Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. október 6., csütörtök

Öt Sebről nev. SZENT MÁRIA FRANCISKA



Öt Sebről nev. SZENT MÁRIA FRANCISKA
 szűz, III.r. 
(1715-1791) 
 
Anna Mária Róza Nápolyban született egy középosztályhoz tartozó családból. Anyja sokat szenvedett férje indulatos természete miatt. Szülése előtt aggodalmak gyötörték, de a nápolyi ferences szent, János-József megnyugtatta, hogy leánya a szentség magas fokára fog eljutni. Valóban a kis Anna már négyéves korában feltűnően imádságos lelkületű volt s fogékony a hit igazságainak megismerésére. Már hétévesen kérte lelkipásztorát, járulhasson a szentáldozáshoz, aki meggyőződve a leány átlagot felülmúló hitbeli tudásáról, meg is engedett neki. Napi áldozó lett. Segített szüleinek a házi munkában: testvérei között o volt a legügyesebb a csipkeszövésben. S amikor 16 éves korában apjától megkérte lánya kezét egy gazdag ifjú, az apa készséggel meg is adta a beleegyezést. De Anna Krisztust választotta Jegyeséül, s ellenállt. Az apa dühöngve veréssel akarta jobb belátásra bírni lányát, majd bezárta egy szobába s kenyéren és vízen tartotta. Anna mindezt próbának vette, melynek kiállása által bizonyítja hűségét isteni Jegyese iránt. A lelkipásztornak végre sikerült az apát jobb belátásra bírni, s beleegyezett, hogy lánya a ferences III. rend ruháját öltse magára, s otthon maradva szolgálja Istent szüzességben - ez akkoriban szokás volt. Ekkor vette fel az Öt Sebről nev. Mária Franciska nevet. A név előre jelezte szenvedéseit, melyeket részint vállalt életformája, részint a szenvedésre való kiválasztottsága miatt elviselt. Elragadtatásban gyakran végigszenvedte Jézus kínjait, haláltusáját. Elnyerte a Szent Sebek adományát (stigmákat), prófétai és csodatevő képességet. Amint ez történni szokott, testvérei csalással vádolták, sértegették, sokáig gyóntatója is gyanakodott és keményen bánt vele. Később meggyőződött, hogy Isten műveli benne a rendkívüli dolgokat. Ő pedig Krisztus sebeiben talált menedéket. Amikor édesanyja meghalt, egy ferences III. rendi közösséghez csatlakozott. Amikor betegen értesült apja haldoklásáról, kérte Istentől, fogadja el szenvedéseit apja haláltusája helyett. Amikor VI. Piusz pápát megválasztották 1775-ben, látomásban töviskoronával látta - ez a pápa valóban sokat szenvedett Napóleon önkénye miatt. Megjövendölte a francia forradalom gyászos eseményeit, s kérte Istent, vegye őt magához, mielőtt azok bekövetkeznek. Így halt meg 1791-ben, okt. 6-án, a szent keresztet szorongatva és csókolva. Isten sok csodával dicsőítette meg halála után. IX. Piusz iktatta a szentek sorába 1869-ben.

Imádság:
Istenünk, te azt akartad, hogy Szent Mária Franciska szűz keresztre feszített Szent Fiad képére alakuljon; érdemeiért és közbenjárására add meg nékünk, hogy mi is az o képmása lehessünk itt a földön és vele együtt megdicsőüljünk a mennyekben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése