Évközi 22 hét szombat
1Kor 4, 9-15; Lk 6, 1-5
„Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat az utolsó helyre állított”
Miután Pál apostol Apollóval együtt Isten titkainak intézőjeként és Krisztus szolgáiként mutatta be magát, aztán a munkájukért járó elismerést vagy megrovást Krisztusra bízta, a gondolatsort így folytatja: Rajtunk tanuljátok meg, ne többet annál, ami írva van! Senki se fuvalkodjék kérkedve az egyikükkel, a másikkal szemben” (6) Ezzel talán arra utal az apostol, hogy a két Krisztust szolgáló alakjában a vetélkedő rajongó valahogy saját magát fedezi föl. Pál ezt egyszer s mindenkorra meg akarja állítani:„Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Már jóllaktatok, már gazdagok lettetek. Nélkülünk uralomra jutottatok; bár csak valóban uralomra jutottatok volna, hogy mi is uralkodhatnánk veletek együtt!”(7-8) Eme enyhe, de hathatós szidalmazás után Pál bemutatja, hogy milyen a keresztény alázat. „Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat az utolsó helyre állított, mint halálra szántakat, mert látványossága lettünk a világnak, az angyaloknak is, s az embereknek is” (9) Isten az angyalokkal sok mindent közölt a világ sorsáról, mielőtt megtörtént volna az esemény. Amikor Dániel kérlelte Istent, hogy vezesse vissza hazájába a zsidó rabokat, az Úr elküldte hozzá Gábriel főangyalt, hogy nyugtassa meg aggódó prófétáját: hamarosan kiadja a király a távozási engedélyt. Sőt, még azt is közli az angyal a hetek jövendölésével, hogy mikor fog megszületni a Messiás.(Dán 9) Viszont a történelem eseményeit általában az angyalok magából a történelemből ismerik meg. Erre utal az apostol: látványossága lettünk a világnak, az angyaloknak is, az embereknek is. A továbbiakban kitör Pál lelkéből az összegyűlt keserűség, hiszen neki sem mindegy, hogy az angyalok és az emberek szemében adott körülmények között milyeneknek látszanak Isten szolgái: „Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti, pedig okosak Krisztusban; mi gyöngék, ti, pedig erősek; ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez óráig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk, és verést szenvedünk, nincs otthonunk, és saját kezünkkel dolgozva fáradozunk. Ha átkoznak minket, mi áldást mondunk; ha üldöznek minket, mi eltűrjük; ha gyaláznak minket, mi jó szóval felelünk, szinte salakja lettünk a világnak, mindennek söpredékévé mind ez ideig”(10-13) Pál apostol sajnálja, hogy mindezt le kellett írnia, hiszen a mennyei Atya módján szereti volt híveit. Ezért nagyon okosan, Jézus szándékával nem ellenkezve (Mt 23, 8-11) meri magáról ezt állítani: „Ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, atyátok nincs sok, hiszen Jézus Krisztusban az evangélium által én adtam nektek életet. Kérlek tehát titeket, legyetek az én követőim!” (1Kor 4, 15-16)
1Kor 4, 9-15; Lk 6, 1-5
„Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat az utolsó helyre állított”
Miután Pál apostol Apollóval együtt Isten titkainak intézőjeként és Krisztus szolgáiként mutatta be magát, aztán a munkájukért járó elismerést vagy megrovást Krisztusra bízta, a gondolatsort így folytatja: Rajtunk tanuljátok meg, ne többet annál, ami írva van! Senki se fuvalkodjék kérkedve az egyikükkel, a másikkal szemben” (6) Ezzel talán arra utal az apostol, hogy a két Krisztust szolgáló alakjában a vetélkedő rajongó valahogy saját magát fedezi föl. Pál ezt egyszer s mindenkorra meg akarja állítani:„Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Már jóllaktatok, már gazdagok lettetek. Nélkülünk uralomra jutottatok; bár csak valóban uralomra jutottatok volna, hogy mi is uralkodhatnánk veletek együtt!”(7-8) Eme enyhe, de hathatós szidalmazás után Pál bemutatja, hogy milyen a keresztény alázat. „Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat az utolsó helyre állított, mint halálra szántakat, mert látványossága lettünk a világnak, az angyaloknak is, s az embereknek is” (9) Isten az angyalokkal sok mindent közölt a világ sorsáról, mielőtt megtörtént volna az esemény. Amikor Dániel kérlelte Istent, hogy vezesse vissza hazájába a zsidó rabokat, az Úr elküldte hozzá Gábriel főangyalt, hogy nyugtassa meg aggódó prófétáját: hamarosan kiadja a király a távozási engedélyt. Sőt, még azt is közli az angyal a hetek jövendölésével, hogy mikor fog megszületni a Messiás.(Dán 9) Viszont a történelem eseményeit általában az angyalok magából a történelemből ismerik meg. Erre utal az apostol: látványossága lettünk a világnak, az angyaloknak is, az embereknek is. A továbbiakban kitör Pál lelkéből az összegyűlt keserűség, hiszen neki sem mindegy, hogy az angyalok és az emberek szemében adott körülmények között milyeneknek látszanak Isten szolgái: „Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti, pedig okosak Krisztusban; mi gyöngék, ti, pedig erősek; ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez óráig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk, és verést szenvedünk, nincs otthonunk, és saját kezünkkel dolgozva fáradozunk. Ha átkoznak minket, mi áldást mondunk; ha üldöznek minket, mi eltűrjük; ha gyaláznak minket, mi jó szóval felelünk, szinte salakja lettünk a világnak, mindennek söpredékévé mind ez ideig”(10-13) Pál apostol sajnálja, hogy mindezt le kellett írnia, hiszen a mennyei Atya módján szereti volt híveit. Ezért nagyon okosan, Jézus szándékával nem ellenkezve (Mt 23, 8-11) meri magáról ezt állítani: „Ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, atyátok nincs sok, hiszen Jézus Krisztusban az evangélium által én adtam nektek életet. Kérlek tehát titeket, legyetek az én követőim!” (1Kor 4, 15-16)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése