Évközi 1. hét szerda
Prófétai
helyzet: eltávolodva mindentől és mindenkitől, az éjszaka csöndjében kettesben
lenni a mindenható Istennel. Kóstoltuk-e már azt az édességet, mely az Úr
fizikai, szinte tapintható közelségének folytonos, de csöndes tapasztalatából
fakad? A mennyország békéjének előíze ez, régi búcsúkon, zarándoklatokon
virrasztás közben elbóbiskoló öregek, az oltár lépcsőjénél nagyanyjuk kendőjén
szunnyadó gyerekek életre szól élménye, az Oltáriszentséggel egy fedél alatt
lakó papok, szerzetesek sokszor maguk által sem eléggé értékelt kiváltsága.
Aki
ajkán Jézus nevével tér nyugovóra s ébredéskor első szavával Istent szólítja,
az álmában is virraszt, alvás közben is fogékony Isten érintésére, halk
hangjára, felfogja és megérti üzenetét. Életét, napjait többé nem a munka és a
pihenés, az ébrenlét és az alvás váltakozása tagolja, hanem éjjel-nappali
párbeszéde Istennel, az ő Urával: hol ő szólítja meg hangosan dicsőítve,
könyörögve vagy csöndben fohászkodva az Istent, hol pedig az Úr beszél hozzá, a
kinyilatkoztatás igéi, a külső-belső történések által és más rejtjeles, csak az
ő számára érthető kódokon. Megszólalásai ebből nőnek ki, szavának ez ad súlyt,
hallgatása ettől lesz beszédes. Így válhat korunk prófétájává, akihez mint
iránytűhöz bátran igazodhatunk.
Urunk Jézus, vonzz bennünket magadhoz,
szentségi jelenléted erőterébe!, Ízleltesd meg velünk az éjjeli vagy kora
hajnali virrasztás édességét, a Veled kettesben töltött percek, órák meghitt
szépségét. Csitítsd el állandóan új benyomásokra vadászó érzékeinket, nyugtasd
el gondolatainkat, járd át bensőnket békességeddel, mely kívül-belül
végigsimogat, mint a nap melege, és átjárja a teret és az időt, amelyben élünk.
S tedd hallóvá szívünk fülét, hogy meghalljuk azt a halk hangot, azt a finom,
mégis erőteljes hívást, mellyel az éjszaka csöndjében bennünket szólítasz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése