Az Irgalmasság Szent Éve 324.

János lenyeli a könyvet.

 „Azután az égi hang újra szólt hozzám: Menj, vedd el a nyitott könyve az angyal kezéből, aki a tengerben és a földön áll. Odamentem  az angyalhoz, hogy adja át nekem a könyvecskét. Így szólt  hozzám: Nesze, nyeld le! Keserű lesz tőle a gyomrod, de a szád olyan édes, mint a méz. Elvettem az angyal kezéből a könyvecskét és lenyeltem. A szám édes lett tőle, mint a méz. De amikor lenyeltem, a gyomrom keserű lett. Ekkor ezt mondták nekem: Ismét jövendölnöd kell a sok népről, nemzetről, nyelvről  és királyról” (Jel 10,8-11) János érdekesnek találta, hogy az angyal fél lábbal a vízben, féllel a parton áll. Amíg ezen töprengett, újra szólt az égi hang: Menj, vedd el a nyitott könyvet az angyal kezéből, aki a tengerben és a földön áll.János ismerhette Ezekiel könyvét, aki mindjárt a prófétai küldetése elején látott egy különös látomást: „Észak felől forgószél támadt és nagy felhő. Fényessé vette körül, tűz, amelyből villámok törtek elő. A belsejében, a tűz közepében valami fénylett, mint az érc. Középütt kivettem valamit, amely négy élőlényhez hasonlított. Emberi formájuk volt. Mindegyiknek négy arca és mindegyiknek négy szárnya volt. A lábuk egyenes volt, a talpuk meg olyan, mint a borjú talpa, s úgy szikráztak, akár a fényes érc. Szárnyaik alatt emberi kezek voltak. Arcuk – mind a négyüké — négy irányba nézett. Az egyiknek szárnya összeért a másikéval. Amikor mentek, nem fordultak meg, hanem mindegyik egyenesen haladt. Arcuk emberi archoz hasonlított, és jobb felől mind a négynek oroszlánarca volt, bal felől meg mind a négynek bikaarca volt, s mind a négynek sasarca volt. Szárnyaik felül ki voltak terjesztve. Két szárnya mindegyiknek összeért, kettő meg testüket födte. Mindegyik egyenesen ment maga előtt, oda mentek, ahová a lélek irányította őket, nem fordultak meg, amikor mentek. Az élőlények között olyasmit láttam, mint az égő szénfáklya, amely imbolygott az élőlények között. A tűz lobogott, és villámok törtek elő a tűzből. Az élőlények meg jöttek-mentek, akár a villámok. Figyeltem az élőlényeket, s lám, egy-egy kerék volt a földön az élőlények mellett, mind a négy mellett. Ezek a kerekek úgy ragyogtak, mint a krizolit, s mind a négynek ugyanolyan volt az alakja. Úgy látszott, mintha az egyik a másikban lett volna. Négy irányban haladtak, s nem kellett megfordulniuk, amikor mentek. Vizsgálgattam őket, igen nagy volt a kerületük, s körös-körül mind a négynek a kerülete tele volt szemekkel. Az égboltozat fölött pedig, amely  a fejük fölött volt, mintha zafirkő lett volna, olyan, mint egy trón, ezen a trónfélén meg fenn, a magasban egy emberhez hasonló lény. Láttam, fénylett mint az érc, s mintha tűz vette volna körül. Attól fölfelé, ami a derekának látszott, s attól lefelé, ami a derekának látszott, olyasmit láttam, mint a tűz, és körülötte fényességet. Olyan volt, mint a szivárvány, amely esős napokon feltűnik a felhőben – ilyen volt a ragyogás körülötte. Ilyennek látszott az Úr dicsőségének jelenése. Láttam, s arccal a földre borultam, s valakinek a hangját hallottam, aki beszélt” (Ez 1,4-28)