Jézusnak a mai
evangéliumban mondott beszédét akkor értjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy
közvetlenül szenvedésének megjövendölése után mondta ezeket. Saját sorsa után
arról beszél, hogy milyen sors vár tanítványaira és mindazokra, akik követik
őt. A Krisztus-követő emberek számára is kereszthordozást jelent az élet,
amelynek végső célja az örök élet elnyerése. Hiába teszünk bármit, ha az nem a
Jézus iránti hűségünkből fakad és nem az üdvözölés a célja. Életünk értelmét és
célját Krisztus életében ismerhetjük fel, aki lemondott életéről, és meghalt
értünk. Vallási életünkben az elsődleges szempont mindig a saját lelkünk
üdvössége. De mégsem marad a vallásosság "magánügy", hiszen késznek
kell lennünk arra, hogy hitünket megvalljuk a világ előtt. E tanúságtétel lehet
az egyik mércéje annak, hogy mennyire vesszük komolyan Jézus követését és
mennyire köteleztük el magunkat mellette. Az örök élet dicsőségébe a hűségesek
juthatnak el.
A hit, reményeink valósága, s a nem látott dolgok
igazolása. A hit új ismereteket ad, és eligazít az eljövendő dolgokon. De
törekedni kell rá és aki megkapta a hit ajándékát, annak növekednie kell
általa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése