Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. október 16., vasárnap

Ferenc pápa az élelmezés világnapjára: Az élelmiszer-termelés nem lehet csak üzlet



Ferenc pápa az élelmezés világnapjára: Az élelmiszer-termelés nem lehet csak üzlet


A klímáról szóló párizsi egyezmények ne maradjanak meg a szavak szintjén! – kéri a Szentatya az élelmezés világnapjára, október 16-ára írt üzenetében, melyben új felhívással él az éhezés leküzdésére és a figyelmet a klímaváltozás következtében kialakult világszintű vészhelyzetre irányítja.


Az élelmezés világnapját október 16-án, vasárnap tartjuk. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) októben 14-én, pénteken különböző kezdeményezésekkel irányította a figyelmet a világnapra.
Politikai cselekvés, életstílusváltás, a szolidaritás előmozdítása: többek között ezeket a területeket emeli ki az élelmezés világnapjára írt üzenetében a pápa, ezek által hatékonyan felléphetünk az éhezés ellen.
Az üzenet foglalkozik a klímaváltozás témájával is, valamint annak hatásával a mezőgazdaságra és – ennek következtében – emberek millióinak táplálkozására. A Szentatya annak a kívánságának ad hangot, hogy a párizsi egyezmények ne maradjanak puszta szavak, hanem alakuljanak át bátor döntésekké, amelyek  a szolidaritásból képesek nemcsak erényt, hanem gyakorlati modellt képezni a gazdaságban. A testvériség pedig ne csak törekvés legyen, hanem váljon a nemzeti és nemzetközi kormányzás kritériumává.
Ferenc pápa szerint a változások gyökeréhez kell visszanyúlni és onnan eljutni az okokhoz. Amikor a klíma megváltozik, az emberek élete is megváltozik, időnként drámai módon. A pápa különösen is elítéli a fogyasztás és a „mindenáron” való termelés logikáját, amely módosítja és kockázatnak teszi ki a különböző állat- és növényfajokat.
Előállítani valamit, amely a laboratóriumban kitűnő eredményeket mutat, előnyös lehet egyesek számára, de pusztító hatású lehet másoknak. Az elővigyázatosság alapelve nem elegendő, szükség van a kiegyensúlyozott és becsületes cselekvésre. A növények genetikai szelekciójánál figyelembe kell venni a földet, amely elvesztheti termelőképességét és az állattenyésztőket, akik nem tudják hol legeltetni állataikat. Tehát bölcsességre is szükség van, nemcsak elővigyázatosságra – hangsúlyozza a Szentatya.
A klímaváltozás hatásairól szólva pedig emlékeztet azokra az emberekre, akik éppen ennek következtében váltak migránsokká, és akiknek száma egyre növekszik.
Nem elegendő meglepődni  azon, akinek nincs meg a mindennapi kenyere, és sajnálkozni rajta. Olyanfajta termelést alakítsunk ki, amely biztosítja az élelmet mindenki számára, egyenlően elosztva – kéri Ferenc pápa. Majd felteszi továbbá a kérdést: folytathatjuk-e így, hogy a piac logikája csak a profit útját követi?
Abba kell hagyni az élelmiszerek és ételek pazarlását – figyelmeztet az élelmezés világnapjára írt üzenetében a pápa. – Az ember sohasem lehet kísérleti eszköz, ahogy az élelmiszer-termelés sem lehet pusztán gazdasági üzlet, amelynek feláldozzuk még a rendelkezésre álló ételt is.
A Szentatya végül felhívást intéz mindenkihez, a politikai felelősöktől a termelőkön keresztül a mezőgazdasági munkásokig, hogy fogjanak össze az igazságosabb elosztáshoz vezető irányváltás érdekében, hogy a megtermelt javak ne maradhassanak csak a hatalmasok birtokában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése