Advent 1. vasárnap

Advent 1. vasárnap

Iz 2,1-5; Róm 13,11-14 Mt 24,37-44
„Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból!" (Róm 13,11)

Isten a legnagyobb valóság. Nekünk csodálatos földi és még gyönyörűbb örök életet tervezett és készít, hozzá kell igazodnunk, ha boldogok akarunk lenni. Ami ezen kívül esik, az álmodozás. Ebből a kóros álomvilágból akar felébreszteni minket Szent Pál apostol. Az emberek a paradicsomkertben tökéletesen boldogok voltak. Okosak, szépek, gazdagok; övék volt a föld, a jelen és a jövő. Nem kellett félni betegségtől és haláltól. Ez volt a realitás. Jött a kísértő, duruzsolni kezdett Éva fülébe: Ha eszel a tiltott fa gyümölcséből, mostani magadnál gyönyörűbb, okosabb és hatalmasabb leszel, te leszel az isten. Éva értelme álomba merült: Igazán? Jaj, de jó lesz. Aztán vétkezett, mert gyorsan elillant az álom: ráébredt, hogy ostoba volt. Nem Isten lett, hanem bűnös nő. Elveszítette a földi és az örök boldogságot. A világtörténelem tehetséges egyéniségei is gyakran álmodoztak: nagy hadvezér, király leszek. Némelyik istennek képzelte magát. Volt, aki állati sorba süllyedt gőgje miatt, és legelt, mint az ökör.(Dán 4,21-22) Fia, Baltazár király Isten szent kelyheiből ivott: órákon belül megölték, birodalma elveszett. Nagy Sándor óriási birodalmat alapított, aztán fiatalon fiú nélkül halt meg: mindene másoké lett. De a múlt században is istenként tetszelegtek néhányan, imádtatták magukat, milliók, százmilliók gyilkosai lettek, aztán eltűntek. Sok milliárdos él ma is isteni allűrökkel. Sötét éjszakában élnek. Sokan közülük a legiszonyúbb alvilág útvesztőitől sem rettennek vissza. De egyszerű emberek is egyre inkább kedvelik a sötét álmokat: lakomák dáridóiban ködösítik elméjüket, esztelen civakodást és viszályt gerjesztenek családban, munkahelyen, sőt egész országok területén is. (13) A gyerekek visszafejlődnek: ne tanuljon Istenről, de nemzete kincseiről, történelméről, kultúrájáról se, borítsa értelmét szesz és kábítószer köde, hazugságok áradata. Éljen álom, a virtuális világban, aztán jöhet fiatalon, az örök, sötét halál. Az apostol minket, hívőket arra szólít fel: „Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból! Üdvösségünk közelebb van, mint amikor hinni kezdtünk! Múlóban az éjszaka, elközelgett a nappal” (11-12) Az álomból nem mindig azért ébred fel az ember, mert jól kipihente magát, hanem azért is, mert felkeltik, vagy rádöbben, hogy igen fontos dolga akad, amit sürgősen el kell kezdenie, különben jelentős hátrányok érik. Ilyenkor jó egy kemény vezényszó, amely elröppenti a bágyadt álmot, mint a katonatisztből lett ferences tanár, prefektus tette annak idején reggel hat órakor a nyolcvanágyas diákhálóban: „Dicsértessék a Jézus Krisztus! Jó reggelt adjon Isten! Takarókat hátravetni! Föl!" Ilyen szigorú keltésre gondolhatott Szent Pál. Ugyanezt gondolom én is. Nemcsak az örök üdvösség követeli meg a sürgős ébredést, de már földi jólétünk, családjaink épsége, boldogsága is, gyermekeink, fiataljaink jövője is. A felkelés után jöjjön az egészséges hidegvíz: mosakodni, tisztulni kell az istentelenségéből, magyartalanságából, és fel kell vérteződnünk az igaz hittel! Becsülettel a munkánkra kell gondolnunk, amit szeretetből akarunk vállalni családunkért és nemzetünkért, nem iskolakerülésre, rendetlenkedésre, vagy felnőttként bliccelésre, amerikázásra. Szemünk fénye, arcunk mosolya derűt és reményt sugározzon. Aki tudja rólunk, hogy Jézus barátai vagyunk, megérti a lelkierő forrását, aki pedig nem ismeri elkötelezettségünket az igazság és a szeretet oldalán, keresse és találja meg az okát: Jézus Krisztust, és legyen követője ő is. Advent 1. vasárnapja, új egyházi év kezdete van. „Itt az óra, hogy fölébredjünk álmunkból", kitapogatózzunk szennyes ködeinkből, „és magunkra öltsük Jézus Krisztust!"