Ferenc pápa bizonyos esetekben jóváhagyta a méheltávolítást
A Hittani Kongregáció állásfoglalást tett közzé, amelyben választ ad egy a méheltávolításra vonatkozó erkölcsi kérdésre. Olyan esetekről van szó, amelyekben a méh már nem alkalmas az utód kihordására, és amikor orvosilag bizonyított, hogy egy esetleges terhesség spontán vetéléssel végződne.
A
dokumentumot 2018. december 10-i dátummal jegyezték, miután Ferenc pápa
jóváhagyta a Hittani Kongregációnak egy nyitott erkölcsi kérdésre adott válaszát,
amely egyes esetekben megengedi a méheltávolítást.
1993.
július 31-én a Hittani Kongregáció közzétette a petevezeték-elkötést és más
problémákat érintő dokumentumát. Ezek a válaszok, amelyek máig megőrzik
érvényességüket, morális szempontból eltávolíthatónak tekintik a méhet akkor,
ha az súlyos veszélyt jelent az anya életére vagy egészségére. Erkölcsileg nem
megengedhetőnek tekintik azonban a petevezeték-elkötést és a méheltávolítást
azokban az esetekben, amikor az közvetlen sterilizáció céljából történik,
azért, hogy lehetetlenné tegyék a teherbeesést, amely esetleg kockázatot
jelenthet az anya számára.
Az
utóbbi években a Szentszékhez beterjesztettek olyan jól körülhatárolt eseteket,
amelyek a méheltávolításra vonatkoztak, és lényegileg eltérnek az 1993-ban
vizsgált tényállásoktól. Ezek az esetek olyan helyzeteket érintenek ugyanis,
amelyekben a terhesség eleve nem lehetséges. A most kiadott állásfoglalás ez
utóbbi esetekre vonatkozik, és így kiegészíti az 1993-ban adott válaszokat.
A
kérdést a dokumentum így fogalmazza meg: Eltávolítható-e a méh olyan esetekben,
amikor többé visszafordíthatatlanul nem alkalmas a magzat kihordására, és a
szakorvosok arra a bizonyosságra jutottak, hogy egy esetleges terhesség spontán
vetéléshez vezet még azelőtt, hogy a magzat életképes lenne? Erre a következő
választ adta most a Hittani Kongregáció: Igen, mert nem sterilizálásról van
szó.
A szóban
forgó erkölcsi kétség olyan ritka eseteket érint, amelyeket a közelmúltban
terjesztettek be a Hittani Kongregációhoz, és amelyek teljesen eltérnek azoktól
a tényállásoktól, amelyekre a dikasztérium 1993-ban elutasító választ adott. A
döntő különbség az, hogy az orvosok arra a bizonyosságra jutottak, hogy
terhesség esetén spontán vetélés következne be még azelőtt, hogy a magzat
életképessé válna. Itt nem a magzat kihordásának kisebb vagy nagyobb mértékű
egészségügyi kockázatairól van szó, hanem olyan házaspárokról, akik esetében a
magzat megszületése nem lehetséges.
A
sterilizálás, vagyis a meddővé tétel tárgya a nemzőszervek működésének
szándékos megakadályozása, így ebben az esetben a bűn abban áll, hogy
elutasítja az utódokat, ami pedig a bonum prolis, azaz a gyermek java
elleni cselekedet. A mostani állásfoglalásban vizsgált esetben viszont ismert
tény, hogy a méh nem képes megőrizni a magzatot az életképesség eléréséig,
vagyis nem képes betölteni természetes funkcióját. Az utódnemzés célja egy
emberi teremtmény világra hozása, de itt a magzat megszületése biológiailag nem
lehetséges. Ezért ebben az esetben nemcsak a nemzőszervek nem tökéletes vagy
egészségügyi kockázatot jelentő működéséről van szó, hanem egy olyan
helyzetről, amelyben élő utód világra hozatala természetes módon egyszerűen nem
valósulhat meg.
Az
orvosi beavatkozást tehát nem lehet utódnemzés-ellenesnek tekinteni, mert egy
olyan helyzetről van szó, amelyben nem lehetséges a megtermékenyült petesejt
megtartása a méhen belüli fejlődés természetes végéig, így ennek következtében
a beavatkozás, vagyis a méheltávolítás nem tekinthető utódnemzés-ellenes
cselekedetnek sem. A méh eltávolítása, amely alkalmatlan a terhességre, nem
minősíthető közvetlen sterilizálásnak, ami önmagából fakadóan, mint cél és mint
eszköz, továbbra sem megengedett.
Azon
kritériumok értékelése, hogy a magzat kihordható-e életképességének állapotáig,
vagy sem, orvosi kérdés. Erkölcsi szempontból fel kell tenni a kérdést, hogy
orvosi értelemben teljes bizonyossággal rendelkezünk-e. A jó szakmai
lelkiismerettel adott válasz ebben az esetben elegendő a helyes erkölcsi ítélet
meghozatalához.
Továbbá
az erre a kérdésre adott válasz nem jelenti azt, hogy a méheltávolítás melletti
döntés mindig a legjobb választás, hanem csak azt, hogy a fent említett
feltételek esetén erkölcsileg megengedhető a méheltávolítás. Ez a
megengedettség nem zár ki további lehetőségeket, mint például a
fogamzásképtelen időszakok kihasználása vagy a teljes önmegtartóztatás
gyakorlása. A házastársakra tartozik, hogy az orvosokkal és lelkivezetőjükkel
történő párbeszédben úgy válasszák meg a követendő utat, hogy saját esetükre és
körülményeikre az orvosi beavatkozás fokozatosságának erkölcsi alapelvét
alkalmazzák – zárul a Hittani Kongregáció január 3-án közzétett dokumentuma.
Fordította:
P. Harsányi Pál Ottó erkölcsteológus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése