„Isten a Fiú által nyilatkoztatta ki szeretetét”
(Levél Diognétoszhoz)
„Az emberek közül senki sem látta Istent, és ki sem nyilvánította senki, hanem ő maga nyilatkoztatta ki magát. A hit által mutatta ki magát; csak a hit által lett az Isten láthatóvá. Mert a mi Urunk, a mindenható Isten, aki mindent teremtett és a maga helyéfre állított, nemcsak emberszefrető volt, hanem hosszantűrő is. Valójában mindig ilyen volt, és ilyen is marad: bőkezű és jóságos, harag nélküli és igazmondó, hiszen ő jó egydedül ő jó igazán. Azonban ami nagy és kimondhatatlan gondolat megfogant benne, azt csak a Fiúval közölte. Amíg titokban tartotta és őrizte bölcsen saját tervét, úgy látszott, mintha nem is törődne az emberekkel; de mkiután szeretett Fia által kinyilatkoztatta és közzétette, amit kezdettől fogva készített, egyben mindent megadott nekünk: egyrészt, hogy éljünk az általa adott javakkal, másrészt hogy lássuk és értsük mindazt, amit még csak remélni sem mert volna soha senki. Miután tehát ő a Fiúval mindent elhatározott, egészen a legvégső időkig megengedte azt is, hogy akaratunkat a rendetlen indulatok félrevezessék és letérjünk a helyes útról a gyönyörök és élvezetek miatt. Egyáltalán nem örült bűneinknek, csak eltűrte azokat. Nem is hagyta jóvá a gonoszság idejét, hanem megteremtette az igazság jelen idejét azért, hogy míg az elmúlt idő alatt megbizonyosodhattunk arról, hogy saját tetteink alapján méltatlanpok vagyunk az életre, most Isten jósága folytán elérhessük azt; és míg nyilvánvalóvá tettük,hogy a magunk erejével nem mehetünk be Isten országába, most Isten eerejévdel bejuthssunk oda. Mikor tehát betellett gonoszságunk mértéke és világos lett, hogy ennek gyümölcseként a szenvedés és a halál fenyeget, elközelgett az idő, melyet Isten elrendelt kegyelmének és hatalmának kinyilvánítására, (ó, milyen mérhetetlen az Isten emberszeretete és jósága), nem gyűlölt minket, nem is vetett el, sem bosszút nem állt rajtunk, hanem békével eltűrt, elviselt minket, irgalomból magára vette bűneinket, saját Fiát adta oda váltságdíjként: a szentet a bűnösökért, az ártatlant a rosszakért, az igazat a gonoszokért, a romolhatatlant a romlottakért, a halhatatlant a halandókért. Mert mi fedhette volna el bűneinket, ha nem az ő igazsága? Ki másban juthattunk volna el mi Istenhez, ha nam Isten Fia révén?” (Brev.1, 280)
„Az emberek közül senki sem látta Istent, és ki sem nyilvánította senki, hanem ő maga nyilatkoztatta ki magát. A hit által mutatta ki magát; csak a hit által lett az Isten láthatóvá. Mert a mi Urunk, a mindenható Isten, aki mindent teremtett és a maga helyéfre állított, nemcsak emberszefrető volt, hanem hosszantűrő is. Valójában mindig ilyen volt, és ilyen is marad: bőkezű és jóságos, harag nélküli és igazmondó, hiszen ő jó egydedül ő jó igazán. Azonban ami nagy és kimondhatatlan gondolat megfogant benne, azt csak a Fiúval közölte. Amíg titokban tartotta és őrizte bölcsen saját tervét, úgy látszott, mintha nem is törődne az emberekkel; de mkiután szeretett Fia által kinyilatkoztatta és közzétette, amit kezdettől fogva készített, egyben mindent megadott nekünk: egyrészt, hogy éljünk az általa adott javakkal, másrészt hogy lássuk és értsük mindazt, amit még csak remélni sem mert volna soha senki. Miután tehát ő a Fiúval mindent elhatározott, egészen a legvégső időkig megengedte azt is, hogy akaratunkat a rendetlen indulatok félrevezessék és letérjünk a helyes útról a gyönyörök és élvezetek miatt. Egyáltalán nem örült bűneinknek, csak eltűrte azokat. Nem is hagyta jóvá a gonoszság idejét, hanem megteremtette az igazság jelen idejét azért, hogy míg az elmúlt idő alatt megbizonyosodhattunk arról, hogy saját tetteink alapján méltatlanpok vagyunk az életre, most Isten jósága folytán elérhessük azt; és míg nyilvánvalóvá tettük,hogy a magunk erejével nem mehetünk be Isten országába, most Isten eerejévdel bejuthssunk oda. Mikor tehát betellett gonoszságunk mértéke és világos lett, hogy ennek gyümölcseként a szenvedés és a halál fenyeget, elközelgett az idő, melyet Isten elrendelt kegyelmének és hatalmának kinyilvánítására, (ó, milyen mérhetetlen az Isten emberszeretete és jósága), nem gyűlölt minket, nem is vetett el, sem bosszút nem állt rajtunk, hanem békével eltűrt, elviselt minket, irgalomból magára vette bűneinket, saját Fiát adta oda váltságdíjként: a szentet a bűnösökért, az ártatlant a rosszakért, az igazat a gonoszokért, a romolhatatlant a romlottakért, a halhatatlant a halandókért. Mert mi fedhette volna el bűneinket, ha nem az ő igazsága? Ki másban juthattunk volna el mi Istenhez, ha nam Isten Fia révén?” (Brev.1, 280)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése