Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. október 5., szerda

MESSZINAI SZENT FLÁVIA



Szent Placidusz (Placid), Szent Flávia és társaik
vértanúk. 
543.
 
Placidusz szerzetes lett Szent Benedek mellett Szubiákóban, majd Montekasszínóban. Apja, Tertullusz is szerzetesnek állt, majd ott halt meg. Apja halála után Messzína mellett hozott létre kolostort. Pár év múlva tengeri rablók támadtak a kolostorra. Ekkor éppen ott tartózkodtak Placidusz fiú-testvérei: Eutichusz és Viktorínus, valamint Flávia nevű húga. A kolostor kirablása után a kalózok az ott levőket hittagadásra is akarták kényszeríteni. A kegyetlen kínzások sem tudták megtántorítani őket, ezért lefejezték Placiduszt és három testvérét, Donátusz és Firmátusz diákonusokat, egy Fausztusz nevű szerzetest és harminc társukat. †


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése