Balatonalmádiban
tartották a XI. Nemzeti Kateketikai Kongresszust
November 24. és 26. között tartották
Balatonalmádiban a kétévente megrendezett országos kateketikai kongresszust
„...az ajtóban állok” (Jel 3,20) mottóval.
Az országos hitoktatási bizottság húsz
évvel ezelőtt kezdte meg a nemzeti kateketikai kongresszusok szervezését azzal
a céllal, hogy a résztvevők az egyházmegyéket közösen érintő hitoktatási
kérdésekről tárgyaljanak, cseréljenek tapasztalatot, és közös álláspontot
alakítsanak ki az aktuális témákban. 1996 óta kétévente rendezik meg a Nemzeti Kateketikai
Kongresszust, melyet idén november 24. és 26. között tartottak
Balatonalmádiban, ahová az egész országból és a határon túlról is érkeztek
hitoktatók Udvardy György pécsi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki
Konferencia Hitoktatási Bizottságának elnöke meghívására.
A konferencia szervezésénél az volt a cél, hogy
lehetőség szerint minden egyházmegye küldjön résztvevőket. A találkozókon
testvéri kapcsolat alakul ki a hitoktatók között, hiszen a közös ügy, az
evangélium hirdetése, a katekézis szolgálata, a szülők, gyermekek szolgálata
minden közösség szívügye. Mindaz, ami ezen a kongresszuson megfogalmazódik,
átkerülhet egyházmegyei képzések keretébe is. A kétévente megrendezett
kongresszusok közötti időben pedig a saját programjaikat, konferenciákat,
képzéseiket szervezik az egyházmegyék – mondta el Udvardy György megyéspüspök.
A kongresszus témája idén a szülőkkel és a
tantestülettel való kapcsolattartás volt. „Egy gyermekekkel foglalkozó katekéta
számára elengedhetetlen, hogy nyitott legyen a misztériumra. A befogadás, a
meghívás nemcsak a szülők és a gyermekek felé fontos, hanem saját magunknak is
nyitottnak kell lennünk Isten felé” – hangsúlyozta Felker Zsolt, a Veszprémi
Főegyházmegye Hitoktatási Bizottságának elnöke. Hozzátette: a kongresszus célja
az, hogy résztvevői azzal a tudattal térjenek vissza életük mindennapi keretei
közé, hogy segítséget, világosságot kaptak. Nagyon fontos tehát annak
megértése, hogy a hitoktatók hogyan találják meg a közös hangot az iskola
tanáraival és a szülőkkel, hiszen elengedhetetlen hozzájárulásuk és támogatásuk
a gyerekek lelki neveléséhez és fejlődéséhez.
A tanácskozáson részt vevőket csoportokra
osztották, így a műhelymunka keretében megbeszélhették tapasztalataikat.
A kongresszuson jelen volt Márfi Gyula veszprémi érsek is, aki a tanácskozás második napján szentmisét mutatott be paptestvéreivel az almádi templomban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése