Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. január 14., csütörtök

A Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulójára készül



A Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulójára készül


2017. szeptember 1-jén ünnepli alapításának 650. évfordulóját Magyarország első egyeteme, a Pécsi Tudományegyetem. Az 1367-ben V. Orbán pápa engedélyével Nagy Lajos király által alapított felsőoktatási intézmény a várossal és az egyházmegyével együtt közös jubileumi rendezvénysorozatot szervez.


A közelmúltban vált hivatalossá, hogy Magyarország kormánya összesen 565 millió forinttal támogatja az első magyar egyetem alapításának 650. jubileumi ünnepségsorozatát, hangsúlyozva ezzel a magyar felsőoktatás jelentőségét. A fenti célok megvalósítását szolgálja az a kezdeményezés, hogy 2017-től a pécsi egyetemalapítás emléknapja, tehát szeptember 1-je legyen a magyar felsőoktatás napja, így a magyar felsőoktatás nemzeti örökséggé válik.
A jubileumi ünnepségsorozatról szóló január 13-i sajtótájékoztatón Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora elmondta: „Természetesen mindenki tisztában van vele, hogy nem volt 1367 óta folyamatos az egyetemi szintű képzés Pécsett, a múlt, a jelen és a jövő között mégis van egyfajta szellemi jogfolytonosság. Szeretnénk a következő két évben egy olyan eseménysorozatot megvalósítani, amely méltó módon tiszteleg elődeink és az előtt a döntés előtt, amelynek értelmében a tizennegyedik század derekán Magyarországon először Pécsett lerakták a tudomány alapköveit.”
A Pécsi Egyházmegyét Kvanduk Frigyes általános helynök képviselte, aki beszédében kiemelte: „Az emberi szellemiség jelentős kultúrát hozott létre. A közép-európai egyetemek, ha nem is az első vonalban, de rögtön Bologna, Párizs és Nápoly, vagyis a 13. századi nagy egyetemalapítási láz után jöttek létre. A pécsi egyetem létrehozásának a lehetősége már önmagában is nagy elismerést jelentett a 14. században. Ha jelen szellemiségünkhöz igényesen fordulunk, akkor vissza kell nyúlnunk ezekhez a gyökerekhez, de természetesen úgy, hogy az emberi szellemiség további távlatai felé is tekintünk. Az emberi szellemiségben a hit és a tudomány mindig kéz a kézben járt, még akkor is, ha ez nem volt feszültségektől mentes – a viszony jellegéből adódóan nem is lehetett az. Ezt az utat továbbra is figyelembe kell venni, hiszen a szellemiség, a teljes transzcendencia nélkül a tudomány sem áll meg. A hit világa mindenképpen hozzátartozik egy kultúra egyetemes horizontjához. Ily módon szeretnénk mi társak lenni az ünneplésben, teljes szívvel.”

A sajtótájékoztatón elhangzott: azzal, hogy Magyarország kormánya is a kezdeményezés mellé állt, immár nem lehet akadálya annak, hogy „gőzerővel” megkezdje a programok összehangolását, véglegesítését az egyetem, a város és az egyházmegye a tavaly novemberben aláírt együttműködési megállapodás mentén. A jubileumi ünnepségsorozat keretében Pécsett rendezik meg többek között a Hungarológiai Világkongresszust, a Magna Charta Observatory nemzetközi rektori konferenciát, valamint az európai katolikus egyetemek rektori konferenciáját. Ezek az események a várható magas résztvevői létszám miatt nyilvánvalóan a város szállodáinak, szolgáltatói szektorának is kedvezni fognak.
Az is eldőlt már, hogy a több mint két évtizedes hagyományokkal rendelkező és egyre népszerűbb „nemzetközi est” elnevezésű rendezvényt egy hónaposra bővítik. „A Pécsi Tudományegyetemen mintegy nyolcvan ország több mint 2700 külföldi hallgatója tanul” – mondta el Zeller Gyula stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes. „Innen jött az ötlet, hogy városi támogatással jövő tavasszal megrendezzük a nemzetközi hónapot, amelyen a különböző kultúrák, gasztronómiai és művészeti világok széles palettája mutatkozhat be – reményeink szerint a hosszabb idősávnak köszönhetően a város, sőt, a régió polgáraival is megismertetve ezeket az értékeket, különlegességeket.”
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése