Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. január 13., szerda

LAURENZANAI Boldog EGYED



LAURENZANAI Boldog EGYED
 (1463-1518) 
  
Nápoly környékén, Laurenzana városban született és nevelkedett. Már ifjú korában igen buzgó volt az imádságban, szerette a magányt, ahol Istennel társalgott. Hogy a ferences templomhoz minél közelebb lehessen, egy közeli földmuvesnél vállalt munkát, majd felvételét kérte a rendbe. Fel is vették s a kert gondozását bízták rá. Amikor látták, mennyire kedveli a magányt, megengedték neki, hogy a közelben egy barlangban remetéskedjen. Itt háborítatlanul szentelhette idejét az imának és szemlélodésnek. Meg kellett küzdenie a sátán kísértéseivel, zaklatásaival is, de Isten segítségével gyozött. Felebarátai lelki javát nem annyira szavaival, mint imáival és élete példájával mozdította elo. Érdemekben gazdagon, karizmákkal, csodatevéssel ékesen 75 éves korában költözött át a mennyei hazába. Tiszteletét XIII. Leó pápa hagyta jóvá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése