Évközi 7. hét kedd

Évközi 7. hét kedd

Abból, hogy az istenes élet néha nehéz, és hogy kitartás nélkül semmit sem ér, téves volna arra következtetni, hogy istenfélelem nélkül, egyáltalán Isten nélkül könnyebb, boldogabb, gondtalanabb élet vár ránk, és sokkal kevesebb megpróbáltatás. Egy darabig lehet önmagunkban bízni, tehetségünkben, erőnkben, pénzünkben. Amíg az istentelen ember fiatal, és nem találkozik túl sok testi szenvedéssel, amíg testét, szépségét, egészségét áruba bocsáthatja különböző gyönyörökért, amíg van pénze és vannak, akik körülrajongják, addig talán igazolva látja életvitelét.

Amikor azonban rádöbben, hogy az idő véges, amikor először találkozik súlyosabb betegséggel, amikor elhagyják barátai, egész addigi élete meddőnek és értéktelennek tűnik fel előtte. Korábbi önbizalma elpárolog, és kétségbeesetten keres valakit vagy valamit, hogy belekapaszkodva próbáljon megbirkózni az előtte tornyosuló nehézségekkel. Számára minden szenvedés kétszeresen súlyos: egyrészt a külső fájdalom miatt, amit el kell viselnie, másrészt a miatt a nem kevésbé fájdalmas belső tapasztalat miatt, hogy az egésznek nincs semmi célja, semmi értelme. Ha ekkor megaláztatása mélyén megtanul őszintén imádkozni, akkor még nem késő, de élete végéig bánni fogja, hogy addig Isten nélkül élt.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy Istenben hívő, Benned bízó emberként a legnagyobb megpróbáltatás közepette is tudjuk, hogy a szenvedésben nem vagyunk egyedül: mindazon túl, ami történik velünk, ott vagy Te, aki növekedésünket, fejlődésünket akarod. Erősíts meg minket kegyelmeddel, hogy egész életünk a teremtő és halottakat feltámasztó Istenbe vetett bizalomra épüljön, és soha ne feledjük: Atyád nemcsak az utolsó percig szeret és segít, hanem szeretete hatalmasabb a halálnál, és ha kell, az utolsó perc után is meg fog menteni.