolikus hitben megerősítette, és megerősítve küldte
vissza őket.
Leó pápa halálának ez a csodája azonban
kétséget ébreszt, először is mert az Egyháztörténetben és a Háromrészes
Egyháztörténetben semmit sem találunk róla. Másodszor, mert ilyen nevű
pápáról ez időből a történetírás sem tud, harmadszor, mert Jeromos mondja: „A
szent római Egyház mindig szeplőtelen volt, és a jövőben is az marad minden
eretnekségtől.” Persze mondhatjuk, hagy élt akkor egy ilyen nevű pápa, de nem a
kánonoknak megfelelően választották meg, hanem zsarnoki módon tolták az élre,
vagy talán Liberius pápát, aki az eretnek Constantinusnak kedvezett, hívhatták
más néven Leónak.
Végül, miután Szent Hilarius sok csodát művelt,
legyengülten halálát érezte közeledni, magához hívatta Leontius papot, akit
nagyon kedvelt, és arra utasította, hogy beesteledvén menjen ki, és ha valamit
hall, jelentse neki. Az teljesítvén a parancsot, visszatérve csak a zajongó
város hangjairól számolt be. És amikor mellette tovább virrasztott a halálát
várva, Hilarius éjfélkor ismét megparancsolta, hogy menjen ki, és amit hall,
mondja el neki, a fekvő betegnek. Miután az elmondta, hogy semmit sem hallott,
rövidesen nagy fényesség közeledett hozzá, amit az említett pap nem tudott
elviselni, majd miközben a fény lassan távolodott, maga Hilarius is az Úrhoz
költözött. Constantinus alatt, az Úr 340. éve táján élt. A szent ünnepe
Vízkereszt nyolcadán van.
Egyszer két kereskedőnek
volt egy közös viasztömbje, s az egyik a másik akarata ellenére felajánlotta
azt Szent Hilarius oltárára. A tömb rögtön kettévált, az egyik fele a szenté
lett, a másik pedig a vonakodónak maradt meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése