Elmélkedés a Család évében CXC.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
CXC.



Az igazi barátság tart az apai harag ellenére is.



„Eljött az újhold napja és a király lakomához ült. Amikor eljött az újhold másnapja, Dávid helye megint üresen maradt. Azt mondta erre Saul Jonatánnak, a fiának: Miért nem jött el Izáj fia sem tegnap, se ma a lakomára? Jonatán erre azt felelte Saulnak: Igen kért engem, hadd mehessen Betlehembe. Azt mondta: Engedj el, mert most ünnepi áldozat van városomban. Megharagudott erre Saul Jonatánra, és azt mondta neki: Te férfit önként magadhoz ragadó asszony fia! Talán bizony nem tudom, hogy szereted Izáj fiát a magad szégyenére és gyalázatos anyád szégyenére? Pedig mindaddig, amíg Izáj fia a földön él, sem személyed, sem királyságod nem áll szilárdan! Most azért tüstént küldj el, és hozasd ide hozzám, mert halál fia! Jonatán erre azt felelte Saulnak, az apjának: Miért haljon meg? Mit követett el? Erre Saul megragadta a dárdát, hogy keresztül döfje. Megértette erre Jonatán, hogy apja elhatározta, hogy megöli Dávidot. Éppen azért Jonatán dühödt haraggal fölkelt az asztaltól, és semmit sem evett az újhold másodnapján, mert bánkódott Dávid miatt, hogy apja gyalázattal illette. Amikor aztán megvirradt a reggel, Jonatán a Dáviddal való megállapodás szerit kiment egy kis fiúval a mezőre. Ő felszedte Jonatán nyilait, s visszavitte urához. Ekkor Jonatán odaadta fegyvereit a fiúnak, s azt mondta: Eredj, vidd be a városba. Amikor aztán a fiú elment, Dávid felkelt délfelé néző helyéről, arcával a földre borult és háromszor meghajtotta magát, majd megcsókolták egymást és sírtak mindketten, de kivált Dávid. Azt mondta aztán Jonatán Dávidnak: Eredj békességgel! Amire megesküdtünk mindketten az Úr nevében ezekkel a szavakkal: Az Úr legyen köztem és közötted s az én ivadékom s a te ivadékod között az álljon mindörökké” (1Sám 20,24b-42)