A lengyel bíboros, aki öt év koncentrációs tábor után negyven évre Afrikába ment misszióba
Adam Kozłowiecki öt évet töltött Dachauban, ahol a szenvedések közepette is megőrizte derűjét, és felkészült a négy évtizedes zambiai misszióra. A sikeres evangelizáció kulcsaként azt jelölte meg a papoknak, hogy legyenek jóságosak és örömteliek.
Fiatal jezsuita volt, amikor a dachaui koncentrációs táborba zárták, amiről így nyilatkozott: „Öt év vakáció, amelyet Adolf Hitler lehetővé tett nekem.” Ott született meg benne a missziós hivatás. Sokszor elmondta, hogy a megtapasztalt szenvedés, az éhség, az üldözés megerősítette azokra a próbatételekre, amelyeket később az afrikai misszió során átélt. A táborban elszenvedett szörnyűségekről beszélve egy rabtársa így emlékezett vissza rá: „Boldog volt a legnehezebb helyzetekben is, olyan erő és kitartás volt benne, ami nem e világból való, hanem a hitében és az imádságban gyökerezett.” Szerény és mosolygós ember volt, soha nem vette túl komolyan saját magát.
Adam
Kozłowiecki 1946-ban ment el Afrikába misszionáriusnak. Hatvanegy éven át
szolgált Zambiában, ami érkezésekor Észak-Rhodesia néven
még brit gyarmat volt. Aktívan részt vett az őslakosság függetlenségért, emberi
jogokért, társadalmi igazságosságért folytatott harcában, fellépett a faji
megkülönböztetés ellen. Missziós munkájáról így beszélt: „Keveset tettem ahhoz
képest, mennyi tennivaló van még itt, de azt el kell ismernem, hogy Isten sokat
tett rajtam keresztül.”
A
nevelésre és az egészségügyi ellátás fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, és
mindent megtett azért, hogy biztosítani tudják az élelmiszer-tartalékokat, hogy
az emberek ne szenvedjenek az éhínségtől. Megtanította őket földet művelni, és
amikor a cecelegyek megtámadták a misszió környékén az állatokat, ő maga állt
az ekéhez, és segített a földműveseknek a vetésben. Így mutatta meg a nyájának,
hogy ne veszítsék el a reményt a nehézségek közepette.
Több
száz kilométert tett meg gyalog, hogy hirdesse Krisztust. Ott-tartózkodása
elején a jezsuita misszió több mint háromszáz települést látott el. Adam atya
építtetett templomot, női rendházat és több iskolát is.
1955-ben
kinevezték Lusaka püspökévé, majd metropolita érsekké. Sok misszionáriust
küldött Zambiába, jelentős szerepe volt abban, hogy az országban fejlődött a
vallásos élet, ő alapította az első helyi szemináriumot is. Mindemellett
aktívan részt vett a II. vatikáni zsinat missziós dokumentumainak kidolgozásában.
A
gyarmati rendszer megszűntével lemondott lusakai főpásztori hivataláról, hogy
az első őslakos püspök elfoglalhassa székét. Ötször nyújtotta be lemondását,
mire a Vatikán elfogadta. 1969-ben visszatért az őserdőbe, és ismét
misszionáriusként folytatta munkáját. Ezt mondta erről: „Nem kanári vagyok, aki
egy csodaszép kalitkában ücsörög, és mutogatja szépségét. Visszatérek a
népemhez.” Majdnem negyven évet töltött Afrikában, egészen a haláláig.
1988-ban
II. János Pál bíborossá kreálta, de neki sem sikerült rávennie, hogy elhagyja
az afrikai missziót. A vatikáni konzisztórium után így vallott: „Úgy érzem
magam, mint egy elefánt a porcelánboltban. A küldetésem az őserdő” – és 87
évesen ismét visszatért Afrikába. Amikor már nem tudott vezetni,
misszionáriustársait kérte meg, hogy vigyék el a legeldugottabb falvakba is.
Utolsó leheletéig látogatta a híveket, beszélgetett velük, kiszolgáltatta a
szentségeket. Fáradhatatlan gyóntató volt. Missziója utolsó állomáshelyén,
Mpundéban egy régi gyóntatószékben ülve gyóntatta a híveket. A helyiek
„nagypapának” nevezték. 2007-ben, néhány órával a halála előtt így szólt a
gondját viselő papnak: „Már készen vagyok. Itt van a fény.” Zambiában temették
el, egyszerű sírban nyugszik, amilyen egyszerű volt az élete is – egy autógumi
szolgál a síron vázaként.
Egyik
utolsó interjújában elmondta, mit jelent misszionáriusnak lenni: „Először is és
mindenekelőtt el kell menni másokhoz, hogy elvigyük nekik Istent. Meg kell
tanítani az igazságot és a hűséget, hangsúlyozva a hitet. El kell magyarázni az
embereknek, mit jelent hívőnek lenni: a hit nem valamiféle tudás, hanem
nyitottság Isten és a tervei iránt. Odaadást kíván, az Úr szeretetének és annak
elfogadását, hogy mindannyiunk élete felett Isten uralkodik.”
Neki és
sok társának köszönhetően vált Afrika az elmúlt években keresztény földrésszé,
most pedig már Afrika az, mely megosztja a világ többi részével hitét, és
misszionáriusokat ad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése