Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik.
2011.03.24. csütörtök
Isten szerető tekintete.
Isten tekintete mindig szeretettel teljes, mert mindig a javunkat akarja. Öröktől fogva megtervezett mindent, amit a teremtésben meg akart valósítani. Fiának az Újszövetség főpapjának keresett papokat, amikor észrevett engem is, és úgy vélem, közösen megbeszélték: éppen akkor, amikor meg kell születnie ennek a somogyi kisfiúnak, ott igen nagy szükség lesz papokra. Meghívom őt is. Az édesanyám és édesapám szerető tekintete volt fénye ennek az isteni tekintetnek. Két, szülőfalumban szolgált ferences testvér tekintete is ebből az isteni fényből sugárzott felém. Az egyikhez négy évesen kerültem közel. Akkor kezdte szolgálatát. Olyan áhítattal, annyi szeretettel adta rám a legkisebb piros ministránsszoknyát, karinget és gallért, aztán úgy ment ki a főoltárhoz meggyújtani a tíz nyílegyenes gyertyát, hogy bennem is megmozdult a jóakarat: én is az oltárnál akarok szolgálni. Már bejáró gimnazista voltam, amikor egy másik testvér látott meg bennem valamit, ami a hivatás jele lehetett. De érezte azt is, hogy jön a fejlődő kisfiúban is az örök parancs: keresd meg, mit akar veled Isten. Keresni mindenkinek magának kell, saját eszével. Eme tájékozódása után saját akaratával kell döntenie. Egyik sem kicsi, egyik sem könnyű feladat. Ehhez adott ez a jó testvér akkor és később is imádságos segítséget. Ezek a kegyelmek adtak erőt úgy dönteni, hogy sem akkor, sem a mai napig nem bántam meg, nem vontam vissza. Az utolsó nagy döntés a pappá szentelésem előestéjén történt. A fölszentelésben kapja a férfi a papi hatalmat, a kegyelemosztás forrását, a papságot. Erre huszonnégy évesen adott alkalmat az Úr, és én nagyon öntudatosan igyekeztem átadni személyemet, egész lényemet, a teljes élethosszat. Azóta nekem ez a vigília ott a szombathelyi papnevelde kápolnájában ünnepnappá nemesült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése