RIMINI BOLDOG KLÁRA
özvegy, III. r.
(1282-1326)
Életrajzi adatai száz év különbséggel egyeznek Szent Ferencével. Riminiben született, családi neve: Agolanti. Gazdag szülők gyermekeként jólétben, gondtalanságban nőtt fel, kétszer is férjhez ment. Első férjét, aki gazdag, elokelő ember volt és fiatalon halt meg, nagyon szerette. Vele kapcsolatos az a Szűz Mária jelenés, melyet a ferences templomban látott. A Szent Szűz angyaloktól körülvéve jelent meg neki s azt mondta: „Első férjednek, akit annyira szerettél, mit ér híre, vagyona, fiatalsága most, hogy halott?” (Ez a jelenés második házassága idején vagy utána történt.) Az Úr, ha megtérésünkhöz szükségesnek látja, igénybe vesz látomást, ugyanakkor segítő kegyelmet is ad: előkészíti a lélek javulását. Klára a látomás nyomán élesen látta eddigi életének sok hiányosságát, felületes, lanyha életét, közömbösségét, a világ örömeinek, hiúságának keresését. Egyik-másik életrajza említést tesz egy szentbeszédről is, amelyet a ferences templomban hallott: megtérése ezek szerint nem történt egyik napról a másikra. Lassanként elhagyta fényűző életmódját, felöltötte a ferences III. rendiek bűnbánó ruháját, szigorú böjtöket vállalt, deszkán aludt, nagy vagyonát a szegényekre áldozta. Felkereste az adósok börtönét, hogy a szerencsétleneken segítsen. A régi, kényelmes életmód néha megkísértette. Jobb ételt kívánt meg. Ekkor egy csúf bogár került elébe. Magában pedig megszólalt egy hang: „Nesze, te nyalánk, ezt a finom ételt edd meg!” Mindjárt megszabadult kísértésétol. A Ferences Martirológium említést tesz arról is, hogy „csodák fényében ragyogott.” Nem lehetetlen az sem, hogy előbb a ferences III. rendhez, majd a II. rendhez tartozott. 44 évet élt, mint Szent Ferenc. Tiszteletét VI. Piusz pápa hagyta jóvá 1784-ben.
„A szememnek megadtam mindent, amit csak megkívánt. Szívem örömet merített minden fáradozásomból, és az volt a jutalom minden fáradozásomért. És latra vetettem kezem minden művét, és a fáradságot is, amibe került. Ó, minden hiábavalóság és szélkergetés, nincs belőle semmi haszon a nap alatt.” (Préd 2, 10-11.)
Imádság:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése