Utat mutatni, erőt adni
– Székely János püspök a KATTÁRS-ról
Idén Győr ad otthont a Katolikus Társadalmi
Napok (KATTÁRS) programjainak június 25. és 27. között. A rendezvény üzenetéről
Székely János kinevezett szombathelyi megyéspüspököt, a Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnökét kérdeztük.
– Az idei KATTÁRS jelmondata: „Család, légy
az, ami vagy”. Kifejtené olvasóinknak ennek a jelentését?
– A család a Teremtő által létrehozott
természetes közösség. Küldetése, hogy a férj és a feleség szeretetszövetsége
legyen, melyben kettőjük lénye kibontakozik, és az élet bölcsője legyen,
melyben a gyermekek élete megfogan és növekszik. A KATTÁRS jelmondata –
„Család, légy az, ami vagy” – Szent II. János Pál pápa családokról szóló
körleveléből való (Familiaris consortio, 17). A pápa így magyarázta ezt
a mondatot: „Mivel Isten terve szerint a család az »élet és a szeretet
bensőséges közössége«, ezért feladata, hogy egyre inkább azzá váljon, ami,
tudniillik az élet és a szeretet közösségévé.” Nem kell újra kitalálnunk a
család lényegét, még kevésbé átírnunk, felülírnunk a Teremtő által a világba, a
sejtjeinkbe, a lelkünkbe beültetett csodálatos rendet és harmóniát, hanem e
szerint kellene élnünk. Családban élni nagyszerű hivatás: kibontakoztatni azt a
lehetőséget és mélységet, ami a család lényegében, identitásában már benne
foglaltatik.
– A katolikus Egyház miért tartja fontosnak a
családot, a családokat?
– A kereszténység meggyőződése, hogy Isten
szeretet. Atya, Fiú és Szentlélek örök szeretete. Istenben élet árad: örök
szülés és örök születés. Ennek az Istennek a képmása a világ, az atommagok és
elektronok tánca, a férfi és a nő szerelme. Ez a világ szeretetből lett. Akkor
szép az életünk, ha engedjük, hogy ez a végtelen jóság és szépség rajtunk is
átáradjon. Akkor lesz az ember boldog, ha sikerül odaadnia az életét. A család,
a házasság ennek a hivatásnak, a szeretet megélésének az egyik legalapvetőbb
útja az ember számára. Ezért az Egyház segíteni akarja a családokat, mert
tudja, hogy ezáltal az emberi kiteljesedés egyik legfontosabb intézményét
segíti.
Az utóbbi évtizedekben a nyugati kultúrkörben a
család egyre mélyülő válságának lehetünk tanúi. Egyre kevesebb gyermek
születik, és egyre kevesebb házasságot kötnek. Sok olyan fiatal és felnőtt van,
aki egyáltalán nem akar megházasodni. Nem is érti, mi a szép abban, hogy az
egész életét végérvényesen, totálisan odaajándékozza valakinek. Mintha már
hiányozna belőle ez az emberi nagyság, hogy képes legyen és akarja az egész
életét odaadni. Az Egyház szeretne ebben a válságban megszólalni, utat mutatni,
erőt adni. Szeretnénk felmutatni élettel teli, boldog nagycsaládokat. Szeretnénk
megéreztetni minden nyitott szívű emberrel az igazi mély élethivatását.
Az idei KATTÁRS egy nemzetközi szakértőkkel
megszervezett konferencián igyekszik megfogalmazni a lehetséges kiutakat a
család válságából, és megmutatni, hogy mit tehet e téren az Egyház. Ezután
pedig bemutatjuk majd a családközösségeinket, amelyek nagyon nagy megtartó erőt
jelenthetnek a nehézségekkel küzdő párok számára.
– A katolikus Egyház társadalmi tanítása igen
sokrétű. Az idei KATTÁRS-on a család mellett milyen témák lesznek még
hangsúlyosak?
– Minden KATTÁRS fontos célja, hogy
megmutassuk: a kereszténység és az Egyház milyen sokrétű módon van jelen a
társadalmunkban, annak nagyon fontos építője, kovásza. Egyebek mellett
megmutatjuk ezért az egyházi iskolákban, a szociális intézményekben folyó
munkát, a karitász tevékenységét, a roma missziót, a börtönökben és a
gyermekotthonokban végzett szolgálatunkat. Ezzel kedvet is szeretnénk csinálni
a résztvevőknek ahhoz, hogy valamilyen módon ők is csatlakozzanak a munkánkhoz,
és így általuk is szebb legyen a világ.
Az idei KATTÁRS hangsúlyos témája lesz a
demencia problémája, és az, hogy az Egyház milyen módokon segíti az ebben
szenvedőket és hozzátartozóikat. Szó lesz ezenkívül a 2020-ban Budapesten
megrendezendő eucharisztikus világkongresszusról, amely arra is nagy
lehetőséget kínál, hogy bemutassuk a világnak Magyarországot, a történelmünket,
értékeinket, a közép-európai népek történelmi tapasztalatát és hitét.
– Idén a rendezvény összefonódik a Szent
László-napok eseménysorozatával. Hogyan illeszkedik Szent László személye a
KATTÁRS üzenetéhez?
– Szent Lászlóban lett először igazán magyarrá a
keresztény eszmény. A magyaros vitézség, erő, küzdeni tudás, a gyöngét
védelmező bátorság, a keresztény lovagkirályban testesült meg. Ez is azt
mutatja, hogy a kereszténység nem vesz el az emberi értékekből, hanem
megnemesíti, megtisztítja, megerősíti azokat.
Szent László lengyel földön
született 1046-ban. Szülei, I. Béla király és a lengyel hercegnő, Richéza a
lehető legjobb nevelést akarták adni a gyermekeiknek, ezért egy itáliai papot,
Vilmost, bíztak meg azzal, hogy éveken át nevelje, tanítsa az egyre gyarapodó
gyereksereget. Ahogyan Vajkra, a későbbi Szent Istvánra döntő hatással volt
Szent Adalbert, Szent Imrére pedig Szent Gellért, éppígy László élete mögött is
ott van ennek a hitbeli neveltetésnek az embert formáló, kiteljesítő ereje.
László élete példázza azt, hogy család a legfontosabb értékek hordozója: a
szeretet, az élet és a hit kincseit itt éli meg, és itt adja tovább az ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése