Évközi 5. hét Szombat
Mk 8,1.10
„Ismét nagy tömeg volt együtt, és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük"
Ma Anyaszentegyházunk a második csodálatos kenyérszaporítás történetét olvastatja és lélekben együtt lehetünk Jézussal. Nem kelt ez a téma-ismétlés valamilyen gyanút a szívünkben? Miért foglalkozik ennyit a kenyérkérdéssel Jézus, hiszen nem akarja, hogy a csodálatos segítségét mindennapos ajándékként próbáljuk felfogni. Nem akarja azt a téveszmét belénk ültetni, hogy ezentúl nem kell már többet szántani-vetni, aratni, kenyeret sütni, hiszen velünk van a mindenható és jó szívű Istenember, Ő megoldja majd az ilyen jellegű gondjainkat. Jézus ezt nyilván nem akarta, de vannak olyan gondolatai, amelyeket tudatosítani akar bennünk a két eseménnyel. Mindkét esetben nagy tömeget vonz magához. Tanítja őket az élet igéire, több napon át. Nem ébreszt bennük aggodalmat, hogy elfogy a magukkal hozott ennivaló, és az elhagyatott területen majd gondot jelent az utánpótlás. Első az Isten igéje. Amikor már majdnem minden ennivaló elfogyott, akkor sajnálkozik hallgatói éhsége miatt. A szíve érzékenyen együtt érez velük. Segíteni akar. Nem engedi, hogy tanítványai a könnyebb megoldást hozzák szóba: gondoskodjék mindenki önmagáról. „Adjatok nekik ti enni!" (Mk 6,37) Mi? Hiszen semmink sincs.Jézus körbe küldi őket, hátha mégis akad valami lehetőség. Az első esetben öt, a másodikban négy kicsi kenyérke kerül elő. Ugyanígy két, illetőleg néhány apró hal. Jézus tanítása: meg kell ragadni az utolsó eshetőséget is. Azt viszont tudatosítja, hogy nem az apostolok ereje a döntő. Megszámoltatja a tömeget. Leülteti őket ötvenes csoportokban. Amikor jóllakatja valamennyiüket, akkor még tudatosan összegyűjteti a fű közé lehullott darabkákat: Meg kell becsülni minden morzsát. Gondol a kritikus, Isten ellen hangolt jövőre is: azokra, akik majd hipnózissal példálóznak. A tele kosárkák álljanak ott mindkét isteni csoda tanújaként évezredeken keresztül. Az események végén Jézus gyorsan elküldi, illetőleg elvezeti onnan tanítványait. Nincs ünneplés, királyválasztás, átmeneti sikertörténet. Jézus folytatja tanító körútját, az emberek pedig elmennek haza. Otthon folytatni kell a szeretet életét. Szántani, vetni, aratni kell, az istenadta termést meg kell őrölni, megszitálni, megdagasztani, megsütni. Így a jézusi szeretet édesebbé teszi a gyermekek kenyerét. Megtanulják: adjatok nekik ti enni. Mert a szeretet adni akar. Mert a boldogítás a boldogság alapja. Mert otthon is érezni lehet, később majd Jézus egyháza a legszentebb áldozatban is azt a kenyeret adja áldozati anyagnak, ami a föld termése és az emberi munka gyümölcse. Ebből lesz számunkra az élet kenyere. A munkától elszokott modernkedést állítsuk csak mérlegre a két csodálatos kenyérszaporítás tanulmányozásával. Az isteni Gondviselés és az emberi munka a jólét alapja.
Mk 8,1.10
„Ismét nagy tömeg volt együtt, és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait és azt mondta nekik: Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük"
Ma Anyaszentegyházunk a második csodálatos kenyérszaporítás történetét olvastatja és lélekben együtt lehetünk Jézussal. Nem kelt ez a téma-ismétlés valamilyen gyanút a szívünkben? Miért foglalkozik ennyit a kenyérkérdéssel Jézus, hiszen nem akarja, hogy a csodálatos segítségét mindennapos ajándékként próbáljuk felfogni. Nem akarja azt a téveszmét belénk ültetni, hogy ezentúl nem kell már többet szántani-vetni, aratni, kenyeret sütni, hiszen velünk van a mindenható és jó szívű Istenember, Ő megoldja majd az ilyen jellegű gondjainkat. Jézus ezt nyilván nem akarta, de vannak olyan gondolatai, amelyeket tudatosítani akar bennünk a két eseménnyel. Mindkét esetben nagy tömeget vonz magához. Tanítja őket az élet igéire, több napon át. Nem ébreszt bennük aggodalmat, hogy elfogy a magukkal hozott ennivaló, és az elhagyatott területen majd gondot jelent az utánpótlás. Első az Isten igéje. Amikor már majdnem minden ennivaló elfogyott, akkor sajnálkozik hallgatói éhsége miatt. A szíve érzékenyen együtt érez velük. Segíteni akar. Nem engedi, hogy tanítványai a könnyebb megoldást hozzák szóba: gondoskodjék mindenki önmagáról. „Adjatok nekik ti enni!" (Mk 6,37) Mi? Hiszen semmink sincs.Jézus körbe küldi őket, hátha mégis akad valami lehetőség. Az első esetben öt, a másodikban négy kicsi kenyérke kerül elő. Ugyanígy két, illetőleg néhány apró hal. Jézus tanítása: meg kell ragadni az utolsó eshetőséget is. Azt viszont tudatosítja, hogy nem az apostolok ereje a döntő. Megszámoltatja a tömeget. Leülteti őket ötvenes csoportokban. Amikor jóllakatja valamennyiüket, akkor még tudatosan összegyűjteti a fű közé lehullott darabkákat: Meg kell becsülni minden morzsát. Gondol a kritikus, Isten ellen hangolt jövőre is: azokra, akik majd hipnózissal példálóznak. A tele kosárkák álljanak ott mindkét isteni csoda tanújaként évezredeken keresztül. Az események végén Jézus gyorsan elküldi, illetőleg elvezeti onnan tanítványait. Nincs ünneplés, királyválasztás, átmeneti sikertörténet. Jézus folytatja tanító körútját, az emberek pedig elmennek haza. Otthon folytatni kell a szeretet életét. Szántani, vetni, aratni kell, az istenadta termést meg kell őrölni, megszitálni, megdagasztani, megsütni. Így a jézusi szeretet édesebbé teszi a gyermekek kenyerét. Megtanulják: adjatok nekik ti enni. Mert a szeretet adni akar. Mert a boldogítás a boldogság alapja. Mert otthon is érezni lehet, később majd Jézus egyháza a legszentebb áldozatban is azt a kenyeret adja áldozati anyagnak, ami a föld termése és az emberi munka gyümölcse. Ebből lesz számunkra az élet kenyere. A munkától elszokott modernkedést állítsuk csak mérlegre a két csodálatos kenyérszaporítás tanulmányozásával. Az isteni Gondviselés és az emberi munka a jólét alapja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése