Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. február 27., szerda

Ferenc pápa köszöntötte a bencés békefáklya küldöttségét



Ferenc pápa köszöntötte a bencés békefáklya küldöttségét

Szerdán az általános kihallgatás végén a pápa üdvözölte a világ minden részéről érkezett zarándokokat a Szent Péter téren.

A Szentatya üdvözölte a bencés békefáklya kezdeményezés küldöttségét, amelyet Renato Boccardo Spoleto-Norcia érseke vezetett. A „Pro Pace at Europa Una” (A békéért és az egységes Európáért) indított fáklya meggyújtását Norciában tartották február 23-án. Idén „Szent Benedek fénye” a lengyelországi Krakkóból, Szent II. János Pál földjéről világítja be a kontinenset. Lengyelországi útján a fáklya eljut az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba. A krakkói székesegyházban a fáklya lángját megosztják négy helyi bencés kolostorral és szentmisét mutatnak be az alkalomból. Olaszországba visszatérése után a fáklyát március 10-én fogadják a subiacói szent barlangban, március 17-én pedig Cassino bencés kolostorában. A fáklya március 20-án este tér vissza Norciába. A bencés ünnepségek egyházi és polgári rendezvényei március 21-én érnek véget a három itáliai bencés központban.

Az Egyiptomból, Irakból, a Közel-Keletről érkezett arab nyelvű híveket üdvözölve a pápa hangsúlyozta: „Isten neve említésének egyetlen célja van, hogy megszenteljük őt és nem az, hogy eszközként használjuk fel. A ’Szenteltessék meg a te neved’ kifejezés azt jelenti: elkötelezzük magunkat, hogy életünk Isten nagyságát dicsőítő himnusz legyen; és hogy a belé vetett hitünk konkrétan megnyilatkozzon; továbbá hogy elköteleződünk az életszentség útján azért, hogy mások is dicsőítsék szent nevét. Az Úr áldjon és védelmezzen benneteket mindig a gonosztól!” – zárta az arab nyelvű hívek köszöntését a pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése