Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. január 10., vasárnap

Ferenc pápa 26 gyermeknek szolgáltatta ki a keresztség szentségét



Ferenc pápa 26 gyermeknek szolgáltatta ki a keresztség szentségét


Ferenc pápa gyermekeket keresztel a Sixtus-kápolnában - RV

Urunk megkeresztelkedésének ünnepén Ferenc pápa 26 gyermeknek szolgáltatta ki a keresztség szentségét a Sixtus-kápolnában bemutatott szentmiséjén.
A Szentatya a következő kötetlen szavakkal fordult a gyermekek szüleihez, a szertartáson résztvevőkhöz:
Negyven nappal születése után Mária és József elvitték Jézust a jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák Istennek. Ma, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén, ti elhoztátok gyermekeiteket, hogy megkapják a keresztséget, hogy megkapják a hitet, amit az előbb kértetek, amikor kérdeztelek benneteket. „Akarom gyermekem számára a hitet”. És így adjuk át a hitet egyik nemzedékről a másikra, mint egy láncolatot az idők folyamán.
Ezek a kisfiúk és kislányok évek múlva helyetekbe lépnek gyermekeikkel, - unokáitokkal – és ugyanezt kérik majd: a hitet, amelyet a keresztségben kapunk meg; a hitet, amely ma a Szentlelket hozza el gyermekeitek szívébe, lelkébe, életébe. Kértétek a hitet. Az egyház, amikor átadja nektek a meggyújtott gyertyákat, arra kér benneteket, hogy őrizzétek meg a hitet ezekben a gyermekekben. És végül ne feledjétek el, hogy a legnagyobb örökség, amit gyermekeiteknek adhattok, az a hit; törekedjetek arra, hogy ne vesszen el, növeljétek a hitet és hagyjátok rájuk örökségül.
Ezen az örömteli napon azt kívánom nektek, hogy legyetek képesek a hitben nevelni gyermekeiteket, és a legnagyobb örökség, amelyet tőletek kapnak majd, legyen éppen a hit.
A pápa az édesanyákhoz fordulva megjegyezte: „amikor egy gyermek sír, mert éhes, ezt mondom az anyukáknak: Ha gyermeked éhes, adj neki nyugodtan enni”.
Kedves testvérek, emeljük fel fohászunkat az Atyához, az élet kezdetéhez és forrásához ezekért a gyermekekért, akik a Jézus Krisztusban való fogadott gyermekségre kaptak meghívást, fohászkodjunk szüleikért, keresztszüleikért és minden megkereszteltért.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése