A családról a családnak az Evangélium tükrében
4.
Kiűzetés az éden kertjéből
„Az Úr Isten ezután bőr köntösöket készített az embernek és a feleségének. Beöltöztette őket, és azt mondta az Úr Isten: Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk, tud jót és rosszat. Most aztán, nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen és örökké éljen!” (Ter 3,21-22) Bámulhatott az angyalok egy tekintélyes része. A bukott angyalok azonnal ördöggé változtak. Isten megteremtette a poklot, és oda száműzte őket. Az ég megkönnyebbült és megtisztult mindörökké: „Örvendezzetek tehát, egek – énekelték -, és akik benne laktok! Jaj, a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van!” (Jel 12,12) Igaz, a világ végéig csatangolhatnak a földön, kísérthetik az embereket, mint ahogy már el is csábították Isten mellől, az Úr környezetéből végleg távozniuk kellett. Itt pedig ámulva látják, hogy Isten büntet ugyan, de a szeretetéből nem űzi ki az embert. Rögös, zimankós út vár rájuk. Nem tudnak erről, nem is védekezhetnek viszontagságai ellen. Isten a gyermekeit féltő gonddal meleg ruhát varr nekik és rájuk adja. Csak ezután következik a kiűzetés a paradicsomból: „Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (Ter 3,23-24) Ha ugyanis az ember beteg vagy öreg lett volna, és evett volna az élet fájának gyümölcséből vagy leveléből, attól visszanyerte volna egészségét. A finom ruha véd ugyan, de a betegségeket és az öregedést meg a halált nem tudja kivédeni.
„Virágzik a leányzó”
Amikor az élet titkairól tanítottak minket beszélni a Katolikus Hittudományi Akadémián, idős professzorom említette, hogy a leányok nagylánnyá válásának első vércseppjeit a nemzet új tavaszaként így köszöntötték a szép beszédű drága őseink: „Virágzik a leányzó”. A számkivetés földjén tartózkodó első ifjú házasok még nem ismerhették Madách fogalmazásában a sátán kiábrándító történelmi idegenvezetését, Éva boldog, szemérmes bejelentését. Ádám életmentésnek, a teremtő Isten üzenetének beteljesülését látta: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állaton, amely mozog a földön” (Ter 1,27-28) Amíg felesége vállát átölelve az anyaság, apaság gyönyörű isteni távlatait ízlelgette Ádám, szemük bebarangolta az óriási rónát a két folyammal. Ezen a mi gyermekeink, unokáink, dédunokáink fognak zsibongani. Az Éden kertje kevésbé hiányzik, a fáradságot majd csak legyűrjük, hiszen Isten a legfontosabbat, a családot meghagyta nekünk.
Éva megszülte Káint
Az Éden kertjéből kiebrudalt ősszülők lassan megbarátkoztak helyzetükkel. Hozzáedződtek a mostoha körülményekhez, és vállalták a munka keserves formáját. Élni, enni kellett. Az előző, Istennel barátságban töltött időszakból úgy tudták, hogy az Úr nem vette vissza minden ajándékát, amellyel szolgálatukra rendelte az egész természetet. Madách költői lelke rásejtett a szebb életbe vetett hit ébredezésébe, ezért adja Éva ajkára eme vágyakozóbb sorokat: Ádám, szőlővesszőt szerzek, lugast telepítek, hogy kezdeti boldogságunk meghitt hangulatát hozza vissza nekünk ide a pusztaságba is. Talán eszükbe jutott az emberi nem boldog jövőjére adott újabb isteni áldás: „Isten megáldotta őket és azt mondta nekik az Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön” (Ter 1,28) Volt idejük gondolkodni, mit is jelenthetnek ennek az áldásnak a szavai? A mennyei Atya ezt az áldást nem vonta vissza tőlük, élt bennük, tudatukban és ösztöneikben is. Gyakorlatban semmi előzmény nem igazította el őket. Talán gondolatban keresték értelmét az áldás szavainak: Mit jelenthet: szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet? Idővel a hitvesi csókok jobban összefűzték testüket. Mígnem Éva különös mozgásokat érzett a szíve alatt. A megváltozott karcsú leányalak rávezette a titokra: a szíve alatt új élet jelentkezik. Anya vagyok. Aztán fájdalmak jelentkeztek, és megértette Isten baljós szavait: „Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait! Fájdalommal szülöd a gyermekeket” (Ter 3,16) Végül „megszülte Káint, és így szólt: Embert kaptam Istentől” (4,1) a Káin névszó szerint ezt jelenti. Éva ujjongott, mert anya lehetett.
Nem a megváltó
„Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája, amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra”(Jn 16,21) Ezt Jézus mondta, sok ezer évvel később, Éva csodálatos unokája, aki beteljesítette az Atyaisten ígéretét, mert Megváltóként benne a sátántipró Ember született meg. Éva ezt anyaként akkor még nem tudhatta. Azért örült, mert azt hitte, jóvátehette Isten elleni lázadását, az ősbűnt. A Káin nevet így értelmezte: Megkaptam azt az embert, aki jóváteszi bűnömet, helyre állhat a béke Isten és az ember között. Ha nem is ebben az értelemben mondhatta ki, mint az első édesanya a földön az anyaság örök örömét, maga a gyermek szülése, óriási boldogságot jelentett neki. Nem von le az anyák öröméből semmit a szülés felett érzett örömben, ha később a fia nem lett az emberiség dísze, virága. Arról az édesanyák nem igazán tehetnek. Bár él a figyelmeztetés minden anyaságnál: az e világra szülés az anyaság első fázisa. Úgy kel nevelni és imádkozni érte, hogy gyermeke megszülethessen az örök életre is.
Kiűzetés az éden kertjéből
„Az Úr Isten ezután bőr köntösöket készített az embernek és a feleségének. Beöltöztette őket, és azt mondta az Úr Isten: Íme, az ember olyanná lett, mint egy közülünk, tud jót és rosszat. Most aztán, nehogy kinyújtsa a kezét, vegyen az élet fájáról is, egyen és örökké éljen!” (Ter 3,21-22) Bámulhatott az angyalok egy tekintélyes része. A bukott angyalok azonnal ördöggé változtak. Isten megteremtette a poklot, és oda száműzte őket. Az ég megkönnyebbült és megtisztult mindörökké: „Örvendezzetek tehát, egek – énekelték -, és akik benne laktok! Jaj, a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van!” (Jel 12,12) Igaz, a világ végéig csatangolhatnak a földön, kísérthetik az embereket, mint ahogy már el is csábították Isten mellől, az Úr környezetéből végleg távozniuk kellett. Itt pedig ámulva látják, hogy Isten büntet ugyan, de a szeretetéből nem űzi ki az embert. Rögös, zimankós út vár rájuk. Nem tudnak erről, nem is védekezhetnek viszontagságai ellen. Isten a gyermekeit féltő gonddal meleg ruhát varr nekik és rájuk adja. Csak ezután következik a kiűzetés a paradicsomból: „Ezért aztán kiküldte őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. Amikor kiűzte az embert, az Éden kertjétől keletre kerubokat és villogó lángpallost állított, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat” (Ter 3,23-24) Ha ugyanis az ember beteg vagy öreg lett volna, és evett volna az élet fájának gyümölcséből vagy leveléből, attól visszanyerte volna egészségét. A finom ruha véd ugyan, de a betegségeket és az öregedést meg a halált nem tudja kivédeni.
„Virágzik a leányzó”
Amikor az élet titkairól tanítottak minket beszélni a Katolikus Hittudományi Akadémián, idős professzorom említette, hogy a leányok nagylánnyá válásának első vércseppjeit a nemzet új tavaszaként így köszöntötték a szép beszédű drága őseink: „Virágzik a leányzó”. A számkivetés földjén tartózkodó első ifjú házasok még nem ismerhették Madách fogalmazásában a sátán kiábrándító történelmi idegenvezetését, Éva boldog, szemérmes bejelentését. Ádám életmentésnek, a teremtő Isten üzenetének beteljesülését látta: „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állaton, amely mozog a földön” (Ter 1,27-28) Amíg felesége vállát átölelve az anyaság, apaság gyönyörű isteni távlatait ízlelgette Ádám, szemük bebarangolta az óriási rónát a két folyammal. Ezen a mi gyermekeink, unokáink, dédunokáink fognak zsibongani. Az Éden kertje kevésbé hiányzik, a fáradságot majd csak legyűrjük, hiszen Isten a legfontosabbat, a családot meghagyta nekünk.
Éva megszülte Káint
Az Éden kertjéből kiebrudalt ősszülők lassan megbarátkoztak helyzetükkel. Hozzáedződtek a mostoha körülményekhez, és vállalták a munka keserves formáját. Élni, enni kellett. Az előző, Istennel barátságban töltött időszakból úgy tudták, hogy az Úr nem vette vissza minden ajándékát, amellyel szolgálatukra rendelte az egész természetet. Madách költői lelke rásejtett a szebb életbe vetett hit ébredezésébe, ezért adja Éva ajkára eme vágyakozóbb sorokat: Ádám, szőlővesszőt szerzek, lugast telepítek, hogy kezdeti boldogságunk meghitt hangulatát hozza vissza nekünk ide a pusztaságba is. Talán eszükbe jutott az emberi nem boldog jövőjére adott újabb isteni áldás: „Isten megáldotta őket és azt mondta nekik az Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön” (Ter 1,28) Volt idejük gondolkodni, mit is jelenthetnek ennek az áldásnak a szavai? A mennyei Atya ezt az áldást nem vonta vissza tőlük, élt bennük, tudatukban és ösztöneikben is. Gyakorlatban semmi előzmény nem igazította el őket. Talán gondolatban keresték értelmét az áldás szavainak: Mit jelenthet: szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet? Idővel a hitvesi csókok jobban összefűzték testüket. Mígnem Éva különös mozgásokat érzett a szíve alatt. A megváltozott karcsú leányalak rávezette a titokra: a szíve alatt új élet jelentkezik. Anya vagyok. Aztán fájdalmak jelentkeztek, és megértette Isten baljós szavait: „Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait! Fájdalommal szülöd a gyermekeket” (Ter 3,16) Végül „megszülte Káint, és így szólt: Embert kaptam Istentől” (4,1) a Káin névszó szerint ezt jelenti. Éva ujjongott, mert anya lehetett.
Nem a megváltó
„Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája, amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra”(Jn 16,21) Ezt Jézus mondta, sok ezer évvel később, Éva csodálatos unokája, aki beteljesítette az Atyaisten ígéretét, mert Megváltóként benne a sátántipró Ember született meg. Éva ezt anyaként akkor még nem tudhatta. Azért örült, mert azt hitte, jóvátehette Isten elleni lázadását, az ősbűnt. A Káin nevet így értelmezte: Megkaptam azt az embert, aki jóváteszi bűnömet, helyre állhat a béke Isten és az ember között. Ha nem is ebben az értelemben mondhatta ki, mint az első édesanya a földön az anyaság örök örömét, maga a gyermek szülése, óriási boldogságot jelentett neki. Nem von le az anyák öröméből semmit a szülés felett érzett örömben, ha később a fia nem lett az emberiség dísze, virága. Arról az édesanyák nem igazán tehetnek. Bár él a figyelmeztetés minden anyaságnál: az e világra szülés az anyaság első fázisa. Úgy kel nevelni és imádkozni érte, hogy gyermeke megszülethessen az örök életre is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése