Évközi 14. vasárnap
Miért
kell kérni Istentől azt, amit ő maga akar teljesíteni, hiszen tudjuk, hogy
Isten üdvözíteni akar minden embert? Mert azt akarja, hogy ebben az üdvözítő
akaratban mi is részt vegyünk, mégpedig nemcsak felületesen, hanem az ő
üdvözítő akaratával egyesülten, s így mi is oka lehessünk testvéreink
üdvösségének. Így van ez a természetes emberi élet továbbadásával is: Isten
akarja, hogy emberek szülessenek a földre, de ezt a legnagyobb ügyet is a
férfira és a nőre bízta. A hivatások ügyét szintén megosztja velünk, hogy a
természetfeletti, örök élet terjedésében is közreműködjünk vele.
Ez
azt jelenti, hogy kényelmes magánéletünket fel kell számolnunk. Nem a csend és
az imádság óráit, azoknak meg kell maradniuk, sőt még gyarapodniuk is, ahogy nő
az áldott teher és a felelősség, hanem az egyéni kedvtelések, spontán ötletek
irányította életvitelt. Mások felvállalása rendet, kiszámíthatóságot,
áttetszőséget követel, és persze számos kisebb-nagyobb lemondást, áldozatot.
Nehéz, mégis csodálatosan szép életforma ez, mert maradandó gyümölcsöt terem. A
cél nem az, hogy papot, szerzetest vagy családapát, családanyát neveljünk,
hanem az, hogy bármilyen hivatásban, bármilyen életállapotban és helyen
dolgozik is, odaadó munkás legyen. Ehhez kell a szívünket kitágító kegyelem,
hogy ne mindenáron a saját hivatásunk folytatóját lássuk benne, mert nem az
egyéni kis aratásunk munkásává kell lennie, hanem az Úr nagy aratásának
munkásává. Így bizonyosak lehetünk abban, hogy jó példánk s könnyes,
szenvedéssel teli imádságunk kiesdi a gyermekek, a tanítványok számára a
kegyelmet, hogy egyszer csak már nem örülnek semmi másnak, csak annak, hogy
nevük fel van írva a mennyben.
Urunk Jézus, segíts, hogy Szentlelkeddel
együttműködve úgy fáradozzunk a ránk bízottak nevelésében, hogy közben ne
akarjunk másban dicsekedni, mint a Te keresztedben, mely által a világ meg van
feszítve számunkra, és mi is a világnak. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy napról
napra egyre jobban átadva magunkat Neked megtapasztaljuk a minden földi vigaszt
túlhaladó isteni vigasztalást, mely eléri szívünk mélyét, és megújítja bennünk
a mennyei életet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése