SZENT CAEDMON
bencés szerzetes
*Anglia, 7. század 2. fele. +Whitby kolostor, 735 előtt.
Csaknem
mindazt, ami Caedmonról ismeretes, akit kolostorának szentjeként tiszteltek,
összefoglalja Szent Béda Venerabilis (lásd: A szentek élete, 212. o.).
Egyháztörténetének egyetlen fejezete. Ez arról tudósít, hogy abban az időben,
amikor Szent Hilda (614--680), Whitby apátnője meghalt, élt a kolostorban egy
testvér, egykori béres, akit Isten azzal az adománnyal ruházott fel, hogy
csodálatosan tudott énekelni.
Néhány
évvel korábban ez a férfi, név szerint Caedmon, egy ünnep alkalmával, amikor a
hárfa körbejárt a vendégek között, elhagyta ura házát, mert tudta, hogy semmi
érzéke sincs a költészet és az ének iránt. Kiment a tehénistállóba, és ott
elaludt; álmában egy férfit látott maga mellett, aki a nevén szólította és
biztatta: ,,Caedmon, énekelj nekem egy dalt!'' Caedmon azt válaszolta, hogy nem
tud énekelni. ,,Mégis énekelned kell'' -- mondta az idegen, Caedmon pedig
megkérdezte, hogy miről énekeljen, mire a másik ezt felelte: ,,Énekelj minden
dolog teremtőjéről!'' Caedmon így álmában elénekelte első dalát a teremtő Isten
dicséretére.
Amikor
reggel lett, visszaemlékezett az álmában énekelt szavakra, és még folytatni is
tudta őket. A birtok intézőjének elbeszélte különös élményét és új képességét.
Az intéző értesítette róla Hilda apátnőt, és amikor az meghallotta, hogyan
énekli Caedmon a maga költötte verseket, mindenki egyetértett abban, hogy
valóban különleges képességet kapott Istentől. Az apátnő azt tanácsolta
Caedmonnak, hogy legyen szerzetes. Felvették a kolostorba noviciusnak, és
miután tanították a Szentírásra, még további dalokat szerzett; olyanokat,
amilyeneket addig még senki sem hallott. Amint Béda elbeszéli, az emberiség és
a világ teremtéséről énekelt; azután Izrael egyiptomi tartózkodásáról és az
Ígéret földjére való vonulásáról; az Üdvözítő életéről és szenvedéséről,
dicsőséges feltámadásáról és mennybemeneteléről; az apostolokról és az
Egyházról, az utolsó ítéletről, a pokol rémes kínjairól és a mennyország
örömeiről. A ránk maradt angolszász költészet legnagyobb része foglalkozik
ezekkel a témákkal, és a múltban ezek közül sokat tévesen Caedmonnak
tulajdonítottak. Az egyetlen verset, amelyet bizonyossággal neki lehet tulajdonítani,
Béda így idézi:
Magasztaljuk
a mennyország Teremtőjét,
s
Teremtőnk hatalmát és műveit!
Magasztaljuk
a dicsőség Atyjának tetteit,
és
énekeljük, amint az örök Isten,
minden
csoda alkotója,
kezdetben
megteremtette a mennyet, hogy gyermekeit megoltalmazza,
és
mint hatalmas védelmező, otthonul adta nekik a földet.
Világosan felismerhető, hogy Caedmon mélyen vallásos ember volt. Úgy
hírlik, saját halálát előre megmondta. Két héttel halála előtt testvérei
meglepetésére azt kérte, hogy vigyék a kolostor betegszobájába. Egy éjszaka
azután éjfél körül megtudakolta: ,,Van-e itthon szent Eucharisztia?'' Amikor
igennel válaszoltak neki, megkérdezte a testvérektől, haragszik-e rá valaki
valamiért; megvallotta nekik, hogy szeretetében mennyire tökéletlen volt irántuk,
majd magához vette az utolsó útravalót. Röviddel azelőtt, hogy a szerzeteseket
összehívták volna az éjféli istentiszteletre, Caedmon nagy keresztet vetett,
majd nemsokára meghalt. Így hát, amint Béda közli, ,,miután egyszerű és tiszta
szándékkal s becsületes jámborsággal szolgált Istennek, a színe elé'' jutott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése