Urunk megkeresztelkedése

Urunk megkeresztelkedése

Keresztelő János a Jézus Krisztushoz vezető ember prototípusa. Ahhoz ugyanis, hogy Jézus elvezethessen bennünket az Atyához, előbb magához Jézushoz kell eljutnunk, ebben pedig nem nélkülözhetjük a Lélek által kiválasztott emberi vezetőket, akik tanításuk, példájuk, élő tanúságtételük által segítenek eltalálni hozzá és felismerni őt.

Vajon mi is készen állunk-e rá, hogy Jézusra mutassunk? Nem csupán arra, hogy szépen beszéljünk róla, vagy hogy intellektuális magyarázatot adjunk annak, aki vele kapcsolatban megkérdez minket, hanem arra, hogy egzisztenciális útmutatást nyújtsunk, mert a világnak erre van szüksége. Hiszen Jézus Krisztust nem lehet emberi szavakkal meghatározni, fogalmakkal behatárolni, csak utat lehet mutatni feléje. Úgy, mint Keresztelő János, hogy akit Jézus felé vezetünk, érezze, hogy hegyeket kell lehordani és völgyeket feltölteni az életében, ha vele szeretne találkozni. Ugyanakkor a Keresztelőénél is magasztosabb hivatás a miénk, mert mi már Krisztus után élünk, ezért az ő életét kell élnünk, az ő eleven ikonjává kell lennünk az emberek előtt. Nem ezért érdemes papnak és szerzetesnek lenni? Vagy hitvalló szülőnek, nevelőnek? Egyáltalán: kereszténynek?

Hálát adunk, Urunk, mindazokért, akik életünk során útba igazítottak bennünket a Hozzád vezető úton. A legnagyobb szolgálatot tették nekünk, amit egyik ember a másiknak tehet ezen a földön. Add meg, hogy az örök életben velük együtt dicsőíthessünk Téged. És kérünk, tégy alkalmassá minket is arra, hogy Rád mutassunk, és tanúságot tegyünk Rólad. Add, hogy Keresztelő Jánoshoz hasonlóan józanul lássuk a helyünket és a feladatunkat, s ne féljünk attól, hogy szerepünk egyszer csak – fokozatosan vagy drasztikus hirtelenséggel – véget ér. Segíts, hogy ne féljünk kisebbedni, hogy ezzel a kisebbedéssel arányosan Te magad növekedhess bennünk, míg csak egészen be nem töltesz minket. Add, hogy legalább életünk végén elmondhassuk Szent Pállal: „Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem.”