BOLDOG
KRISZTINA SZŰZ,
III. r.
(kb. 1260-1310)
Az
Arno melletti Santa Croce-ban* született Toszkánában. Egyszerű pásztorlány
volt, szüleit korán elvesztette. Két fivére - nem törõdve húguk elhatározásával
(hogy ti. nem megy férjhez), megkérdezése nélkül odaígérték egy fiatalembernek
jegyesül. Krisztina (v. Krisztiána) a jegyességet fölbontotta, mire testvérei üldözték,
gyötörték. Gyóntatóatyja tanácsára Luccába* ment, ahol egy jóságos pap
elhelyezte egy előkelő és gazdag családnál. Azok észrevették lelki értékeit, és mindenfelé
eldicsekedtek vele, milyen szentéletű az ő szolgálójuk. Krisztina a tisz-
telet
elől elmenekült: előbb a Gargano hegyére, Szent Mihály szentélyéhez zarándokolt,
onnan pedig Rómába. Itt nem is nevezték keresztnevén (Oringa), hanem a
„Santa Croce Krisztinája” néven. Assisibe is elzarándokolt. Szent Ferenc
sírjánál egy
látomás szüzek kolostorának alapítására buzdította. Visszatért Luccába és szándékát
bejelentette a püspöknél. Az azonban nem akart foglalkozni az üggyel. De ő kitartott erősen célkitűzése mellett, s végül elérte az egyházi elöljárók
jóváhagyását,
sőt azok maguk segítették a kolostor felépítésében. Itt a nővérek Szent
Ferenc
III. Rendjének Regulája szerint éltek, melyet kiegészítettek néhány ponttal Szent
Ágoston Regulájából. Krisztina az imában találta legnagyobb örömét. A kolostorhoz
kis szántóföld is tartozott, ennek termését teljesen a szegények rendelkezésére
bocsátotta. Imái hatására mindig bõséges termést adott ez a föld. Élete
végén súlyos agyvérzést kapott, amit megadással fogadott el Istentől a bűnbánat
szellemében. A halálra jól előkészülve Wadding ferences történész szerint
Vallisseriiben halt meg 1310-ben. VI. Piusz pápa hagyta jóvá tiszteletét.
„Uram,
fölvettem kezedből a keresztet, hordozom, holtig hordozom,
amint
vállamra raktad. A jó szerzetes élete valóban keresztút, de a paradicsomba
vezet. Aki nekivágott, annak nem szabad visszafordulnia, sem a keresztet
letennie.” (Kempis T.: Krisztus követése III. k. 56.)
Imádság:
Istenünk,
te Boldog Krisztinának megadtad, hogy a hivatása útjában jelentkező
akadályokat erős lélekkel legyőzze. Segíts minket is, hogy követésed útján megtorpanás nélkül
haladjunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése