Évközi 6. hét kedd
Az
Úr Jézus megígérte tanítványainak, hogy a Szentlélek erejében nagyobb dolgokat
is végbe fognak vinni, mint amelyeket ő végbevitt. Ezt a kijelentést persze nem
teológiai értelemben kell venni, hanem földrajzi és fizikai értelemben.
Tudniillik az Úr Jézus nem ment a pogányokhoz téríteni, ez a feladat Pál és
Barnabás munkásságával vette kezdetét, s ennek az egész történelmen végigvonuló
nagy műnek a részese és szereplője Szent Cirill és Metód is.
Az
antiochiai zsidók féltékenysége szakította el Pál és Barnabás láncait, amelyek
a kereszténységet a kelleténél jobban a zsidósághoz kötötték. Természetesen az
előszörre választott népet soha meg nem tagadták, és betartották a sorrendet:
először nekik hirdetik a zsinagógában az örömhírt, majd amikor szakadás támad
közöttük, a pogányokhoz is odafordulnak. Az Izraelt a pogányoktól elkülönítő
válaszfal, melyet az Úr Jézus kereszthalálában láthatatlanul ledöntött, így szemmel
láthatóan is eltűnt, és zsidó, görög és minden más népből való hívő egyesült a
katolikus, vagyis egyetemes Egyházban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése