Karácsony nyolcadának 6. nap
Jézus
számára az otthon nem azt jelentette, hogy elengedte magát, és azt csinált,
amihez éppen kedve volt, hanem hogy tudta a helyét és a feladatát,
alkalmazkodott Máriához és Józsefhez, s akaratát készségesen alávetette nekik,
hiszen Isten az ő gondjaikra bízta. Nem abban akart független lenni, hogy
mindenben saját elképzeléseihez, ízléséhez és kedvteléseihez ragaszkodott, az ő
függetlensége éppenséggel az ilyen dolgoktól való függetlenség volt.
Nem
esett nehezére pontosan olyannak lenni, mint akárhány más zsidó fiatalember,
mert az ő eredetisége nem a másságban rejlett, hanem az Atyához való feltétlen
ragaszkodásban. Nem jelentett neki nehézséget, hogy valamit megtegyen vagy ne
tegyen, mert így is, úgy is Atyja dolgaiban volt, akár dolgozott, akár evett
vagy éppen aludt. Ő mindenekelőtt az Atyánál volt otthon, a hozzá fűződő
meghitt, ugyanakkor végtelenül tágas kapcsolatban, amit csak mi, tékozló fiúk –
és tékozolni gyáva idősebb testvérek – érzünk börtönnek. Pedig ezen a
kapcsolaton kívül hiába keresünk otthont a földön, mert hamarosan a legszebb
hitvestársi és egyéb családi vagy baráti kötelékeket is szűknek és fojtogatóan
levegőtlennek fogjuk találni. A názáreti ház titka az, hogy lakói egyenként és
együtt is elsősorban a magasságbeli Istennél vannak otthon, s így otthont
tudnak egymásnak is nyújtani.
Urunk, Jézus, bevalljuk, hogy bűntől sebzett
természetünk számákra az engedelmesség sokszor nyűg és teher, mely úgy érezzük,
aránytalan mértékben korlátozza szabadságunkat. Adj nekünk készséget és
nagyvonalúságot, hogy le tudjunk mondani saját akaratunk érvényesítéséről, s
inkább úgy akarjunk eredetiek lenni, hogy egyre jobban Istennek az emberről
alkotott eredeti terve és istengyermeki méltóságunk szerint próbálunk élni.
Kérünk, taníts meg arra, hogy a mindenáron való önmegvalósítás helyett az Atya
akaratát keressük, és engedjük az ő terveit megvalósulni életükben. Segíts,
hogy családunk, közösségünk mind jobban a názáreti otthon mintájára
formálódjék, s így Isten országa általunk is egyre inkább jelen lehessen a
földön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése