Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. október 4., kedd

Az Irgalmasság Szent Éve 307.



Az első négy harsonaszó

„Az első angyal megfújta a harsonát. Erre vérrel vegyes jégeső és tűz záporozott a földre. A föld harmada elégett, a föld harmada pernyévé lett, és a zöldellő fű mind elhamvadt. (Jel 8,7) Isten a zsidó népet négyszázharminc éves egyiptomi tartózkodás után ki akarta vezetni Egyiptomból Mózes irányításával. Amikor az Úr a zsidóságnak ott adott menedéket, nemcsak a zsidóknak, de a környékbeli országoknak is hét éves igen bő termést adott. A föld szinte munka nélkül is bőven megtermette az évi kenyérgabona-szükségletet. A Gondviselő Isten Izrael tizenegyedik fiát, a rendkívüli tehetségekkel megáldott Józsefet, ebben az időben kiszolgáltatta testvérei gonosz irigységének. Azok öccsüket eladták rabszolgának. Sok szenvedés után a fáraó álmát megfejtve alkirállyá és rengeteg ember megmentője lett. Családja gazdag néppé lett, később azonban új királyok rabszolgává tették őket. Isten tíz kemény csapással megmentette őket. Ezekre a csapásokra emlékeztette az Úr a bűnös emberiséget a második angyal harsona szavával: „A második angyal megfújta a harsonát. Erre, mint lángban égő hatalmas hegy, valami a tengerbe zuhant. A tenger egyharmada vérré vált, a tengerben élő állatok egyharmada elpusztult, és a hajók egyharmada elsüllyedt.”(Jel 8,8-9) Ne csodálkozzék a modern kor hetykén istentagadó népe, ha a La Saletti 1846, a Lourdes-i 1854, a Fatima-i 1917, és a Garabandal-i 1961-1965 eredménytelen Szűzanya-látogatások után Isten az előre jelzett csapásokkal fogja meglepni az Atya és a Megváltó Jézus Krisztus tagadóit.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése