Nagy kímélettel vezetsz bennünket: a bűn után időt adsz a bűnbánatra.



2011.07.17. vasárnap



Egység és egymást kiegészítő adományok.



Jézus három évig személyesen oktatta tanítványait a hívekkel közösen, de foglalkozott velük külön is. A feltámadása után rengeteget fáradozott, hogy a halála előtt kialakult erős hitet, amelyet a keresztáldozat idején a Szűzanya kivételével mindenki elvesztett, visszakapják. Újabb adománnyal is gazdagította őket: „Akkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Azt mondta nekik: Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell. És harmadnapon feltámadni halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek” (Lk 24,45-47) Aztán étkezés közben meghagyta nekik, hogy ne távozzanak Jeruzsálemből, amíg el nem telnek Szentlélekkel. „A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig” (ApCsel 1,8) De mennybemenetele előtt „negyven napon át megjelenve Isten országáról beszélt nekik”. (1,3) Sault külön oktatja az Arab pusztaságban. (Gal 1,17) Aztán elindul az izmosodó Egyházban a Szentlélek irányításával a remeteség, majd a monachális szerzetesség, aztán a koldulórendek, betegápolók, tanító rendek, ezeknek második és harmadik rendjei, egyedül élő vezeklők, misztikusok, szinte megszámlálhatatlan csapata. A legújabb korban is vannak alapítások, civil hívők kezdeményei. Végezetül rádöbbenünk, hogy jó együtt lennünk, szolgálni Istent, de azért minden ember egy külön világ. Együtt a Mesterrel, együtt az Atyával, együtt a Szentlélekkel. A mennyországban pedig majd együtt az összes üdvözülttel, és soha nem feledjük el már most sem: olyan kis kövecskét kapunk a mennybe lépésünkkor, amelyen az egész valónkat kifejező új nevünk lesz olvasható. De ezt csak az ismeri, aki adja, és aki kapja. (Jel 2,17)