Ferenc pápa ismét
megerősítette: Nem gond, ha az anyukák a Sixtus-kápolnában szoptatnak
Vasárnap, január 7-én tartották a szokásos éves
keresztelőt a Sixtus-kápolnában, melyen Ferenc pápa újra bátorította az
anyukákat: ha szükségesnek látják, nyugodtan szoptassák meg kisbabáikat, akár a
vatikáni kápolnában is.
Egy La Stampa-interjúban 2013 decemberében Ferenc pápa elmesélt egy esetet, amikor egy anyukát, akinek a kisbabája sírdogált, arra biztatott, hogy adjon neki enni, de az anyuka szégyellt volna nyilvános helyen, ráadásul a pápa jelenlétében szoptatni. A Szentatya a szoptatást az emberiség táplálásával állította párhuzamba:
„Elképedve olvastam a statisztikát arról, hogy
naponta tízezer gyerek hal éhen a világon. Milliónyi gyermek van, akik sírnak
az éhségtől. A múltkori szerdai kihallgatáson láttam egy fiatal anyukát, karján
egy pár hónapos csecsemővel. Amikor elmentem előttük, a kicsi nagyon sírt. Az
anyuka simogatta. Mondtam neki: Asszonyom, úgy tűnik, a kicsi éhes. Azt
válaszolta: Igen, itt lenne az ideje, hogy… Rászóltam: De hát adjon neki enni,
kérem! Zavarban volt, nem akarta megszoptatni nyilvánosan, miközben épp ott
megy el a pápa. Ez az, amit az egész emberiségnek szeretnék mondani: Adjatok
enni! Annak az asszonynak volt teje a gyermeke számára, a világon elegendő
ételünk van, hogy mindenki jóllakjon. Ha együttműködünk a humanitárius
szervezetekkel, és sikerülne elérnünk mindenki egyetértését abban, hogy nem
tékozoljuk el az ételt, hanem eljuttatjuk a rászorulóknak, akkor nagyban
hozzájárulnak a világméretű éhezés tragédiájának megoldásához. Szeretném
megismételni az egész emberiségnek azt, amit annak az anyukának mondtam:
Adjatok enni az éhezőknek! Az Úr születésének reménye és gyengédsége rázzon fel
minket közömbösségünkből!”
2014 januárjában szintén bátorította az
anyukákat a Sixtus-kápolnában, ne érezzék kínosan magukat, ha a szertartás
alatt meg kell szoptatni a kisbabájukat. Azt mondta, a legszebb kórus az, ha a
kicsik zajonganak, és amelyikük azért sír, mert éhes, azon nyugodtan segítsen
az anyukája – hisz a kisbabák itt „a legfontosabb emberek”.
2015 januárjában ismét a Sixtus-kápolnában
keresztelt a pápa, ezúttal 33 kisbabát. Biztatta a jelenlévő anyukákat, hogy
adjanak tejet a kicsiknek, akár ott helyben, szoptassák meg őket, ne aggódjanak
– mondta, eltérve az előre megírt beszédétől. Ferenc pápa arra kérte a
szülőket, gondoljanak a szegény sorsú édesanyákra szerte a világon: „Köszönjük
meg az Úrnak a tej ajándékát, és imádkozzunk azokért az édesanyákért, akik nem
tudnak enni adni gyerekeiknek”.
2017 januárjában, ahogy egyre hangosabb lett a
sírás a Sixtus-kápolnában, a pápa tréfálkozva megjegyezte: a koncert
elkezdődött. Megértően sorolta a kicsik okait a sírásra: hogy szokatlan helyen
vannak, hogy korán kellett kelni, vagy csak mert a többiek is sírnak. Jézus is
pont ezt tette – mondta Ferenc pápa, és hozzáfűzte: szeret arra gondolni, hogy
Jézus első beszéde a jászolból hallatszódó sírdogálása volt. És ha az éhség
miatt sír egy kisbaba, etessék meg nyugodtan, mint ahogy Mária is megszoptatta
a gyermek Jézust.
2018 januárjában a Vatikán világi
munkatársainak 34 gyermekét keresztelte a Szentatya Michelangelo freskói alatt
a Sixtus-kápolnában. A 16 kisfiú és a 18 kislány gőgicsélése és sírdogálása
bölcsődei hangulatot kölcsönzött a 16. századi épületnek. „A kisbabáknak megvan
a maguk dialektusa. Ha egy elkezd sírni, a többiek is rázendítenek, mint egy
zenekar” – mondta, majd hozzátette: ha azért kezdenek bele a kicsik a
koncertbe, mert éhesek, bátran etessék meg őket, hisz az is a szeretet egy
nyelve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése