Évközi 27. hét szerda

Évközi 27. hét szerda

Íme az Egyház hétköznapjai: egyszer egyetértés, másszor nézeteltérés és vita. Ahol akkora az egyetértés, hogy soha a legkisebb nézetkülönbség sem támad, ott egészen bizonyos, hogy valami baj van: nyíltan vagy burkoltan egyetlen véleménynek kell hogy mindenki behódoljon. Ahol viszont nincs egyetértés, csak állandó vita és szemrehányás, az annak a biztos jele, hogy abban a közösségben hatalmi harc folyik.

Itt sem egyikről, sem másikról nincs szó, hanem az Egyháznak és tagjainak – beleértve a vezetőket, de még az „első pápát” is – egészséges, jóllehet olykor ütközések árán kibontakozó fejlődéséről. A jeruzsálemi zsinaton majd az egész Egyházra vonatkozóan megtárgyalják az itt felmerülő kérdést, és az evangélium szellemében döntenek. Péter egyéniségében, úgy látszik, van valami túlzott simulékonyság, amely nem sokban különbözik a gyávaságtól. Egy asszony szavára megtagadta Krisztust a főpap udvarában, most pedig, nehogy a zsidókeresztények részéről megszólás érhesse, feladja korábbi magatartását, melyre annak idején kifejezett felszólítást is kapott látomásában az Úrtól. Pál ezzel szemben a konfliktusok embere. Neki is alakulnia kell Urának képére, aki szelíd volt és alázatos szívű. Krisztus békéje, mely minden értelmet meghalad, csak olyan emberek között bontakozhat ki, akik keményen dolgoznak természetük alakításán, igyekezve Jézus lelkületét elsajátítani. Az ilyen emberek, ha természetüknek engedve hibáztak, tudnak bocsánatot kérni egymástól. Ha pedig természetüket felhasználta a kegyelem, nem maguknak tulajdonítják a jót, hanem arra mutatnak rá, akitől minden jó származik, s akiben minden jó cselekedet beteljesedést nyer.

Urunk Jézus, az, hogy természetünk egyszer az igazság szolgálatában áll, máskor az igazság ellen cselekszik, pontosan azt mutatja, hogy nem a természetünket kell követnünk, és hozzá igazítani az igazságot, hanem fordítva: az igazságot kell követnünk és megpróbálni ahhoz igazítani természetünket. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy Szentlelkeddel együttműködve uralkodni tudjunk emberi természetünkön, és mind jobban kibontakozhasson bennünk a szent keresztségben a Tőled kapott új, istengyermeki természetünk.