A jólétben élő közösség
betegsége a „lelki alultápláltság” – Úrnapja a győri Káptalandombon
Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia elnöke június 18-án, Úrnapján, Krisztus szent Testének és
Vérének ünnepén szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyház
előtti téren, majd körmenetet vezetett a Káptalandombon.
A szentmisén koncelebrált Németh László
általános püspöki helynök, Bognár István, a Nagyboldogasszony-székesegyház
plébánosa, valamint Mogyorósi Márk püspöki titkár.
A főpásztor szentbeszédében felidézte a Máté
evangéliumában olvasható, második kenyérszaporításról szóló történetet: Jézus
megsajnálta az embereket, akik megfeledkezve a testi táplálék iránti
szükségről, három napon keresztül hallgatták tanítását a Galileai-tó partján. A
világon ma is élnek olyan testvéreink, akik nélkülözik a mindennapi ételt,
sokan közülük elhagyják hazájukat, hogy az éhhaláltól megmeneküljenek. Szűkebb
környezetünkben is találunk olyan embereket, akik nagy szegénységben,
nélkülözésben élnek. Térségünkben azonban nem a fizikai éhség, hanem a
túltápláltság jelenti a legnagyobb problémát – hívta fel a figyelmet Veres
András. Sokan azért távolodnak el Istentől, mert bővelkednek a földi javakban.
A családtagjaik számára is biztonságot tudnak teremteni, és megelégednek
önmagukkal. Úgy érzik, nincs szükségük Istenre: „lelki alultápláltságban”
szenvednek. Kiüresedik az életünk, ha a lelkünket nem tápláljuk. Ahogy
szükségünk van a testünk táplálására, legalább annyira szükségünk van lelkünk
táplálására is, hiszen test és lélek vagyunk. E kettőnek a harmóniáját nem
lehet következmények nélkül megtörni. Jézus azért adta nekünk az
Oltáriszentséget, az Oltáriszentségben önmagát, mert nemcsak a
kinyilatkoztatott Igével, az Evangéliummal akarta lelkünket táplálni, hanem
önmagával, hogy lelki erőt nyerjünk általa, hogy kitartsunk, amikor szembe kell
néznünk az élet kihívásaival. Ezért mondja Jézus: „ha nem eszitek az Emberfia
testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek” (Jn 6,53).
A győri megyéspüspök arra is kitért, hogy sok
ember számára a testi kenyér is elveszítette a szakralitását. Korábban jobban
megbecsülték a földi ételt, a kenyeret. A családtagok fontosnak tartották, hogy
legalább vasárnap és az ünnepnapok alkalmával leüljenek együtt az asztalhoz,
mert a terített asztal erősíti az emberi kapcsolatokat, erősíti a közösségeket.
Napjainkban elfoglaltságainkra hivatkozva még vasárnap és ünnepnapokon sem
szentelünk elég figyelmet családtagjainknak. Veres András kiemelte, nagy
szükség lenne arra, hogy felismerjük az asztalközösség erejét, hogy otthonunk
asztala mellett az oltár asztalának erejét is felfedezzük: „Hogy szívesen
vegyünk részt a szentmisén, hogy szívesen tegyünk eleget Jézus meghívásának.
Hogy ott, az oltár körül mindnyájan egy szándékkal, közös hittel, odaadással
vegyünk részt a szertartáson, hogy ezáltal részesei lehessünk Jézus
közösségének, és Jézusban egymás közösségének. Hány és hány kifogást találunk,
hogy miért nem megyünk el vasárnap szentmisére? Ha egyszer megértenénk azt,
hogy az Isten Fia, Jézus Krisztus adja nekünk önmagát, akkor nemcsak
vágyakoznánk utána, hanem minden erőfeszítéssel törekednénk arra, hogy részt
vegyünk a szentmisén, hogy szentáldozáshoz járuljunk, hogy magunkhoz vegyük az
ő Testét és Vérét.”
A főpásztor figyelmeztetett arra, hogy a
szentáldozásnak nem szabad megszokottá, automatikussá válnia. Fontos, hogy
felkészülten, a szentgyónást elvégezve, összeszedetten, a kegyelem állapotában
járuljunk az Eucharisztiához. Ennek kapcsán Veres András Aquinói Szent Tamás
Oltáriszentségről szóló himnuszát idézte: „Veszi jó és veszi vétkes, / Ám
gyümölcse vajmi kétes: / Élet vagy elkárhozás. // Rossznak átok, üdv a jóknak;
/ Lásd az együtt áldozóknak / Végük milyen szörnyű más.”
Az Oltáriszentség csak
annak válik lelki táplálékául, csak abban válik Krisztus teste élő kenyérré,
aki méltó módon veszi magához. Szentségtörést követünk el, ha méltatlan módon
járulunk Krisztus testéhez. A győri megyéspüspök azt kívánta, hogy az Úrnapja
legyen alkalom mindannyiunk számára, hogy megvizsgáljuk, életünkben milyen
szerepet tölt be az Oltáriszentség, hogy milyen módon és milyen gyakran
szoktunk szentáldozáshoz járulni. A főpásztor homíliája végén azt kérte,
imádkozzunk azért, hogy mindig legyenek lelkipásztorok, akik bemutatják
számunkra a szentmiseáldozatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése