Évközi 1. hét kedd
Hány
édesanya és édesapa ajánlja fel ma gyermekét az Úrnak? Vagy úgy gondoljuk, ez a
meg sem született, sőt még meg sem fogant gyermek személyiségi jogainak, szabad
akaratának lábbal tiprása lenne? Nem vesszük észre, hogy itt nem olyasmiről van
szó, mint amikor valaki elhatározza, hogy mindenáron orvost, mérnököt vagy
bankárt fog faragni gyermekéből? Tudatosítottuk már magunkban, hogy minket sem
kérdezték meg a szüleink, hogy óhajtunk-e a világra születni?
Talán
azok jobban megértik és átérzik ezt, akiknek hosszas próbálkozás, várakozás,
hiábavaló orvostól orvosig rohangálás után, mikor már beletörődtek a
változtathatatlanba, egyszer csak megfogant és megszületett az, akiről azt
hitték, örökre le kell mondaniuk. Ők eljutottak arra a felismerésre, hogy nem a
maguk erejéből és nem maguknak „csináltak” gyereket, hanem: adatott. És amikor
egy édesanya még meg sem született vagy az Úrtól kikönyörgött, tőle ajándékba
kapott gyermekét felajánlja Istennek, nem tesz egyebet, mint hogy elismeri, kié
is ő valójában, és mindenestül az Úristen gondviselő akaratára bízza, mert
tudja, hogy ezzel teszi neki a legjobbat.
Úr Jézus Krisztus, aki még mielőtt fogantattunk
volna, megszólítottál és hívtál bennünket és gyermekeinket is! Ne engedd, hogy
apai és anyai hivatásunk kimerüljön a biológiai élet továbbadásában és
táplálásában, hanem segíts, hogy ezen keresztül is azt az életet adjuk és
tápláljuk gyermekeinkben, amely túlmutat a pusztán materiális létezésen, és
minden létezés ősforrásához vezet. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy
keresztségi fogadásunkat komolyan véve merjük felajánlani őket Általad az
Atyának, az Élet Urának a Szentlélekben, hogy akit ajándékba kaptunk, ne
feltétlenül úgy legyen ajándék nekünk és másoknak, ahogy mi elképzeltük, hanem
úgy, ahogy – személyiségi jogait és szabad akaratát messzemenően tiszteletben
tartva – Isten, az ő Atyja elképzelte öröktől fogva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése