Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. október 4., kedd

Háború a házasság ellen, az ellenség a gender - figyelmeztetett Grúziában a pápa



Háború a házasság ellen, az ellenség a gender - figyelmeztetett Grúziában a pápa


Ferenc pápa Tbilisziben találkozik a papokkal, szeretesekkel és szerzetesnőkkel, szeminaristákkal - 


Mindent meg kell tenni a házasság megmentéséért – erre szólított Ferenc pápa szombaton, a papokkal, férfi és női szerzetesekkel, valamint a lelkipásztori munkatársakkal való találkozóján, melyre Grúzia fővárosában, a Mennybe fölvett Szűz Mária-templomban került sor. A templomot a szovjet rezsim idején bezárták, 1999-ben szentelték újra. A találkozón a pápa kötetlen formában válaszolt a hozzá intézett kérdésekre: elutasította a gender-elméletet, nemet mondott a prozelitizmusra, illetve kiemelte az édesanyák és a nagymamák hitének fontosságát.
A jó házasság aranyszabálya és a gender-elmélet elleni küzdelem
A házasság a legszebb dolog, amit Isten alkotott: férfi és nő egy testté lesz Isten képére – hangzott a Szentatya válasza Irinának, a kétgyermekes édesanyának, aki a házasság mai nehézségeiről szólt. Az ortodox és a katolikus családokat olyan világszintű problémák nyomasztják, mint a szexualitás új megközelítése, lásd a gender-elmélet. A pápa erre világos szavakkal így felelt: „a házasság mai nagy ellenségéről szóltál, a gender-elméletről. Ma világszinten háború folyik a házasság tönkretételére. Nem fegyverekkel, hanem ideológiákkal zajlik a harc, ideológiai gyarmatosítással pusztítanak. Ez ellen védekezni kell” – hangsúlyozta a Szentatya.
A válásról szólva elmondta: amikor az eggyé lett test különválik, beszennyezi Isten képmását. És aki megfizeti ennek az árát, az Isten és a gyermekek. Mennyit szenvednek a kisgyerekek, amikor látják a szülőket veszekedni és elválni! Az egyháznak ilyenkor segítenie kell a befogadással, azzal, hogy melléjük áll, elkíséri őket, segít mérlegelni, majd beilleszti őket az egyház testébe. Veszekedni természetes dolog, de sosem szabad békekötés nélkül lezárni a napot, mert háborúval kezdeni a másnapot nagyon veszélyes. Ahhoz, hogy jól működjön a házasság, nem szabad elfelejteni a három aranyszót, melyek: a szabad?, a köszönöm és a bocsánat.
A prozelitizmus az ökumené elleni bűn
A pápa beszédének központi eleme volt az ökumenizmus. Egy szeminarista ugyanis felvetette, hogy az ökumenizmus útja lassú és nehéz. Erre reagálva - az ortodox többségű Grúziában – Ferenc pápa leszögezte: ortodox barátainkkal nyitottnak kell lennünk. Együtt kell imádkozni és szeretetszolgálatot végezni, de soha nem szabad ítélkezni. Létezik egy nagy bűn az ökumenizmus ellen, ez pedig a prozelitizmus, a térítés. Soha nem szabad térítenünk az ortodoxok körében! Testvéreink ők, Jézus Krisztus tanítványai. Igen bonyolult történelmi események következtében lettünk ilyenek.
A hitnek szüksége van emlékezetre, bátorságra és reményre
A pápa a hitről szólva elmondta: emlékeznünk kell a múltra, bátornak kell lennünk a jelenben és remélnünk a jövőben. Azt kérte a papoktól és szerzetesektől, hogy őrizzék az első hívást, mely Istentől érkezett. A hivatásban való helytállás gyökere az, hogy emlékezzünk Isten simogatására, aki azt mondta: Gyere, gyere velem! Ez tehát a pápa tanácsa: idézzék fel a kezdeteket a nehézségek idején.
Meghatározó a nők hite: az egyház is nő
A Szentatya a grúzoktól is azt kérte, hogy tartózkodjanak a világias szemlélettől. Emlékeztetett a grúz asszonyok hitére, hiszen éppen az édesanyák és nagymamák mentették át a hitet generációkon át a nehéz időkben. Az egyháznak tehát nőnek és jegyesnek kell lennie, nyitottnak. A régi grúz szerzeteseket idézve a pápa így buzdított: amikor lelki viharokat élünk át, meneküljünk Isten Szent Anyjának köpenye alá. Mária az egyház modellje, a nő édesanyja, mivel az egyház nő, és Mária is nő.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése