Beltrame ezredest keresztény hite ösztönözte emberfeletti hősiességre
Arnaud
Beltrame hősi halált halt francia csendőr
Az
elkövető
A
marokkói származású Redouane Lakdim a francia titkosszolgálat adathálózatában már
jelen volt és a radikalizálódott fegyveresek között tartották számon.
Drogkereskedés és kisebb bűncselekmények elkövetése miatt a hatóságok is
ismerték már. 2016-ban egy időre börtönbe került
Carcassonne-ban. Nagyon aktív volt a szalafista online hálózatokon és
feltételezések szerint Szíriában is járt. Édesanyjával és lánytestvéreivel élt
Carcassonne-ban.
Halálos
ágyán egyházi házasságot kötött
A város
közelében található Lagresse apátság szerzetese, Jean-Baptiste atya a brit
lapnak megerősítette, hogy a meggyilkolt ezredes katolikus házasságot
kötött halálos ágyán a kórházban szombaton a hajnali órákban.
Virágvasárnap gyászolók sokasága, köztük számos muzulmán olajággal a kezükben,
gyűlt össze a trebes-i Szent István templomban a hős csendőr lelkiüdvéért
mondott szentmisére.
Bertrame
ezredest késszúrás és fegyverlövés érte, miután felajánlotta magát egy női túsz
helyébe, akit az arab terrorista élő pajzsként
használt a szupermarketben elkövetett támadása során Trebes városkában március
23-án, pénteken.
Jean-Baptiste
atya közeli barátja volt a csendőrnek és feleségének, a 39 éves Marielle-nek,
akiknek június 9-re volt kitűzve az esküvője.
A szerzetes elmondása szerint a pár elkötelezett hívő volt, rendszeresen
jártak az apátságba jegyesoktatásra a házasságkötésükre való
felkészülés részeként. Továbbá tagjai voltak a Kánai Miasszonyunk csoportnak az
apátságban. 2016 augusztusában kötöttek polgári házasságot.
„Nagyobb
szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja barátaiért.”
Jean-Baptiste
atya felidézte János evangéliumának egy részletét (Jn 15:13) Beltrame ezredes
kapcsán. „Tudta, amit Jézus tanított: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint
aki életét adja barátaiért.” „Tudatában volt annak is, hogy élet
Marielle-hez tartozik, és egyben Istenhez, Franciaországhoz és a halálos
fenyegetésben levő testvéreihez is” – mutatott rá a szerzetes.
„Hiszem, hogy csak a keresztény hit által átitatott szeretet képes ilyen
emberfeletti áldozatra.” „Arnaud Beltrame szenvedélyesen szerette a
csendőrséget, Franciaországot, annak nagyságát, történelmét, keresztény
gyökereit, amelyeket megtérése által fedezett fel újra” –
jellemezte a szerzetes. „Sok időt töltöttünk együtt közel két éven át, hogy
áttekintsük a házasélet alapjait. December 16-án áldottam meg otthonukat és
most egyházjogi házasságkötésük részleteinek véglegesítésén dolgoztunk. Arnaud
négy nappal hősies halála előtt küldte el a papnak szépen megfogalmazott
szándéknyilatkozatát, hogy egyházi házasságot kíván kötni.
33
évesen megtért
Arnaud
Beltrame-ot intelligens, sportos, életvidám, hangos
személynek ismerte meg Jean-Baptiste atya. Elmondása szerint olyan családba
született, amely nem gyakorolta hitét, de Arnaud 2008-ban, 33 évesen megtért.
2010-ben lett elsőáldozó és bérmálkozott meg, miután két évet járt
hitoktatásra. 2015-ben Sainte-Anne-d’Auray-i zarándoklatakor
fordult a Szűzanyához, hogy segítsen megtalálni élete párját. Akkor
ismerkedett meg Marielle-vel, aki mélyen vallásos fiatal nő. 2016 Húsvétján
jegyezték el egymást.
Jean-Baptiste
atya a meggyilkolt fiatal csendőrről szólva megállapította: „Valószínűleg
hivatásának hősiessége iránti szenvedélye motiválta, hogy felajánlotta magát a
túszok helyébe, mert számára rendőrnek lenni azt jelentette, hogy védelmezze az
embereket. Nyilván tisztában volt azzal a mérhetetlen
kockázattal, amelyet ezzel a tettével vállalt.”
Gerard
Collomb francia belügyminiszter Beltrame ezredesről kijelentette, hogy „nemzeti
hősként esett el” és „hazájáért halt meg”, miután belépett a kisváros
élelmiszerboltjába. „Franciaország sosem feledkezik meg a házas
csendőr hősiességéről, bátorságáról és áldozatáról.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése