Vízkereszt utáni szerda
Isten
világában, a Szentháromság közösségében a szeretet nem történik, hanem
egyszerűen van, mert Istennek nincs története. A földön azonban a szeretet
történik, s a két világ, az Istené és az emberé csak úgy kapcsolódhat össze,
hogy Isten belép az emberi történelembe, hogy minket felemeljen oda, ahol a
szeretet van. Azzal, hogy Jézus beszáll mindennapjaink imbolygó és törékeny
bárkájába, mely az elemeknek kiszolgáltatva igyekszik a túlpart felé,
életünket, küszködéseinket a szeretet történetévé alakítja.
A
szeretetet megismerni annyit jelent, mint hinni és bízni benne, ez pedig nem
fér össze a félelemmel. A helyes istenfélelem, a Szentlélek ajándéka egészen
más: nem folytonos szorongás, bénító rettegés, hanem az igaz szeretet
jellemvonása itt a földön. Akiben ott munkál az istenfélelem, az úgy érzi át
Isten szeretetére való méltatlanságát, hogy közben semmi másra nem vágyik
jobban, mint hogy elmerüljön ebben a végtelen szeretetben, s számára Jézus
közelsége ártatlan és mély belső örvendezés forrása lesz.
Urunk Jézus, Te nem az egyértelműségben, a
világosan látásban, hanem a bizalomban és a kölcsönös szeretetben tudod egészen
kinyilatkoztatni magadat. A vízen járva sem félelmet akartál kelteni
tanítványaidban, hanem arra akartad megtanítani őket és általuk minket is, hogy
merjük egészen Rád bízni magunkat. Ma is arra hívsz, hogy akármi vesz is körül
bennünket, igyekezzünk a Te jelenlétedben élni, és a Te szeretetedre
hagyatkozni. Add kegyelmedet, hogy életünk felszíne akár háborgó, akár
lecsillapodott tengerhez hasonlít, a mélyben békességünk legyen, mert a Te
szereteted tölti be szívünket. Te, aki egyetlen szavaddal lecsillapítottad a
tenger hullámait, csillapítsd le, kérünk, lelkünk háborgását, kimondott vagy
kimondatlan, magunk elől is rejtegetett félelmeinket, szorongásainkat, és
növeld bennünk az Irántad való bizalmat és szeretetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése