Venezuelai püspöki
konferencia: Nem nyugodhatunk bele a rosszba
Plenáris ülésüket tartják a venezuelai
főpásztorok január második hetében. A főpásztorok elítélték a venezuelai nép
szenvedéséhez vezető ideológiai, politikai és gazdasági okokat.
„Nem törődhetünk bele a rosszba, és nem
szokhatunk hozzá ahhoz, ami az erőszakból, az igazságtalanságból és a
hazugságból származó hibás döntésekből fakad. Az első reakció a belső lázadás,
ami az erkölcsi egészség jele. Ezentúl pedig nem szabad alárendelni magunkat,
nem szabad belenyugodni helyzetekbe, és nem szabad lemondani arról az
életminőségről, amelyhez mindenkinek joga van” – fogalmazott Diego Rafael
Padrón Sánchez, Cumaná érseke, a venezuelai püspöki konferencia elnöke a
plenárius ülést megnyitó beszédében.
A főpásztor az ország helyzetéről szólva
rámutatott, a jelenleg uralkodó politikai rendszer gyökere a castrói marxizmus;
ezt a jelenlegi rendszert pedig, melyet az érsek „21. századi szocializmusnak”
nevezett, a főpásztorok már több alkalommal elítélték dokumentumaikban.
Paradox módon az 1992-ben létrejött rezsim,
amely a korrupció elleni küzdelmet tűzte zászlajára, ma antidemokratikus és
törvénytelen. Ebben a helyzetben az Egyház, amely egyben a népet is jelenti
vallási és kulturális, illetve politikai és társadalmi értelemben, felemeli a
hangját hívei és papjai nevében a nép élete és jogai védelmében – hangsúlyozta
Padrón érsek. – Aggodalmunkat fejezzük ki népünk életéért: egészségükért,
élelmezésükért, orvosi ellátásukért, biztonságukért, munkájuk és oktatásuk
érdekében, de különösen is hiteles keresztény spirituális identitásukért és
ennek következtében erkölcsi életükért.
Megsebzett bennünket az az embertelen helyzet,
amelyben a fogvatartottak nagy része él, hétköznapi emberek és politikusok
egyaránt. Fájdalmunkat növeli az a tény, hogy a hatóságok megtiltották az
Egyháznak, hogy látogassa a rabokat – tette hozzá a főpásztor, akinek most jár
le második ciklusa a venezuelai püspöki konferencia élén. – Mi, püspökök
első alkalommal gyűlünk össze az új évben Venezuela közelmúltbeli történelmének
egyik legszomorúbb karácsonya után. Az igazság az, hogy nem vagyunk szomorúak,
mert a szomorúságot otthon hagytuk, de a plébániákon és a közösségekben tett
látogatást követően magunkkal hozzuk az emberek kérését, hogy legyen kenyerük,
és szülessenek megoldások. Továbbá magunkkal hozzuk a hitüket és reményüket
Isten üdvözítő erejében, vigasztaló szavaikat és szolidaritási terveiket a
népért.
A venezuelai püspöki konferencia elnöke örömét
fejezte ki Carmen Rendiles nővérnek, a Jézus Szolgái Kongregáció alapítójának
boldoggá avatása, illetve egy másik venezuelai, Tomás Morales Pérez jezsuita
atya hősies erényeinek elismerése kapcsán. Ugyanakkor az ország drámai
politikai, társadalmi és gazdasági helyzetét értékelve így fogalmazott:
„2017-et mi, venezuelaiak nem megéltük, hanem elszenvedtük. Április és július
között több mint százharmincan vesztették életüket, ezerötszázan megsebesültek,
és ezreket tartóztattak le illegálisan. Az utóbbi hónapokban jelentősen
megnövekedett az országban az általános rossz közérzet. Hiányoznak az
élelmiszerek és a gyógyszerek, amikor viszont vannak, csillagászati áron
érhetők csak el.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése