Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. szeptember 9., kedd

ANTIOCHIAI SZENT ONEZIFOR



Onezifor apostolok

Evodia egyike volt a 70 apostolnak. Nagy Antiochiának Szent Péter után ő volt az első püspöke és Isten igéjének nagy hirdetője. Az Istenhordozó Szent Ignác is említést tesz róla az antiochiaiakhoz írt levelében, kérve őket, hogy legyenek a főpásztornak jó fiai. Evodia írt az Istenszülő életéről, írt más lélekre hasznos olvasmányokat is. Ezek azonban abban a nehéz és üldözéssel is járó zavaros időkben elvesztek. Életét vértanúi halállal fejezte be. Egyesek szerint Antiochiában Vespesiánus uralkodása alatt. Mások szerint 66-ban szenvedett Néró üldözése alatt.

Szent Onezifor szintén a 70 apostol közé tartozott. Szent Pál így ír róla Timóteushoz írt II. levelében: „Oneziforusz családja iránt legyen az Úr irgalmas, mert sokszor vendégül látott, és nem szégyellte bilincseimet, sőt, Rómába érve szorgalmasan keresett és meg is talált. Adja meg neki az Úr, hogy azon a napon irgalomra találjon az Istennél. Hogy Efezusban mennyi szolgálatot tett nekem, te tudod legjobban.” (1,16-18.) Onezifor a lidiai Kolofon és Kiréne püspöke volt. A vértanúakták szerint sok kínzás után halt vértanúhalált. Megvadult lovak szaggatták darabokra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése