Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. január 11., hétfő

Az Irgalmasság Szent Éve 42.



Nagy Szent Leó pápa leveleiből ad izelítőt papjainak az Anyaszentegyház:Isten titeket arra választott ki, hogy vezessétek hozzá gyermekeit. Tanítsátok őket mindarra, amit a történelem folyamán Ő kinyilatkoztatott. Az említett nagy pápa ilyen alázatos útmutatás ajánl: „Semmit sem használ nekünk, ha csak azt mondjuk, hogy Urunk, a Boldogságos Szűz Mária Fia igazi és tökéletes ember, és ugyanakkofr nem hisszük, hogy ő az az ember, akit az evangéliumok meghirdetnek. Máténál ugyanis ezt olvassuk: Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Ábrahám fiának, Dávidnak volt a fia. (Mt 1,1), és emberi származását úgy mondja el időrendben, hogy a nemzetségek sorát egészen Józsefig vezeti le, akinek az Úr Anyja volt a jegyese. Lukács viszont fordítva fordítva mondja el a nemzetségso.Így az emberi nem őséhez tér vissza, és kimutatja, hogy az első Ádám és az új Ádám ugyanazzal a gtefrmészettel rendelkezik. Az ISTEN Fia az ő mindenhatósága folytán úgy is taníthatta volna az embereket, és úgy is üdvözíthette volna őket, ha csak úgy jelent volna meg a világon, mint ahogy az ősatyáknak és a prófétáknak megjelent látható alakban, amikor Jákobbal küzködött, vagy szólt az emberekhez, vagy amikor mint vendég látgogatta meg őket, sőt együtt is étkezett velük. De mindezek a megjelenések csak előképei voltak annak az Embernek, akinek az ősatyáktól való igazi származását titokzatos módon előre megjövendölték. Éppen ezért nem is hozhatták létre ezek a megjelenések a mi öröktől fogva elhatározott helyreállításunk biztosítékát, mivel még nem szállt le a Szentlélek a Szent Szűzre, és a Magasságbeli ereje sem borította még el őt; hogy az ő szűzi méhében - ahol a Bölcsesség építi házát - testté legyen az Ige, hogy így az isteni és a szolgai egy személyben egyesüljön, és így időben szülessék az idők Teremtője; és aki által lett minden, maga is a mindenek közé szülessék. Ha ugyanis ez az új Ember a bűnös testhez hasonló alakban (Róm 8,3) föl nem vette volna mulandőságunkat; és aki az Atyával egyléyegű, az nem tartotta volna magához illőnek, hogy egytermészetű legyen az édes-anyjával is, és így emberi természetünket – a bűn kivételével —önmagával egyesítse, akkor mi még mindannyian a sátán igájában sinylődnénk. Nem élvezhetnénk a Győztes diadalát, ha e győzelmét nem a mi természetünkben aratta volna. Ebből a csdálatraméltó egységből let azután világosan érthetővé az újjászületés biztosítéka is, hiszen a keresztség által mi is ugyanabban a Szent-lélekben születtünk lelkileg újjá,mint aki által Krisztus Urunk fogantatott és született” (Brev.I.273)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése