Francisco de Osuna
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
Előszó
A gyógyításnak a tavasz elején kellett kezdődnie, mi pedig ekkor még csak a tél elején voltunk. A közbenső időt annál az említett nővéremnél töltöttem falun s ott vártam be az áprilist; az a gyógyító hely ugyanis közel volt oda s így elkerültem az ide-odautazgatást. Odamenet az a nagybátyám, aki, mint említettem, az odavezető út mentén lakott, egy könyvet adott nekem, amelynek címe: A harmadik ábécéskönyv s az összeszedettség imájáról szól. Már újoncévem folyamán olvastam jó könyveket, sőt feltettem magamban, hogy sohasem olvasok másfélét, mert beláttam, mekkora lelki kárt okoztak nekem: arra azonban egyik sem tanított meg, hogyan kell bensőleg imádkozni, s hogyan kell az embernek magát lelkileg összeszednie. Nagyon megörültem tehát ennek a műnek s elhatároztam, hogy teljes erővel igyekszem követni módszerét. Az Úr ekkor már amúgy is megadta nekem a könnyek ajándékát; olvasni pedig szerettem: s így elkezdtem gyakorolni az egyedüllétet, a gyakori gyónást, s mesteremül fogadva el azt a könyvet, ráléptem a belső imádság útjára. Nagy Szent Teréz Önéletrajzának e szavain túl aligha van szükségajánlásra Francisco de Osuna ferences barát Harmadik Lelki Ábécéskönyvéhez. Amikor Teréz a kezébe veszi a könyvet, az már tíz éve ismert: 1527-ben jelent meg Toledóban. Érdekes belegondolni, mennyi forrongás jellemzi Európát ebben az időben. Hazánkat a török dúlja Mohács után. Rómát a császári csapatok fosztják ki. Az európai kereszténység tíz éve éli azt, amit később reformációnak neveznek. Loyolai Szent Ignác ekkor 36 éves és éppen Alcalában tanul teológiát – aligha elképzelhető, hogy Osuna könyve ne lett volna a kezében. Spanyolország arculatát döntően átformálta Ferdinánd és Izabella uralkodása, és ebben jobb kezük volt a madridi ferences provinciális, Cisneros, később bíboros. Létrehozzák Alcalában az egyetemet (1508), ahol Francisco de Osuna is tanul majd. Könyvének hátterében ott húzódik meg egy kérdés, amely a XVI. századi spanyol egyházat, úgy tűnik, erősen foglalkoztatta: Az egészen elmélyült imádság állapotában mi az emberi cselekvés szerepe? Két irányzatot emlegetnek. Az egyik jelszava a dejamiento – "önmagunk teljes elengedése". Nevezik őket úgy is, hogy alumbrados – megvilágosultak. Tagadni látszanak az ember szerepét. Annyira átélik Isten cselekvését az ima során, hogy ehhez képest elhanyagolhatónak tűnik fel számukra minden, ami emberi közvetítés, ami külső, ami forma. Az intézményes egyház reakciója nem marad el. Talán csak nem tagadják az egyház közvetítő szerepét is, ahogy – úgy hírlik – Luther követői német földön teszik? Ignác ellen csak Alcalában háromszor folyt per eretnekség gyanúja miatt – a per anyaga éppen ez a kérdés lehetett. A velük szemben állók jelszava: recogimiento (összeszedettség). Nézetük szerint az elmélyült imádságban is fennmarad az ember azon képességének szerepe, amit intellectus néven emlegetnek, de az "ész" jelentésénél tágabban használják: "figyelem, öntudat, tudatos jelenlét". Jobban hangsúlyozzák az emberi tényezőt: az aktív és kitartó gyakorlást, a tanító szükségességét, az erkölcsi és aszketikus erőfeszítések követelményét. A választóvonalat nehéz lehetett meghúzni, sokan bizonyára csak a jelszavak szintjén csapódtak egyik vagy másik oldalhoz. Francisco de Osuna személyesen ismeri a „másik tábor”, az alumbrados képviselőit, kölcsönösen nagyra becsülik egymást. A szakadás azonban elkerülhetetlen. Nemsokára elindulnak az inkvizítori eljárások az alumbrados ellen. 1525-ben a ferencesek káptalani határozattal foglalnak állást a recogimiento mellett. Fontos körülmény, hogy nemcsak a Renden belüli vita volt ez, hanem világiakra is kiterjedt. Ez is növelte a gyanakvást sokakban, nem olyasmi készül-e itt is, mint német földön? Az természetes volt, hogy a Renden belül vita folyt ezekről, hiszen, ahogy Osuna írja majd, "a szerzetesrendeket elsődlegesen az imádságra hozták létre, és bár az aktív életre is szükség lehet a rendekben, elsősorban a szemlélődést kell megtartani" (14,4) Amikor az Osuna városából való Francisco 1513-ban húszévesen ferencesnek áll, már csaknem évszázados múltra tekinthet vissza spanyol földön a rendi megújulás. Létrejönnek casa de recollección néven az elmélyült imaéletnek szentelt közösségek. Statútumaik fennmaradtak: hosszú közös liturgikus imák, napi kétszer két óra egyéni ima, szilencium. Francisco korában már van, aki a rájuk jellemző imamódot tanítsa a belépőknek. A 21. betű IV. fejezetében írja: „gyóntattam egyszer egy embert, aki akkor már vagy ötven éve gyakorolta ezeket a lelki dolgokat”. Maga az "ábécéskönyv" műfaja is magán viseli a tanítás módszerének nyomát: rövid aforizmában fogalmazzák meg a tapasztalatokat, de ezek igazából csak a kifejtéssel válnak érthetővé. Az ábécét így az aforizmák kezdőbetűi adják ki. Francisco a tanulmányok után 1523-ban kerül a Nuestra Señora de la Salceda nevű casa de recolección-ba (ekkor nyolc ilyen ház működik csak Kasztíliában). A Harmadik Lelki Ábécéskönyvet 1527-ben Toledóban adják ki, még ebben a században négy kiadása lesz. 1531-ben megválasztják az Indiák komisszárius generálisának, de végül nem utazik el Amerikába. 1532-ben részt vesz a toulouse-i ferences nagykáptalanon, ezután Lyonban, Párizsban találjuk, majd négy évig Németalföldön tartózkodik. Röviddel az után, hogy 1537-ben visszatér Spanyolországba, 1541-ben meghal. Mi jellemző erre a könyvre? A Biblia jelenti az átfogó hivatkozási keretet, szinte mindent ahhoz kapcsol. Magától értetődő a számára, hogy a Szentírás minden egyes részlete tanít valamit a szemlélődő imádságról. Módszerét úgy lehetne nevezni, hogy „pszichológiai-antropológiai allegorikus exegézis”. A szentírási alakok, jelenetek, a legkisebb részlet is megfelel valaminek az ember belső világában vagy az imádságban. A Krisztus sírjához visszatérő Mária Magdolna a szívhez figyelmével visszatérő akaratot "jelenti", a tanítványok pedig az öt érzékszervet, amely "abbahagyja működését", mert nem képes megtalálni az Urat (ld. 18., I.). Az üldözők, akikről Dávid a zsoltárban panaszkodik, az imádkozót ostromló gondolatok (ld. 7., V.), sőt, Osuna odáig megy, hogy még a zsoltár feliratának is allegorikus értelmet tulajdonít. Az "Izrael szétszórt fiait összegyűjtő" Úr Izajás jövendölésében Osuna számára az összeszedettség isteni ajándékának jelképe. Tőlünk bizonyára idegen a Szentírás ilyen használata, Osuna korában viszont ez nem volt így. És különben is: aki szenvedélyesen keresi a tanítást az igazi imádságról, az mindenben meglátja azt. Néhány skolasztikus distinkció elárulja, hogy ennek a módszernek is a birtokában van, de nem gyakran folyamodik hozzá. Ami stílusát igazán élvezetessé és irodalmi szempontból értékessé teszi, az a hasonlatok áradó sokasága. Ez az ember nemcsak a Biblia minden részletében, de az emberi világ minden eseményében is a szemlélődő imádságról keres példázatot. Így helyez bele minket a XVI. századi spanyol életbe: A részeg ember háború idején ugyanúgy biztonságban érzi magát, mint békében, mert bár a fegyvercsörgés és a csatazaj fülsiketítő tud lenni, ő mégis azt hiszi, hogy csak megjátsszák a harcot, és hadonászni kezd egy fadarabbal. Azt hiszi, most kell szórakoznia, az egészet viccnek gondolja, és a csata dübörgése, amitől félelemnek kellene átjárnia a szívét, még züllöttebbé teszi. Pontosan ilyen a megátalkodott bűnös, akinek a lelke megrészegült a bűnöktől, amelyek bora egy olyan vidámsággal tölti el részeget, hogy ha az istenítéletről beszélsz neki, még nevet is a pokol kínjain. (21., I.) a metaforikus nyelvezet sajátossága, hogy olykor "ellentmondások" tarkítják: a sas egyszer a szemlélődő embert jelképezi (8. I.), máskor pedig éppen a szemlélődő embert eltérítő gondolatokat (7., V.).a hosszú könyv sehol nem ad rövid gyakorlati leírást a recogimiento imamódjáról. A mai ember igénye a gyors, gyakorlatias útmutatás iránt, kielégítetlen marad. Az egész könyvet kell elolvasni ahhoz, hogy képet alkossunk a módszerről. Vázlatos bemutatásként nézzük meg néhány fontosabb jellemzőjét. A keresztény lelkiségi tradíció alapján Osuna megkülönbözteti a szóbeli ima / elmélkedő ima / szemlélődő ima hármas felosztását. A recogimiento az imádság útjának harmadik szakaszában szerepel. Annak ad útmutatást, akinek elmélkedés közben egyre inkább arra támad igénye, hogy egy-egy meglátásnál hosszabban elidőzzön, a szavakon túli isteni jelenlétet megsejtve csöndben odahallgasson arra. De mire is figyeljen az ember? Ha testi érzethez akarjuk kapcsolni, két részlet tűnik lényegesnek. Hosszan ír a "sóhajtozásról". Ez így elsőre talán túlságosan jámborodóan hangzik, idegen a mai vallási érzéstől. A sóhaj viszont nem más, mint egy tudatos, erős belégzés – márpedig a légzésre figyelés az összeszedettség ismert útja. A másik fontos pont a szív. Osuna teljes mértékben Szent Ferenc nyomán halad, amikor az ima lényegének "az Úrhoz fordított szívet" mondja. Úgy tűnik, a szívre, mint érzetre figyelés nyomán jut el szívhez, mint lénye középpontjához. Ezért alaptétel számára a Példabeszédek könyvének sora: "Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet." Isten jelenléte belülről, a szívből fakad fel, ha valóban képesek vagyunk ott időzni. A "szív" minden jelentésében fontos szerepet játszik ebben az imamódban,erre utalnak kulcsszavai:vágyakozás,ízlelés,szeretet.A testi érzetekről még annyit, hogy nem találunk utalást a testtartásra vagy kéztartásra, de valószínűnek tarthatjuk, hogy a XVI. századi spanyol festészet ábrázolásai reálisak ezen a téren.Az összeszedett ima első számú kérdése, hogy mi a teendő "elszórakozás" esetén? Hogyan iskolázzuk figyelmünket? Mit kezdjünk a "gondolatokkal"? Osuna erről is sokat ír, néha ellentmondásosan, de elsősorban a szelídséget ajánlja, pl. "mint drága kismadarat, csalogasd vissza szívedet a kalitkába, ha kirepült". A szelídség megnyilvánulása az alázatos kitartás is, minden "sikertelenség" ellenére.A másik gyakori kérdése az imádkozónak, hogy mit kezdjen a belső megtapasztalásokkal? A könyvből az tűnik ki, hogy ennek az imamódnak gyakori kísérőjelenségei voltak a belső megindulások, vigasztalások, önkéntelen kiáltások. Osuna a szegénység és a hálaadás lelkületére int: "Fogadj el mindent, ami a belső imában meglátogat, abban a hitben, hogy Isten kezéből kapod." Alapállása az összeszedett imának, hogy "inkább hatást szenved, mint ő hat".De hát valójában „ferences”a-e ez az imamód? Erre a kérdésre legalább annyira jogos igennel, mint nemmel válaszolni. Ferences imamód, mert ferencesek gyakorolták, mégpedig a Rend egyik legjelentősebb megújulási mozgalma, az ún. "rekollektus reform". Osuna ennek a mozgalomnak az egyik legnagyobb képviselője. Sőt, emberileg, személyesen is ízig-vérig együtt van testvéreivel, máskülönben nem írna ilyet: "Az ördög szüntelenül körbejár, hogy megutáltassa veled a saját rendedet és a testvéreidet", ezért "a buzgóság először is magadra irányuljon" (22,4). Ferences a jellegében is, ahogy fentebb a szívről és a szegénységről írtuk. Ferences imamód, mert a műben többször is idézi Szent Ferenc írásait, olykor Szent Bonaventurát is, akinek a teológiáját láthatóan ismeri. Az is kétségtelen viszont, hogy ha az idézetek összességét nézzük, akkor Szent Bernát viszi el a pálmát, azután Jean de Gerson , valamint az egyházatyák: Gergely, Ágoston, Ciprián. Leginkább azért lehetne nemmel válaszolni a kérdésre, mert ezen a szinten nincs értelme "iskolához" ragaszkodni. A szemlélődő imát nem sajátíthatja ki egyik lelkiség sem, sokkal nagyobb a mindegyikre jellemző közös tartomány, mint a rendi sajátosság. Amikor a gyerekek csillagot rajzolnak hosszú sugarakkal, a közepén a közös tartomány kicsi. A belső imádság inkább egy "rövid, vastag ágú" csillaghoz hasonlít: a középpont felé haladva hamar véget ér a saját rész, és belépünk a közös tartományba. Így adhatott ez a könyvdöntő inspirációt annak idején a kármelita Avilai Szent Teréznek is. Bár a mű belekerült az 1559-es spanyolországi Index hatókörébe, ma az Egyházban egyértelmű tekintélyt élvez. Példaként említem az "Imádság Enciklopédiáját", amely 2007-ben jelent meg a vatikáni könyvkiadónál. Osuna művét nem csupán futólag említik a nagy kármelita misztikusok hátteréhez, nem csupán a ferences misztikatörténetben kap komoly helyet, hanem "Az imaéletre legnagyobb hatást gyakorló művek" között ismertetik: "az imádság útjának rendszerezésével Francisco de Osuna lerakja az alapokat az arany évszázad spanyol misztikájának nagy virágzásához"
Német nyelven Erika Lorenz 1982-ben ad ki részleteket a műből témák szerint összeszedve a fontosabb passzusokat. Teljes fordítás angolul jelent meg ebből készült a jelen, szemelvényes fordítás is. Ezért talán nem felel meg a legmagasabb kritikai igényeknek, viszont ízelítőnek, reméljük, jól szolgál majd – és hátha a spanyol filológusok rászánják magukat egy teljes magyar kiadásra.
A szemelvények elrendezésében a mű eredeti beosztását követtük: az ábécét az aforizmák kezdőbetűi adják ki, egy-egy betűt 5-9 fejezetben fejt ki a szerző. Az olvasó így talán könnyebben fogalmat alkot a mű jellegéről és az egyes betűk tartalmáról, mint ha témák szerint csoportosítottuk volna a szemelvényeket. A szemelvények végén jelezzük, hogy a betűn belül melyik fejezetből vettük azt.
Az Ószövetség idézésekor Osuna a Vulgata latin szövegéből indult ki, és nem az általunk ismert, a héber alapján készült fordítást használta, ezért aki a bibliájában visszakeresi az idézeteket, nem érti, miért idézi Osuna egyik vagy másik szentírási verset. Ezekhez a lábjegyzetben fűztünk magyarázatokat, olykor megadva a Szent István Társulat által megjelentett bibliafordítás megfelelő helyét, zsoltárok esetén olykor a zsolozsma ismertebb helyét.
Várnai Jakab OFM
Harmadik Lelki Ábécéskönyv szemelvények
válogatta és fordította: Várnai Jakab OFM
Előszó
A gyógyításnak a tavasz elején kellett kezdődnie, mi pedig ekkor még csak a tél elején voltunk. A közbenső időt annál az említett nővéremnél töltöttem falun s ott vártam be az áprilist; az a gyógyító hely ugyanis közel volt oda s így elkerültem az ide-odautazgatást. Odamenet az a nagybátyám, aki, mint említettem, az odavezető út mentén lakott, egy könyvet adott nekem, amelynek címe: A harmadik ábécéskönyv s az összeszedettség imájáról szól. Már újoncévem folyamán olvastam jó könyveket, sőt feltettem magamban, hogy sohasem olvasok másfélét, mert beláttam, mekkora lelki kárt okoztak nekem: arra azonban egyik sem tanított meg, hogyan kell bensőleg imádkozni, s hogyan kell az embernek magát lelkileg összeszednie. Nagyon megörültem tehát ennek a műnek s elhatároztam, hogy teljes erővel igyekszem követni módszerét. Az Úr ekkor már amúgy is megadta nekem a könnyek ajándékát; olvasni pedig szerettem: s így elkezdtem gyakorolni az egyedüllétet, a gyakori gyónást, s mesteremül fogadva el azt a könyvet, ráléptem a belső imádság útjára. Nagy Szent Teréz Önéletrajzának e szavain túl aligha van szükségajánlásra Francisco de Osuna ferences barát Harmadik Lelki Ábécéskönyvéhez. Amikor Teréz a kezébe veszi a könyvet, az már tíz éve ismert: 1527-ben jelent meg Toledóban. Érdekes belegondolni, mennyi forrongás jellemzi Európát ebben az időben. Hazánkat a török dúlja Mohács után. Rómát a császári csapatok fosztják ki. Az európai kereszténység tíz éve éli azt, amit később reformációnak neveznek. Loyolai Szent Ignác ekkor 36 éves és éppen Alcalában tanul teológiát – aligha elképzelhető, hogy Osuna könyve ne lett volna a kezében. Spanyolország arculatát döntően átformálta Ferdinánd és Izabella uralkodása, és ebben jobb kezük volt a madridi ferences provinciális, Cisneros, később bíboros. Létrehozzák Alcalában az egyetemet (1508), ahol Francisco de Osuna is tanul majd. Könyvének hátterében ott húzódik meg egy kérdés, amely a XVI. századi spanyol egyházat, úgy tűnik, erősen foglalkoztatta: Az egészen elmélyült imádság állapotában mi az emberi cselekvés szerepe? Két irányzatot emlegetnek. Az egyik jelszava a dejamiento – "önmagunk teljes elengedése". Nevezik őket úgy is, hogy alumbrados – megvilágosultak. Tagadni látszanak az ember szerepét. Annyira átélik Isten cselekvését az ima során, hogy ehhez képest elhanyagolhatónak tűnik fel számukra minden, ami emberi közvetítés, ami külső, ami forma. Az intézményes egyház reakciója nem marad el. Talán csak nem tagadják az egyház közvetítő szerepét is, ahogy – úgy hírlik – Luther követői német földön teszik? Ignác ellen csak Alcalában háromszor folyt per eretnekség gyanúja miatt – a per anyaga éppen ez a kérdés lehetett. A velük szemben állók jelszava: recogimiento (összeszedettség). Nézetük szerint az elmélyült imádságban is fennmarad az ember azon képességének szerepe, amit intellectus néven emlegetnek, de az "ész" jelentésénél tágabban használják: "figyelem, öntudat, tudatos jelenlét". Jobban hangsúlyozzák az emberi tényezőt: az aktív és kitartó gyakorlást, a tanító szükségességét, az erkölcsi és aszketikus erőfeszítések követelményét. A választóvonalat nehéz lehetett meghúzni, sokan bizonyára csak a jelszavak szintjén csapódtak egyik vagy másik oldalhoz. Francisco de Osuna személyesen ismeri a „másik tábor”, az alumbrados képviselőit, kölcsönösen nagyra becsülik egymást. A szakadás azonban elkerülhetetlen. Nemsokára elindulnak az inkvizítori eljárások az alumbrados ellen. 1525-ben a ferencesek káptalani határozattal foglalnak állást a recogimiento mellett. Fontos körülmény, hogy nemcsak a Renden belüli vita volt ez, hanem világiakra is kiterjedt. Ez is növelte a gyanakvást sokakban, nem olyasmi készül-e itt is, mint német földön? Az természetes volt, hogy a Renden belül vita folyt ezekről, hiszen, ahogy Osuna írja majd, "a szerzetesrendeket elsődlegesen az imádságra hozták létre, és bár az aktív életre is szükség lehet a rendekben, elsősorban a szemlélődést kell megtartani" (14,4) Amikor az Osuna városából való Francisco 1513-ban húszévesen ferencesnek áll, már csaknem évszázados múltra tekinthet vissza spanyol földön a rendi megújulás. Létrejönnek casa de recollección néven az elmélyült imaéletnek szentelt közösségek. Statútumaik fennmaradtak: hosszú közös liturgikus imák, napi kétszer két óra egyéni ima, szilencium. Francisco korában már van, aki a rájuk jellemző imamódot tanítsa a belépőknek. A 21. betű IV. fejezetében írja: „gyóntattam egyszer egy embert, aki akkor már vagy ötven éve gyakorolta ezeket a lelki dolgokat”. Maga az "ábécéskönyv" műfaja is magán viseli a tanítás módszerének nyomát: rövid aforizmában fogalmazzák meg a tapasztalatokat, de ezek igazából csak a kifejtéssel válnak érthetővé. Az ábécét így az aforizmák kezdőbetűi adják ki. Francisco a tanulmányok után 1523-ban kerül a Nuestra Señora de la Salceda nevű casa de recolección-ba (ekkor nyolc ilyen ház működik csak Kasztíliában). A Harmadik Lelki Ábécéskönyvet 1527-ben Toledóban adják ki, még ebben a században négy kiadása lesz. 1531-ben megválasztják az Indiák komisszárius generálisának, de végül nem utazik el Amerikába. 1532-ben részt vesz a toulouse-i ferences nagykáptalanon, ezután Lyonban, Párizsban találjuk, majd négy évig Németalföldön tartózkodik. Röviddel az után, hogy 1537-ben visszatér Spanyolországba, 1541-ben meghal. Mi jellemző erre a könyvre? A Biblia jelenti az átfogó hivatkozási keretet, szinte mindent ahhoz kapcsol. Magától értetődő a számára, hogy a Szentírás minden egyes részlete tanít valamit a szemlélődő imádságról. Módszerét úgy lehetne nevezni, hogy „pszichológiai-antropológiai allegorikus exegézis”. A szentírási alakok, jelenetek, a legkisebb részlet is megfelel valaminek az ember belső világában vagy az imádságban. A Krisztus sírjához visszatérő Mária Magdolna a szívhez figyelmével visszatérő akaratot "jelenti", a tanítványok pedig az öt érzékszervet, amely "abbahagyja működését", mert nem képes megtalálni az Urat (ld. 18., I.). Az üldözők, akikről Dávid a zsoltárban panaszkodik, az imádkozót ostromló gondolatok (ld. 7., V.), sőt, Osuna odáig megy, hogy még a zsoltár feliratának is allegorikus értelmet tulajdonít. Az "Izrael szétszórt fiait összegyűjtő" Úr Izajás jövendölésében Osuna számára az összeszedettség isteni ajándékának jelképe. Tőlünk bizonyára idegen a Szentírás ilyen használata, Osuna korában viszont ez nem volt így. És különben is: aki szenvedélyesen keresi a tanítást az igazi imádságról, az mindenben meglátja azt. Néhány skolasztikus distinkció elárulja, hogy ennek a módszernek is a birtokában van, de nem gyakran folyamodik hozzá. Ami stílusát igazán élvezetessé és irodalmi szempontból értékessé teszi, az a hasonlatok áradó sokasága. Ez az ember nemcsak a Biblia minden részletében, de az emberi világ minden eseményében is a szemlélődő imádságról keres példázatot. Így helyez bele minket a XVI. századi spanyol életbe: A részeg ember háború idején ugyanúgy biztonságban érzi magát, mint békében, mert bár a fegyvercsörgés és a csatazaj fülsiketítő tud lenni, ő mégis azt hiszi, hogy csak megjátsszák a harcot, és hadonászni kezd egy fadarabbal. Azt hiszi, most kell szórakoznia, az egészet viccnek gondolja, és a csata dübörgése, amitől félelemnek kellene átjárnia a szívét, még züllöttebbé teszi. Pontosan ilyen a megátalkodott bűnös, akinek a lelke megrészegült a bűnöktől, amelyek bora egy olyan vidámsággal tölti el részeget, hogy ha az istenítéletről beszélsz neki, még nevet is a pokol kínjain. (21., I.) a metaforikus nyelvezet sajátossága, hogy olykor "ellentmondások" tarkítják: a sas egyszer a szemlélődő embert jelképezi (8. I.), máskor pedig éppen a szemlélődő embert eltérítő gondolatokat (7., V.).a hosszú könyv sehol nem ad rövid gyakorlati leírást a recogimiento imamódjáról. A mai ember igénye a gyors, gyakorlatias útmutatás iránt, kielégítetlen marad. Az egész könyvet kell elolvasni ahhoz, hogy képet alkossunk a módszerről. Vázlatos bemutatásként nézzük meg néhány fontosabb jellemzőjét. A keresztény lelkiségi tradíció alapján Osuna megkülönbözteti a szóbeli ima / elmélkedő ima / szemlélődő ima hármas felosztását. A recogimiento az imádság útjának harmadik szakaszában szerepel. Annak ad útmutatást, akinek elmélkedés közben egyre inkább arra támad igénye, hogy egy-egy meglátásnál hosszabban elidőzzön, a szavakon túli isteni jelenlétet megsejtve csöndben odahallgasson arra. De mire is figyeljen az ember? Ha testi érzethez akarjuk kapcsolni, két részlet tűnik lényegesnek. Hosszan ír a "sóhajtozásról". Ez így elsőre talán túlságosan jámborodóan hangzik, idegen a mai vallási érzéstől. A sóhaj viszont nem más, mint egy tudatos, erős belégzés – márpedig a légzésre figyelés az összeszedettség ismert útja. A másik fontos pont a szív. Osuna teljes mértékben Szent Ferenc nyomán halad, amikor az ima lényegének "az Úrhoz fordított szívet" mondja. Úgy tűnik, a szívre, mint érzetre figyelés nyomán jut el szívhez, mint lénye középpontjához. Ezért alaptétel számára a Példabeszédek könyvének sora: "Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet." Isten jelenléte belülről, a szívből fakad fel, ha valóban képesek vagyunk ott időzni. A "szív" minden jelentésében fontos szerepet játszik ebben az imamódban,erre utalnak kulcsszavai:vágyakozás,ízlelés,szeretet.A testi érzetekről még annyit, hogy nem találunk utalást a testtartásra vagy kéztartásra, de valószínűnek tarthatjuk, hogy a XVI. századi spanyol festészet ábrázolásai reálisak ezen a téren.Az összeszedett ima első számú kérdése, hogy mi a teendő "elszórakozás" esetén? Hogyan iskolázzuk figyelmünket? Mit kezdjünk a "gondolatokkal"? Osuna erről is sokat ír, néha ellentmondásosan, de elsősorban a szelídséget ajánlja, pl. "mint drága kismadarat, csalogasd vissza szívedet a kalitkába, ha kirepült". A szelídség megnyilvánulása az alázatos kitartás is, minden "sikertelenség" ellenére.A másik gyakori kérdése az imádkozónak, hogy mit kezdjen a belső megtapasztalásokkal? A könyvből az tűnik ki, hogy ennek az imamódnak gyakori kísérőjelenségei voltak a belső megindulások, vigasztalások, önkéntelen kiáltások. Osuna a szegénység és a hálaadás lelkületére int: "Fogadj el mindent, ami a belső imában meglátogat, abban a hitben, hogy Isten kezéből kapod." Alapállása az összeszedett imának, hogy "inkább hatást szenved, mint ő hat".De hát valójában „ferences”a-e ez az imamód? Erre a kérdésre legalább annyira jogos igennel, mint nemmel válaszolni. Ferences imamód, mert ferencesek gyakorolták, mégpedig a Rend egyik legjelentősebb megújulási mozgalma, az ún. "rekollektus reform". Osuna ennek a mozgalomnak az egyik legnagyobb képviselője. Sőt, emberileg, személyesen is ízig-vérig együtt van testvéreivel, máskülönben nem írna ilyet: "Az ördög szüntelenül körbejár, hogy megutáltassa veled a saját rendedet és a testvéreidet", ezért "a buzgóság először is magadra irányuljon" (22,4). Ferences a jellegében is, ahogy fentebb a szívről és a szegénységről írtuk. Ferences imamód, mert a műben többször is idézi Szent Ferenc írásait, olykor Szent Bonaventurát is, akinek a teológiáját láthatóan ismeri. Az is kétségtelen viszont, hogy ha az idézetek összességét nézzük, akkor Szent Bernát viszi el a pálmát, azután Jean de Gerson , valamint az egyházatyák: Gergely, Ágoston, Ciprián. Leginkább azért lehetne nemmel válaszolni a kérdésre, mert ezen a szinten nincs értelme "iskolához" ragaszkodni. A szemlélődő imát nem sajátíthatja ki egyik lelkiség sem, sokkal nagyobb a mindegyikre jellemző közös tartomány, mint a rendi sajátosság. Amikor a gyerekek csillagot rajzolnak hosszú sugarakkal, a közepén a közös tartomány kicsi. A belső imádság inkább egy "rövid, vastag ágú" csillaghoz hasonlít: a középpont felé haladva hamar véget ér a saját rész, és belépünk a közös tartományba. Így adhatott ez a könyvdöntő inspirációt annak idején a kármelita Avilai Szent Teréznek is. Bár a mű belekerült az 1559-es spanyolországi Index hatókörébe, ma az Egyházban egyértelmű tekintélyt élvez. Példaként említem az "Imádság Enciklopédiáját", amely 2007-ben jelent meg a vatikáni könyvkiadónál. Osuna művét nem csupán futólag említik a nagy kármelita misztikusok hátteréhez, nem csupán a ferences misztikatörténetben kap komoly helyet, hanem "Az imaéletre legnagyobb hatást gyakorló művek" között ismertetik: "az imádság útjának rendszerezésével Francisco de Osuna lerakja az alapokat az arany évszázad spanyol misztikájának nagy virágzásához"
Német nyelven Erika Lorenz 1982-ben ad ki részleteket a műből témák szerint összeszedve a fontosabb passzusokat. Teljes fordítás angolul jelent meg ebből készült a jelen, szemelvényes fordítás is. Ezért talán nem felel meg a legmagasabb kritikai igényeknek, viszont ízelítőnek, reméljük, jól szolgál majd – és hátha a spanyol filológusok rászánják magukat egy teljes magyar kiadásra.
A szemelvények elrendezésében a mű eredeti beosztását követtük: az ábécét az aforizmák kezdőbetűi adják ki, egy-egy betűt 5-9 fejezetben fejt ki a szerző. Az olvasó így talán könnyebben fogalmat alkot a mű jellegéről és az egyes betűk tartalmáról, mint ha témák szerint csoportosítottuk volna a szemelvényeket. A szemelvények végén jelezzük, hogy a betűn belül melyik fejezetből vettük azt.
Az Ószövetség idézésekor Osuna a Vulgata latin szövegéből indult ki, és nem az általunk ismert, a héber alapján készült fordítást használta, ezért aki a bibliájában visszakeresi az idézeteket, nem érti, miért idézi Osuna egyik vagy másik szentírási verset. Ezekhez a lábjegyzetben fűztünk magyarázatokat, olykor megadva a Szent István Társulat által megjelentett bibliafordítás megfelelő helyét, zsoltárok esetén olykor a zsolozsma ismertebb helyét.
Várnai Jakab OFM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése