Ferenc pápa beszéde a római egyházmegyei találkozón: segítsük a fiatalokat a növekedésben
Róma
püspöke a papjaival
Ferenc
pápa június 19-én hétfőn este a Lateráni Szent János székesegyházban
találkozott az egyházmegye segédpüspökeivel, papjaival és lelkipásztori
munkatársaival. A pápa mindenekelőtt köszönetet mondott az őt üdvözlő és
hivatalából leköszönő Agostino Vallini bíborosnak, aki megválasztása óta városi
helynökként mindig mellette állt: „De ő nem megy ám nyugdíjba, és ez jobb is
így, mert ő nápolyi és egy nápolyi ember munka nélkül az egyházmegyében egy
csapás lenne” (nevetés).
Az
egyházmegyei lelkipásztori nagytalálkozó témája idén „a szülők kísérése volt a
serdülő gyermekek nevelésében”. Hosszú beszédében Ferenc pápa a téma kapcsán,
mintegy előfelvetésként, lehetséges kiindulópontként a következő hat
témát érintette: Legyünk konkrétak!, Építsünk kapcsolatokat!, Maradjunk
mozgásban!, Az egészre neveljünk!, Éljünk álarc nélkül és őszintén!, végül
pedig Kerüljük a lelki falánkságot!
Legyünk
konkrétak!
A
Legyünk konkrétak! témának a pápa a Beszéljünk romaneszkül!, vagyis római
nyelvjárásban címet adta. Arra utalt ezzel a megnevezéssel, hogy kerüljük el a
kísértő általánosságokat, amikor elvontan, csupán „névlegesen” beszélünk.
Legyünk olyan konkrétak, mint egy helyi nyelvjárás, mint például a római
romaneszk dialektus, mert csak így tudunk szembenézni egy többmilliós nagyváros
lelkipásztori problémáival. Ezek a problémák egy metropoliszban más
jellegűek, mint egy kis faluban. Nem jobb vagy rosszabb, hanem más –
szögezte le a pápa. Ne fogadjuk el a leegyszerűsítő általánosságokat, hanem
mint egy sokoldalú mértani test, a poliéder mintájára engedjük, hogy a
nagyváros minden kerülete látható legyen az egyházmegyében. Ebben pedig nagy
ellenség az uniformizálás! – tette hozzá szabadon a pápa, majd utalt az
egyházmegyéjében tett plébánia látogatásainak konkrét tapasztalataira, mint
amilyenek a nagy távolság a család és a munkahely között, az utolsó fillérből
élni a hónap végén, időhiány miatt kapcsolati szegénység, még a szomszédokat
sem ismerjük, a gyermek egyedül hagyásának a kényszere. A válasz ezekre a
konkrét problémákra a Szentlélektől jön, aki nagy kezdeményező és aki
folyamatok elindítója a társadalomban.
Építsünk
kapcsolatokat!
Építsünk
kapcsolatokat! – hangzik a pápa második felvetése, mert a mai társadalom egyre
inkább gyökértelenné válik, ahogy mondják róla: likvid társadalom. Napjainkban
egyre kevésbé számítanak a személyes, családi és baráti kapcsolatok, melyek
életszerűvé tennék a társadalmat. Pedig a „valakihez tartozás” tudata
mindnyájunknak, de főként a fiatalok számára fontos. Egy gyökértelen,
múltjától, történelmétől megfosztott család azért olyan törékeny, mert
bármiféle szél elfújja és magával ragadja. Éppen ezért kell a szülőknek,
tanároknak, lelkipásztoroknak végiggondolni azt, hová is lehetne
meggyökereztetni a fiatalokat, ahol növekedni tudnak és ahol otthon érzik
magukat. Ma a közösségi hálók kínálják ezt a hálózati kapcsolatot, a többiekkel
való kapcsolattartás lehetőségét, és a gyermekeink is azt érzik, hogy
valamilyen csoporthoz tartoznak. Ennek azonban az a nehézsége – állapította meg
a pápa, hogy ezek virtuálisak, és csak úgy „levegőben” léteznek, ahogy mondják,
likvid társadalom, de most már azt is mondhatjuk, hogy „gáznemű, diffúz
társadalom”, másképpen „tünékeny társadalom”. Éppen ezért nagyon fontos, hogy
kísérjük a fiatalokat. Ennek konkrét módjaként ajánlotta a pápa a szülők és a
nagyszülők szerepének a megbecsülését, mert a gyerekek, az unokák rajtuk
keresztül ismerik meg saját gyökereiket és önmagukat is.
„Segítsük
a kamaszokat a növekedés mozgásában!”
„Segítsük
a kamaszokat a növekedés mozgásában!” - ajánlotta a pápa a következő
témaként. Neveljük őket a változásukban, hiszen ők éppen életük átmeneti
időszakát élik: már nem gyerekek, de még nem felnőttek. Ők megélik ennek a
feszültségét, mindenekelőtt saját magukban, aztán a környezetük is tapasztalja
ezt. Keresik a szembenállást, kérdeznek, vitatkoznak és sokszor nem hallják meg
a válaszainkat, mert mindig újabb kérdést vetnek fel. Különféle
lélekállapotokon keresztül haladnak és velük együtt a családjaik is. Ez egy
nehéz időszak, a változás, a bizonytalanság ideje, mely nagy kockázattal jár,
de mindenekelőtt a növekedés ideje számukra és a családjaik számára is. A
serdülőkor nem egy patológia, nem egy beteges kór – szögezte le eréllyel a
pápa. A serdülőkorú fiatal a jövő fia és jövő lánya. Aggodalommal szólt a pápa
arról a mai tendenciáról, mely egyre inkább az orvoslás hatáskörébe utalja át
magát a serdülőkort. Ezzel szemben azt ajánlotta, hogy tekintsük normális
növekedésnek azt, ami az élet természetéhez tartozik. Ahol élet van, ott van
mozgás is, és ahol mozgás van, ott vannak változások, keresés és
bizonytalanság. Ahol pedig bizonytalanság van, ott van remény is – emelte ki a
pápa. Nem lehetünk közömbösek vagy hanyagok velük szemben. Konkrét segítségre
hívott fel a pápa, bátorítsuk őket, soha ne hagyjuk őket egyedül, még akkor
sem, ha minden örvénylik körülöttük.
Az
egészre neveljünk!
Az
egészre neveljünk! – húzta alá negyedik javaslatként a pápa. Meg kell tanítani
a fiatalokat a különféle „nyelvezetük” összehangolt használatára. Ez egyfajta
társasági betűvetésre tanítás, mely megpróbálja összehangolni a fő, a szív és a
kéz képességeit. Az ész, az érzelem és a cselekvés hármasságáról van szó,
melyeket azért kell összehangolni, hogy egyik se váljon dominánssá. Tehát azt
kell a fejben megtanítani, amit a szív érez és a kéz cselekszik, és azt kell
éreznie a szívnek, amit a fő gondol és a kéz csinál, végül pedig a kéznek azt
kell tennie, amit az ész gondol és a szív pedig megérez. Személyes emlékként
idézte fel a pápa, hogy a svájci gárda tagjaival való személyes találkozás
során az egyik leszerelő gárdista a kérdésre, na mit is csinálsz majd most, azt
válaszolta, hogy ács leszek, mert ezt tanultam az apámtól és a
nagyapámtól. Ezt a férfit jól nevelték otthon – mondta a pápa. S ez
mélyen megérintette őt.
Mondjunk
igent a serdülőknek és nemet a versengésre!
Mondjunk
igent a serdülőknek és nemet a versengésre! – ajánlotta Ferenc pápa az „Éljünk
álarc nélkül és őszintén” téma kapcsán. A fiatalok szeretnének „nagyok” lenni
és közben serdülőkké válnak. Régen ebben a korban a kamaszfiúk és az apjuk
ütköztek egymással, ma pedig egyfajta versengés van a fiatalok és a szüleik
között, mert a szülők nem vállalják a szembesülést, inkább versenyeznek.
Csábítja őket az „örök ifjúság” hamis igézete, mintha „megöregedni”, „megállapodni”
egy betegség volna, egyfajta frusztráltság. Ha pedig nem így van, azt el kell
tussolni, el kell leplezni, álarc mögé. Annak a látszata mögé, hogy nem
öregszünk. Engem felbosszant, ha azt látom, hogy emberek festik a hajukat! És
milyen szomorú, ha a szívünket próbáljuk ránctalanítani! – gondolkodott
hangosan a pápa.
Kerüljük
a lelki falánkságot!
Kerüljük
a lelki falánkságot! - ajánlotta végül Ferenc pápa, rámutatva, hogy a mai
fogyasztói szemlélet mennyire megterheli az embert és mindent rá akar kényszeríteni
az emberre: ételt, ruhát, gyógyszert és kozmetikai szereket, mára már
férfiaknak éppúgy, mint korábban a nőknek. Ezzel az örvénylő kihívással szemben
csak egyféleképpen tudunk védekezni, ajánlja a pápa, mégpedig a benső
fegyelmezettséggel, majd hosszú beszédét az Amoris laetitia apostoli
buzdításból vett idézettel zárta: „Minden válság magában foglalja valaminek a
begyakorlását, ami lehetővé teszi a közös élet intenzitásának erősítését, vagy
legalábbis a házasélet új jelentésének megtalálását. Semmiképpen nem kell
rezignáltán belenyugodni egy hanyatló pályába, elkerülhetetlen romlásba,
elviselendő középszerűségbe… Minden válságban rejlik egy jó hír, melyet tudnunk
kell a szív fülével meghallani” (AL 232).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése