Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. szeptember 9., kedd

Kisboldogasszony



Kisboldogasszony

Mik 5,1-4; Mt 1,18-23

Mária születésének ünnepe

Megváltó Jézusunk megtestesülése előtt az emberek születésének évfordulóját szokták megünnepelni. Mennél fontosabb volt valaki, annál nagyobb volt az ünneplés ezen a napon. Érthető volt az örömünnep, hiszen ekkor indult a gyermek a ragyogó földi élet útjára, vagy ahogyan mi magyarok mondani szoktuk: ezen a napon láttam meg a szép napvilágot. Jézus és Mária születésnapja olyan fontos volt, hogy Isten már az ősevangéliumban a legnagyobb örömnek hirdette meg: eljön majd a hozzátok a Megváltó, megszabadít titeket legyőzve a sátánt, és majd asszonytól születik. Jézus és Mária földi születésének napja ennek ellenére a mai napig ismeretlen. Jézus megnyitotta az örök életet minden ember számára, ezért a halálon való győzelmének a napja a húsvét lett állandó ünnepnap. Édesanyja földi születésnapja csak a IV. század közepétől lett fontos és a mai napig ismeretlen: születésüknek csak választott ünnepnapja van. A választott napot szépen és bensőségesen illik megünnepelnünk, hiszen ezzel indul a megváltás konkrét ideje. Ő az összes ember Édesanyja az Úr végrendelete értelmében. Milyen csodálatos élmény lenne, ha az egész földkerekség legalább lélekben melléje sorakoznék, mindenki hozná egyéni ajándékát: imáját, háláját és az édesanyák legnagyobb örömét: gyermekeik szeretik Őt és egymást is. Milyen nagyszerű lenne, ha így tudnánk Őt ünnepelni. Hiszen nekünk nemcsak Édesanyánk, de Nagyboldogasszonyunk is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése