Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. október 3., hétfő

Az Irgalmasság Szent Éve 306.



A hetedik pecsét feltörése

„Amikor feltörte a hetedik pecsétet, csönd lett az égben, úgy egy félórára. „Ekkor hét angyalt láttam,  az Úr előtt álltak,  és hét harsonát kaptak. Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádságával tegye az oltárra. amely az Isten trónusa előtt állt. Az angyal kezéből a tömjén füstje a szentek imádságával felszállt az Isten elé. Most az angyal fogta a füstölőt, megtöltötte az oltár parazsával, és leszórta a földre. Erre mennydörgés, égzengés, villámlás és földrengés támadt. A hét angyal pedig, akinél a hét harsona volt, felkészült, hogy megfújja a harsonát” (Jel 8,1-6) A hetedik pecsét feltörésekor csend áll be, nemcsak azért mert ez az utolsó, hanem oly események következnek be, amelyeket szavakkal szinte le sem lehet írni. Ezeket az új csapásokat a harsonázó angyalok hirdetik ki. Hét angyal áll az Isten előtt, ez a hét főangyal a zsidó hagyományokból ismeretes. De mielőtt még Isten határozatát kihirdetnék, előbb a szentek imái fejtik ki hatásukat. Ezt, mint illatáldozatot, egy angyal mutatja be, aki az oltáron, annak lépcsőjén állt. Mindez arra utal, hogy a földön is pontosan kellett szolgálni az Urat. Ha ez a szolgálat, az Ószövetség megkötése után tökéletesen megtörténik, akkor nem következnek be azok a csapások, amelyeket a harsonák fel-felzendülése jelez. A szent sátor és annak berendezése közben többször elhangzott a mennyei utasítás: Minden úgy történjék, ahogyan a mennyei látomásban láttad. Amit Mózes és utódai eme utasítások szerint végeztek a honfoglalás után is, azt itt a hetedik pecsét feltörése után összevonja az angyal és a mennyei oltár lépcsőjén állva érvényesnek ismerik el. Ami azonban nem megfelelő módon történt vagy elmaradt, azért súlyos lesz a büntetés. Sok a pótolni való.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése