Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. október 22., szombat

BOLDOG JOSEPHINE LEROUX



BOLDOG JOSEPHINE LEROUX 
szűz, klarissza vértanú 
(1747-1794)

Észak-Franciaországban született, keresztneve Anna-Jozéfa. 23 éves korában lépett be a klarisszákhoz Valenciennes*-ben. Ebben az időben zajlottak a francia forradalom véres évei. 1790-ben a forradalmi nemzetgyűlés feloszlatta a szerzetesrendeket, kivéve a betegápoló és tanító rendeket. De két év múlva azokat is megszüntette. Így Jozefinának is el kellett hagynia kolostorát. Egy ideig szüleinél tartózkodott, de a közös életre vágyott, ezért, amikor erre lehetőség nyílt, Valenciennes-ben az orsolyitákhoz csatlakozott, akik visszakapták rendházukat. A város ugyanis ebben az időben osztrák uralom alatt állt. Nem lépett az orsolyita rendbe, csak velük együtt élt. Itt lakott ugyanis húga, Mária Skolasztika mint orsolyita nővér. Azonban nem sokáig élhetett közös életet, mert egy év múlva, a várost visszafoglalták a francia csapatok. Az orsolyitákkal együtt neki is el kellett hagynia a kolostort. Nemsokára elfogták őket. Az elfogására jött csapat vezérének mondotta: „Nincs szükség egy gyenge no elfogására ennyi katonára!” Sőt megkínálta őket frissítővel, majd amikor megbilincselték nyugodtan követte őket az őrzőhelyre. Halálra ítélték az öt orsolyita nővérrel együtt, mivel háború idején elhagyták Galliát és a köztársaság törvénye ellenére szerzetesi közös életet éltek. Jozefina nyugodtan fogadta a halálos ítéletet. A kivégzés előtti éjszaka meg tudott áldozni, majd húgával és a többi négy orsolyita nővérrel együtt „örvendező arccal ment a vesztőhelyre, szent énekeket énekelve, s örvendezve, hogy méltóvá lett katolikus hitéért a halált elszenvedni. Fölkiáltott: Félhet-e az ember, ha megszabadul a számkivetésből s a mennyország szépségére gondol?” Hálája jeléül kezet csókolt a hóhérnak, s kifejezte, hogy megbocsát üldözőinek- így szenvedte el a vértanú halált (lefejezést) az öt orsolyita nővérrel együtt 47 évesen 1794. okt. 23-án. XV. Benedek pápa avatta őket boldoggá.
E szüzed kettős koronával ékes:
testének vágyát hogy igába törte,
s testében szerzett diadalt a véres, büszke világon.
Se halált nem félt, se halál követét:
hóhér-kínzások ezer új alakját,
s vérét hullatván mehetett az égnek szent örömébe.
A vértanú szűz zsolozsmájából

Imádság:
Urunk, Jézus, öntsd szívünkbe az isten félelmlet és a szeretetet, hogy Boldog Jozefína szűz érdemeiért és példájára inkább a halált válasszuk, minthogy Téged valami bűnnel megbántsunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése