Elmélkedés a Család évében LXXI.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
LXXI.



Idegen földön is Isten éltet.



„El is indult Izrael mindenével, amije volt. Amikor eljutott Beersebába, ott áldozati állatokat vágott atyja, Izsák Istenének. Hallotta, hogy Isten szólítja éjszaka látomásban, és azt mondja neki: Jákob, Jákob! Ő így felelt: Itt vagyok! Isten azt mondta neki: Én vagyok Isten, atyád Istene! Ne félj, csak menj le Egyiptomba, mert ott nagy nemzetté teszlek téged! Lemegyek oda veled, és amikor majd visszatérsz, felhozlak onnan. József fogja lezárni a szemedet saját kezével”. (Ter 46,1-4) Kellett Jákobnak ez a biztató látomás. Ne feledjük, Kánaánból lépnek ki, arról a földről, amelyet az Úr Ábrahámnak és utódainak ígért. Jákob már menekült innen Ézsau elől. Aztán tizenegy fiúval, négy feleséggel tért vissza száműzetéséből egy másik idegen világba, hogy ott a családja igazi néppé szaporodjék, és megszállhassa örökre Kánaánt, amikor majd visszavonul oda. Attól se féljen, amit a babonás bálványimádók véltek, hogy most az Úr, Kánaán Istene keze alól egy ismeretlen istennek a földjére lép kiválasztottja, és ki lesz szolgáltatva egy bálvány hatalmának. Ezért mondhatja az Úrbiztatásul: „József fogja lezárni a szemedet saját kezével”. Felkerekedett erre Jákob Beersebából. Fiai feltették őt gyermekeikkel és feleségeikkel együtt azokra a szekerekre, amelyeket a fáraó küldött, hogy elhozzák rajtuk az idős ember és mindenét, amit Kánaán földjén szerzett. El is jutott Egyiptomba Jákob minden utódával: fiaival, unokáival, lányaival és egész nemzetségével együtt”. (5-7)