PIGNATELLI SZENT JÓZSEF MÁRIA
jezsuita
*Zaragoza, 1737. december 27. +Róma, 1811. november 15.
A nápolyi királyság dinasztikus kapcsolatai révén évszázadokon át a
legszorosabban kapcsolódott Spanyolországhoz. Jellegzetes példa erre a
Pignatellik családjának története. Itáliában éppúgy, mint Spanyolországban
jelentős helyeket foglaltak el a család tagjai, hiszen a római birodalom
hercegei közé számítottak, és a 12. század elejétől lehet őket nyomon követni
Nápolyban.
A 17. század végén a család egyik tagja, Antonio Pignatelli egészen
a pápai székig emelkedett, és XII. Inceként 1691-től 1700-ig vezette az
Egyházat. A pápa fivére volt a szent nagyapja; nagyanyja az Aragóniai házból
származott.
Giuseppe Maria Pignatelli a hetedik gyermek volt családjában. Már
négyévesen elvesztette anyját. 1744-ben az apa a gyermekekkel együtt Nápolyba
költözött, ahol két év múlva meghalt. Legidősebb nővére vette magához az
árvákat. 1749-ben Józsefet legfiatalabb testvérével együtt visszaküldte
Zaragozába, hogy ott a jezsuita kollégiumban tanuljanak. A két testvér --
József 1753-ban, testvére valamivel később -- belépett a jezsuita rendbe.
József Tarragonában eltöltött noviciátusa után tanulóévek következtek
Manrézában, Calatayudban és Zaragozában, ahol 1762-ben pappá szentelték.
Tanulmányai befejezése után latintanárként kezdte meg munkáját a zaragozai
kollégiumban.
1759-ben a jezsuitákat kiutasították Portugáliából és távoli
gyarmatairól is, majd két évvel később Franciaországban is megkezdődött
üldözésük, végül 1764-ben valamennyi jezsuitát kiutasították az országból.
Ebben az évben a két Pignatelli jezsuita atya idősebb testvére Spanyolország
követeként érkezett a francia udvarba; erősen befolyásolta a felvilágosodás
korának szelleme, és úgy tűnt, hogy inkább Voltaire követőinek és az
enciklopédistáknak szellemi rokona, mint fivéreinek. Mialatt a spanyol
kormányzat látszólag barátságos magatartást tanúsított a jezsuiták iránt, a
legszigorúbb titoktartás mellett előkészítették valamennyi házuk megszüntetését
és a rendtagok kiutasítását. Az erről szóló határozatot 1767. február 27-én
írta alá III. Károly. Április 2-áról 3-ára virradó éjjel egész Spanyolországban
megszállták a rendházakat, és letartóztattak minden jezsuitát. Portugáliai
mintára a foglyokat az Egyházi Államba száműzték. A szállítóhajók viszont nem
kaptak kikötési engedélyt, és csak a túlzsúfolt, primitíven felszerelt hajókban
megtett negyvennapos tengeri út után tudtak a száműzöttek végül partra szállni
Korzikában, miután még tíz napig kellett Bastia előtt a kikötőben várakozniok.
A provinciális már Spanyolországban rábízta az egész csapat
vezetését Pignatelli Józsefre, aki Korzikából ezt írta egy római barátjának:
,,A fogságban és az olyannyira hosszú tengeri utazás alatt biztos, hogy
érezhető volt sok nehézség, de Urunk és Istenünk jósága olyan nagy, hogy minden
nehézséget megédesít; s valamennyien teljesen nyugodtak vagyunk, és valódi öröm
tölt el minket, amely visszatükröződik atyáink és testvéreink tekintetében. Így
hát Szent Ignác igaz fiainak mutatkoznak.
Ne nyugtalankodjék tehát, amiért ilyen nehézségek szakadnak ránk!
Nem is ijeszthetnek meg hát minket, amíg az Úr szolgái mellett áll, s mindent
az ő nagyobb dicsőségére és anyánkként szeretett rendünk javára fordít.''
Újabb nehézségek támadtak aztán olyan oldalról, ahonnan éppen nem
várták volna. A diplomáciai szolgálatot teljesítő Pignatelli a spanyol
királyhoz fordult, és írásában két dolgot hangsúlyozott: sok szóval
mentegetőzött amiatt, hogy két testvére a király által betiltott rendhez tartozik,
és azt bizonygatta, hogy soha nem értett egyet öccseivel. Megígérte továbbá:
minden hatalmában álló eszközzel megkísérli, hogy testvéreit rávegye a rendből
való kilépésre. Ilyen értelemben írt Józsefnek, és biztosította: egész
befolyását latba veti Rómában, hogy a pápa megadja a szükséges engedélyt a
rendből való kilépésre. József válasza határozott volt: ,,Nem látok okot arra,
hogy elhagyjam a rendet; el vagyok szánva arra, hogy benne éljek és haljak.''
Az életpályája és a családi ,,becsület'' miatt aggódó testvért
mégsem győzte meg ez a válasz. Mivel nem tudta elérni, hogy testvérei elhagyják
a jezsuita rendet, megérlelődött benne az a terv, hogy befolyását más irányban
érvényesíti. Azon munkálkodott ugyanis a francia udvarban, hogy a katolikus államok
közösen lépjenek fel a pápánál a gyűlölt rend végleges feloszlatása érdekében.
És lehet, hogy ennek a később csakugyan foganatosított tervnek az első
kigondolása tőle származott.
Időközben a spanyol jezsuitáknak el kellett hagyniok Korzikát, mert
a sziget francia tulajdonba került. Most hát az Egyházi Államban találtak
menedéket. Pignatelli, aki még mindig a csoport elöljárója volt, rendtársait el
tudta helyezni Ferrarában, és ott szerény körülmények között rendezett
közösségi életet tudtak élni. XIV. Kelemen (1769-- 1774) idejében a rend
élethalálharcát vívta, míg aztán 1773. augusztus 16-án (július 21-i dátummal) a
rend megszüntetéséről kiállított okmány napvilágot látott.
Ezzel tehát Pignatelli, mint minden rendtestvére is, megszűnt
jezsuita lenni. Egyszerű világi pap lett, akinek azonban a feloszlató rendelet
szerint tilos volt a lelkipásztori tevékenység mindenféle formája. Visszavonult
Bolognába, mint világi pap ismét felvette eredeti nemesi címét, és idejét újabb
tanulmányoknak szentelte. A spanyol király neki és vele együtt élő testvérének
is kegydíjat juttatott, úgyhogy biztosítva volt állapotuknak megfelelő
életmódjuk. Ez a kegymegnyilvánulás bizonnyal idősebb testvérük közbenjárására
történt, aki 1772-ben elhagyta Franciaországot, és azóta Madridban élt. Míg a
fiatalabb testvér az új körülmények között csakhamar megfeledkezett egykori
eszményeiről, és elvált Józseftől, hogy nagyvonalúbban élhessen, József a
Spanyolországból számára érkező anyagi eszközökkel egykori rendtársait
támogatta, akik a legnagyobb ínségben tengették életüket. Az itáliai
főnemességhez fűződő rokoni kapcsolatait is arra használta fel, hogy
kiterjessze segítségét. Az Egyházi Állam északi részében élő, volt spanyol
jezsuitákról történő gondoskodás lett a következő évtizedekben Pignatelli
József voltaképpeni és kiemelkedő feladata.
A jezsuiták egy kis csoportja az egykori lengyel vidékeken és
Fehér- Oroszországban a megszokott módon élte tovább közösségi szerzetes
életét, mert II. Katalin cárnő a pápai rendelet semmibevételével megtartotta a
rendet Oroszországban. Az ottani jezsuiták számára, akik a rend feloszlatása
után voltaképpen már nem is léteztek, nem kis problémát jelentett ez a helyzet.
VI. Pius (1775--1799) még a Bourbon udvarok nyomása alatt állt, s ezek semmiféle
engedékenységet nem akartak tanúsítani a jezsuita rend feloszlatásának
kérdésével kapcsolatosan. Csak amikor a francia forradalom hatására alapvetően
megváltozott egész Európa politikai helyzete, tudta a pápa a Fehér-
Oroszországban még meglevő házakat formálisan jóváhagyni, és engedélyezni
számukra, hogy más országokból származó volt jezsuiták ismét csatlakozhassanak
a rendjükhöz. 1797. július 6-án tette meg Pignatelli József ezt a lépést.
1799-ben Pármában megalakult azoknak a jezsuitáknak közössége, akik
még mindig a rend fehér-oroszországi ágához tartoztak. Csakhamar akadtak olyan
fiatalemberek, akik a társasághoz akartak csatlakozni. Pignatelli lett az első
újoncmester. 1803-ban a rend fehér-oroszországi általános helynöke Itália
provinciálisává nevezte ki. 1806-tól kezdve Pignatelli József Rómában élt,
miután előzően két évet töltött Nápolyban.
1808-ban francia csapatok elfoglalták Rómát, és 1809-ben formálisan
megszűnt az Egyházi Állam, a pápát elhurcolták, és betiltottak minden
szerzetet. Ezekben az években Pignatelli Rómában keresett lelkipásztor volt, és
vigyázott kis közösségére.
Ott is halt meg hetvennégy éves korában. Bámulatos, hogy gyenge
egészségi állapota mellett el tudta érni ezt a magas kort. Élete nagy
kívánságának beteljesülését: rendjének végleges és általános visszaállítását
nem érte már meg. Elég jelentős volt azonban a pápa szándéka, hogy az 1773-ban
kikényszerített határozatot visszavonja. A körülmények, mindenekelőtt elhurcolása
azonban nem tették ezt lehetővé. Szükség volt még a felszabadító háború nagy
eseményeire, Napóleon bukására és a pápa Rómába való visszatérésére. Csak
ezután, 1814. augusztus 7-én teljesedett Pignatelli és oly sokan mások
kívánsága: a Sollicitudo omnium Ecclesiarum bullával VII. Pius (1800--1823)
visszaállította a feloszlatott Jézus Társaságot.
Pignatelli József személye és életműve áthidalja az 1773--1814
közötti 40 esztendőt. A ,,régi'' Jézus Társaságból való volt, hiszen húsz évet
eltöltött a rendben feloszlatása előtt. Az ,,új'' Jézus Társaság pedig joggal
tekinti őt atyjának, aki egyike volt azoknak, akik hűségesek maradtak a rend
szelleméhez, és továbbadták azt az új nemzedéknek.
Józsefet 1933-ban boldoggá, 1954-ben szentté avatták. Teste a római
Gesů templomban nyugszik, ahol a rend alapítójának síroltára is áll.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése